Útmutató a szorvány oktatási problémáira
Balázs Botond a medgyesi MADISZ-elnöke és a MIÉRT ügyvezető alelnöke városa after school programját ismertette.
Miután Szeben megye egyetlen önálló magyar iskolája megalakult Medgyesen a rendszerváltást követően, néhány évvel később felújították az intézmény épületét – egyetlenként a megyében. „Ma büszkén lehet beiratkozni ide, de kevesen vagyunk – szám szerint százhúszan” – vázolta fel Balázs, aki hozzátette: az alacsony létszám miatt folyamatosan meg kell győzniük az önkormányzatot, hogy más intézmények költségvetéséből tartsák fenn az iskolát.
Működik egy iskolabusz-programjuk, amelyik a környező településekről szállítja a gyerekeket – akiknek külön foglalkozásokat kellett indítaniuk, hogy megérje nekik ide iratkozniuk. Idén éppen ezért beindították az after shool programot, amely jelenleg hatvan gyereknek biztosít ingyenes meleg ebédet és délután négy óráig felügyeletet, játékokat, tevékenységeket.
Balázs Botond elmondta, az ezer Szeben megyei magyar óvodás és iskolás gyerekből hétszázat „csalnak el” a román iskolák és a német tanintézmény. A hosszútávú lemaradás ellen rövidtávú megoldásokra van szükség, miközben olyan mindennapos problémák állnak fenn, mint a tankönyvhiány. A megmaradáshoz szükség van gazdasági alapra, minőségre és közösségépítésre – összegezte gondolatait Botond.
- Autentificare pentru a posta comentarii