Back to top

MIÉRT Táncház-karaván? Medgyes!

A MIÉRT támogatásával és szervezésével országos Táncházkaraván látogatott Medgyesre 2015. november 27-én a Noi’s Vendéglőben.  A Táncházkaraván célja, hogy a hagyományos fonó hangulatát minél több embernek, minél több helyszínre eljuttasák föképp a szórvány területeken, városokban élő magyar emberek számára. A karaván állomásai: Brassó, Sepsiszentgyörgy, Nyárádszereda, Medgyes és Zilah.

Így jutott el a rendezvény Medgyesre is, ahol a helyi szervezését a Medgyesi MADISZ vállalta. A Következő zenekar biztosította a talpalávalót, a hangulatot pedig András Lóránd programfelelős fokozta. Az este elején a gyerekeket csalogatták be a játékos népi dallamokkal. Lóránd érdekes figurákat mutatott a kisebbeknek, sürögtek és forogtak, népdalokat tanultak. Egy rövid szünetet követően a felnőttek foglalták el a táncteret, ahol felcsiki tájegységből csikszentdomokosi táncrend lépéseit tanulva, csujogatásoktól és dobbantásoktól zengett a ház. De a férfiak kakaskodása mellett sem lehet elmenni szó nélkül: a medgyesi Gyöngyvirág néptánccsoport legényeinek és fiataljainak egyéni produkciójában gyönyörködhettek a jelenlévők. A néptánc oktatás után mindenki tudása szerint forgatta párját. Az est végére pedig a zenekar megörvendeztette a résztvevőket, mindenkinek elhúzta kedvenc nótáját.

A Tánckaraván medgyesi állomásán kicsik és nagyok egyaránt jól érezték magukat, újraélve nagyszüleink fonóink meghitt hangulatát.

Az utolsó állomáson, Zilahon mindenkit várnak szeretettel a szervezők, hogy részesei legyenek egy rendhagyó, magyar kultúrát és hagyomány hordozó programon!

A karaván támogatói az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. Helyi partnerek a Medgyesi MADISZ, a Nyárádszeredai Ifjúsági Szervezet (NyISz), a Brassó Megyei Ifjúsági Tanács (BIT), a Háromszéki Ifjúsági Tanács (HÁRIT) és a Szilágy Megyei Ifjúsági Egyeztető Tanács (SzIT).

V.E.

 

 

 

Medgyesi MADISZ: