Szülőkkel egyeztettek az oltástörvényről
Benedek Zakariás udvarhelyszéki RMDSZ-es parlamenti képviselő kezdeményezésére és meghívására megbeszélést tartott péntek délután Vass Levente Maros megyei RMDSZ-es képviselő, a Képviselőház egészségügyi bizottságának titkára több Hargita megyei szülővel a székelyudvarhelyi városháza tanácstermében. A több mint kétórás párbeszéd során a szülők az oltástörvénnyel kapcsolatos észrevételeiket ismertették a politikusokkal.
Benedek Zakariás és Vass Levente egyaránt hangsúlyozta: az RMDSZ törvényhozói azt az elvet tartják szem előtt, amely alapján minden felet meghallgatnak és képviselnek ebben az ügyben, ezért a következő napokban további egyeztetéseket folytatnak a különböző szervezetekkel.
A székelyudvarhelyi eseményen, melyen jelen volt Lázár Cecília, a Hargita megyei közegészségügyi igazgatóság járványtanász főorvosa is, a szülők több észrevételt is megfogalmaztak a törvénnyel, illetve a romániai egészségügyi rendszerrel kapcsolatban. Mint mondták, nincs bizalmuk a hazai egészségügyben, illetve azt is kifogásolták, miért akarják kötelezővé tenni az oltásokat.
Vass Levente rámutatott: a védőoltások eddig is kötelezőek voltak Romániában, erre a nemzetközi törvények, egyezmények is lehetőséget biztosítanak. Az RMDSZ szakpolitikusa szerint a lakosság felelősségtudatának erősítése és a beoltással kapcsolatos intézményi hatáskörök tisztázása érdekében szükség van egy új jogszabályra, amely megfelel a nemzetközi elvárásoknak és az aktuális romániai viszonyoknak egyaránt.
„Elfogadhatatlan, hogy miközben Romániában folyamatosan csökken az átoltottsági arány és a beoltási ráta egyes vakcinák esetében jóval az Egészségügyi Világszervezet által javasolt 95 százalékos küszöb alatt van, rendszeresen kell szembesülnünk azzal a problémával is, hogy hiányoznak a kötelező védőoltások. Az oltástörvény várhatóan javulást eredményez majd mindkét téren” – magyarázta a jelenlévőknek az RMDSZ képviselője.
Vass Levente azt is kifejtette, hogy a szülőnek jogában áll majd elutasítani a gyermeke beoltását, de csak a szükséges információk birtokában. „A szülőnek vállalnia kell annak felelősségét, hogy a beoltásról szóló tájékoztatón elhangzottak tudatában dönt úgy, hogy nem oltatja be gyermekét.”
Benedek Zakariás képviselő szerint a találkozón is egyértelműen kiderült, hogy nagyon alacsony a szülők romániai egészségügyi rendszerbe vetett bizalma, ezen viszont jobb, rendszeresebb kommunikációval, illetve a valós adatok bemutatásával lehet javítani. A politikus szerint azért is szükségesek ezek a találkozók, hogy – várhatóan még november végén – egy olyan törvényről szavazhassanak majd, amely nem megosztja a társadalmat, hanem megpróbálja integrálni a törvénnyel egyet nem értőket is.
„Egy jól tájékozott, felkészült szülői csoporttal találkoztunk. Az őszinte, egyenes párbeszéd során több jobbító szándékú észrevételt is megfogalmaztak, köztük azt, amit az alsóház szakbizottságának titkáraként meg is próbálok majd beiktatni a törvény szövegébe, s amelynek értelmében az oltást követően esetleg fellépő komplikációkat kötelező módon kelljen jelenteniük a családorvosoknak” – tette hozzá Vass Levente.
Mint ismert, az oltástörvényt első házként már elfogadta a Szenátus, a végső döntést a Képviselőház hozza majd meg.
- Autentificare pentru a posta comentarii