Back to top

A Dinamic együttes a XIX. Vándorcsizma néptáncfesztiválon

A Dinamic együttes a XIX. Vándorcsizma néptáncfesztiválon

Gyöngyvirág néptánccsoport: 

Az együttes elődje 1973-1991 között zenélt, majd újraalakult a jelenlegi felállásban. A ’89-es előtti időszakban számos sikertörténet főszereplője, toplistás dallal a romániai porondon. 

Több évnyi kihagyás után páran a régi tagokból újraalakítják az együttest, új dalokkal, stúdiófelvételekkel. Első fellépésük 2019-ben a Sibiu Sounds Festival-on volt, majd néhány csapattag csere után 2020-ban a Sibiu Gitar Meeting-en vesznek részt a „Ce să fac ca să–mi zâmbeşti”, ezt követően születik meg a döntés, hogy elkezdik a felvételeket az új hanglemezhez. 

Első kislemezük a „E clipa ta”, a dalt több romániai és külföldi rádióállomás sugározza. A dal megjelent a „TOGETHER” című gyűjteményben, amely több Szeben megyei dalt és együttest gyűjt egybe.

Második kislemez a „Vei fi a mea” új felállásban: Mihai Dan (ének), Dragoș Radu (ének, gitár), Cătălin Chereji (ének, billentyű), Bolgár Árpád Attila (dob) și Mircea Hodârnău (ének, basszusgitár). Az együttes tagjai több mint 30 éves tapasztalata gazdag és színes repertoárt állított össze saját dalokból, közismert pop-rock dalokból, romániai és nemzetközi toplistás dalokkal.

 

Video:

 

https://fb.watch/fqG6um4YHG/