Karácsonyi jókívánságok

 

Kedves ünneplő keresztény testvéreim. Lassan ránk köszönt újból a Karácsony szent ünnepe. Az adventi várakozás már lassan lejárt és mi is végre felköszönthetjük a kis Jézust, ahogy lélekben újból megszületik minden családi hajlékban, minden dobogó szívben.

Nagy öröm fellapozni a biblia lapjait és átélni újra meg újra a szent éjszakát, amikor megszületett a világ megváltója. Ezért hát fogadjátok velem együtt ezt az örömüzenetet, ahogyan az írva található Lukács evangéliumában: „És az Úr angyala megjelent nekik, körülragyogta őket az Úr dicsősége, és nagy félelem vett erőt rajtuk. Az angyal pedig ezt mondta nekik: „Ne féljetek, mert íme, hirdetek nektek nagy örömet, amely az egész nép öröme lesz: Üdvözítő született ma nektek, aki az Úr Krisztus, a Dávid városában. A jel pedig ez lesz számotokra: találtok egy kisgyermeket, aki bepólyálva fekszik a jászolban.” És hirtelen mennyei seregek sokasága jelent meg az angyallal, akik dicsérték az Istent, és ezt mondták: „Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség, és az emberekhez jóakarat.”

 

Minden Karácsony tájékán erre a jelre várakozunk. Az adventi időszakban elindulunk Jézus fele vezető úton. Tervezünk, építünk, álmodunk és törekszünk. Szívünk egyre gyorsuló dobogását kezdi a világnak is átadni. De lehet hogy a világ gyorsítja fel szívdobogásunkat. Lehet hogy a mai felgyorsult világ az, ami a ritmust meghatározza életünkben.

 

Lassan járj, tovább érsz! – ismételgetem egyre gyakrabban a régiek bölcsességét. Inkább csak magamban, mert felgyorsult világunkban örvendek, ha legalább magamat sikerül emlékeztetnem – és néha meg is győznöm – igazának máig ható érvényességéről. Pedig az idei karácsonyunkat is valami őrült sietség és rohanás előzte meg. Már a múlt héten, mint megbolydult hangyaboly, olyan volt a város. Az utcákon végtelen kocsisorok kígyóztak. Az ilyenkor szinte állandósult forgalmi dugókban legfeljebb lépésben, méterenként araszolgatva haladnak a járművek. Ideges – és egyre agresszívabb – vezetőik türelmetlenül dudálnak. A régiek bölcsessége aligha jut eszükbe ilyenkor; a járdákon sem jobb a helyzet: a tengernyi ember között nehéz közlekedni, sokszor lépni is alig lehet. Az üzletekben és bevásárló központokban is hasonló kép fogadta a betévedt vevőt: hatalmas sürgés-forgás, rohanó emberek; fáradt, sokszor ideges elárusítók, kapkodó, eszeveszett sietség mindenütt.

 

Vajon a pusztán tanyázó pásztorok hogyan élték meg az első karácsonyt? A bibliából ezt is megtudhatjuk: „Elmentek tehát sietve, és megtalálták Máriát és Józsefet,valamint a kisgyermeket, aki a jászolban feküdt. A pásztorok pedig visszatértek, dicsőítve és magasztalva az Istent mindazért, amit éppen úgy hallottak és láttak, ahogyan ő megüzente nekik. (Lk 2, 16. 20)”.

 

A mi sietésünk úgy érzem, nem egyezik meg a pásztorok sietésével. Mi nem vigyázzunk, hogy nagy rohanásunkban nehogy elmenjünk Betlehem, és Karácsony-ország mellett, nehogy túlfussunk a célon; nehogy csak az ajándékosztogatás maradjon meg ebből az ünnepből, mert ha nem is akarunk tudomást venni róla, mi ajándékoztatunk meg a legdrágábbal – a kisded Jézussal, a csecsemővel, aki ma bennünk sír, és holnap prófétává nőhet mibennünk, akinek élete és példaadása, életünkön és példaadásunkon keresztül építi Isten országát.

 

Karácsony tulajdonképpen az egymásra figyelni tudó, egymásra időt áldozó szeretetről kellene hogy szóljon. Karácsony-ország az a hely, ahol nem az én a legfontosabb, hanem legalább ugyanolyan fontos a te, a mi életünk, és karácsonyunk is! Ezért kell Betlehem egyszerű pásztorainak lelkületével, a jászolbölcsőhöz siessünk. Ne rohanjunk, csak siessünk! Csak annyira siessünk, hogy maradjon időnk meglátni Máriát és Józsefet, és hagyjuk, hogy életük részévé váljon életünknek. Hagyjuk, hogy betöltsön az isteni szeretet, hagyjuk végre, hogy a bennünk megszülető kisded Jézus változtassa meg életünket, ahogy megváltoztatta kétezer esztendeje a pásztorokét, és az egész emberiségét. Mert csak így tudjuk kimondani nyugodt lélekkel az ünnepen: Istennek legyen hála, hogy megérkezhettünk!

 

Adja az Isten, hogy ünnepszentelésünkből mi is úgy mehessünk tovább, mint a betlehemi pásztorok, akik először tapasztalták meg ezt a nagy örömöt: Dicsőítve és magasztalva az Istent, azért a szeretetért, amivel minket is megajándékozott ezen a karácsonyon.

 

A Medgyesi Unitárius Egyház nevében kívánok meghitt Karácsonyt és egy szeretetben és egészségben gazdag Új évet mindek kedves keresztény testvéremnek. Isten áldjon meg bennünket.

 

Márkos Hunor Elemér,

 unitárius Lelkipásztor