A Medgyesi MADISZ 2022-ben
2022 az előző két évhez képest felszusszanást jelentett mindannyiunk számára. Végre lehetőségünk volt személyesen találkozni, szervezni, megélni projektjeinket.
Az évet számlálással, azaz népszámlálással, regisztrációban való segítségnyújtással kezdtük. Önkénteseinkkel úgy a magyarországi választásokba, mint a romániai népszámlálási folyamatokba besegítettünk.
A népszerűsítési folyamatok mellett, Szeben megye egyetlen önálló magyar iskolája, a Báthory István Általános Iskola, beiskolázási kampányában is kivettünk a részünket. Szórványban, ahol sokszor más nyelven zajlanak a családok mindennapjai, kiemelten fontos, hogy a magyar gyermekek magyarul tanuljanak. Így sajátíthatják el anyanyelvüket, így tanulhatnak könnyebben és magabiztosabban. A magyar iskoláink a szórványban is versenyképesek, magas szintű oktatást és támogató közösséget biztosítanak a diákok számára. Ez az etnikailag vegyes családoknak is jó lehetőség, hiszen a diákok ugyanazt a tudást szerezhetik meg, viszont sokszor jobb körülmények között tanulhatnak a magyar oktatási intézményekben.
Az év elején kirobbanó orosz-ukrán háború mindannyiunkat lesújtott, úgy éreztük, valahogy segítenünk kell, így a háború menekültjeinek gyűjtést szerveztünk, majd az összegyűlt adományokat eljuttattuk hozzájuk. A gyűjtés során tartós élelmiszereket, felfújható matracokat, ágyneműket, gyertyákat, önfeltöltős lámpákat sikerült összegyűjtenünk a rászorulóknak.
Márciusban a Magyar Ifjúsági Értekezlettel és a Salvatore Egyesülettel közösen szerveztük meg Medgyesen a Stain’ Alive elnevezésű elsősegélynyújtó képzést. A gyorstalpaló alatt bemutatásra kerültek a legalapvetőbb életmentési technikák.
Március végén filmvetítést szerveztünk, amelyen az Elk*rtuk című 2021-ben bemutatott magyar politikai krimi-filmdráma került a vászonra. A film témája Gyurcsány Ferenc egykori miniszterelnök nagy vihart kavaró, őszödi beszédének kiszivárgása és annak következményei.
A magyarországi parlamenti választások Szeben megyei levélszavazatait eljuttattuk a kolozsvári Főkonzulátusra. Ezúton is köszönjük a Szeben megyei magyarok bizalmat!
’22-ben is sikerült megszervezni a Hosszabbított Programot a medgyesi Báthory István Általános Iskola alsó tagozatos diákjai számára. A program több éve működik Medgyesen, amely során napi szinten biztosítunk meleg ebédet és foglalkoztatást a kisdiákoknak. Ezáltal is segítve a szülőknek, akik nem tudják megoldani 12 és 16 óra között a gyermek felügyeletét. A foglalkoztatáson segítséget nyújtunk a házi feladatok megoldásában is, így a gyerekeknek több szabadidejük marad a délután további részében. A program azért is fontos a diákok számára, mert egy barátságos környezet még inkább lehetőséget ad a szociális kompetenciák fejlesztésére.
Tizenegyedik alkalommal szervezte meg a Medgyesi MADISZ, a Kisebbségek Európája projekt keretén belül, az Úszótábort. Idén a Kovászna megyei Debreczi Panzió kempingjében került sor a tábor lebonyolítására, ahol hetven, 10-18 éves, Szeben megyei fiatal vehetett részt.
Az egy hetes úszásoktatás és az ezt kísérő programsorozat számos meglepetést tartogatott az idei táborozók számára. Úszás, csapatépítő játékok, táncház, elsősegélynyújtás vízbefulladás esetén, akadálypálya, szekerezés, ninja-pálya, kirándulás, filmvetítés, tábortűz és buli... röviden összegezve a tábor csúcspontjait. Nem maradtak el a sporttevékenységek sem, mint pl. a méta, a frizbi és a foci.
2022-ben XIX. alkalommal került megszervezésre a Vándorcsizma Néptáncfesztivál. A fesztivál a hagyományos felvonulással kezdődött, a Millennium-Háztól a medgyesi Polgármester Hivatal előtti térig, onnan pedig mindenki felköltözött a Greweln Parkban, ahol folytatódott az esemény.
A fesztiválon a néptánc mellett, a gulyásfőzés is nagy szerepet játszott. Idén hét csapat jelentkezett a gulyásfőző versenyre, ahol megmutathatták főzési tudásukat. A csapatokat három séf értékelte ki, akik mindenik gulyást megkóstolva döntötték el, hogy melyik lesz a nyertes.
A nap folyamán a gyerekek sem unatkoztak, mivel a Boglárka Hagyományőrző Kulturális Egyesület fa-körhintával és népi játékokkal szórakoztatta őket, de az arcfestés is sikeres volt a gyerekek körében. A néptánc előadások lejártával a figyelem központjában a jurta és az íjászat került, ahol egy rövid bemutatót láthattak az érdeklődők a Losonczy István Hagyományőrző és Sportegyesület előadásában. A fesztiválon egész napos kézműves vásár állt az érdeklődők rendelkezésére, ahol különböző kézzel készített termékeket lehetett vásárolni.
Az év utolsó időszakában önkénteseink elkezdték a medgyesi konzultációt, amely során felkeresték a medgyesi családokat, hogy egy rövid (1-2 perces) kérdőív segítségével megtudják a medgyesiek véleményét a helyi problémákról, magyarságról.
2022. október 14-23. között került megrendezésre a XXIV. Szeben Megyei Magyar Napok, megyénk legnagyobb magyar rendezvénysorozata. Tíz napon keresztül változatos, minden igénynek megfelelő programokkal igyekeztünk színesebbé varázsolni magyar szórványközösségünk életét. Kiállítások, régizene koncert, megemlékezés és ünneplés, szüreti-kosaras bálok, néptánc- és gyerekelőadások, barkácsolás, magyar est, rockmusical, ezek voltak az eseménysorozat fénypontjai.
„Szervezőkként elmondhatjuk, hogy az idei magyar napok 10 napos kitartó munkát, kisebb-nagyobb problémák megoldását és rengeteg pozitív meglepetést jelentett számunkra. A visszajelzések alapján az eddigi, talán legsikeresebb rendezvénysorozat áll mögöttünk és mi magunk is úgy ítéltük meg, korábban sosem volt ennyire nyitott, aktív és nagyszámú közönsége a programoknak.” Balázs Botond főszervező.
Összességében nagy sikerként könyvelhetjük el az idei magyar napokat és úgy érezzük, arról szóltak, amiről szólniuk kellett: a felhőtlen szórakozásról és a sokszínű magyar kultúránk méltó megünnepléséről.
Kiemelt eseményként említjük Szeben megye egyetlen önálló magyar iskolájának 300 éves fennállásának ünnepélyét, amelynek előkészületeiben és utómunkálataiban is oroszlánrészt vállaltunk önkénteseinkkel. A 300 éves ünnepély a közösség, pedagógusok, diákok, önkéntesek, civil szervezetek, történelmi egyházak és nem utolsó sorban a helyi és megyei RMDSZ segítségével valósult meg. Felemelő eseményen vehettek részt mindazok, akik jelen voltak az ünnepélyen, amelyet interaktív programjainak köszönhetően, sikeres eseményként könyvelünk el.
Az év végére, decemberre Mikulás-várást szerveztünk a Millennium-Házban, ahol a jelenlévőket, közös kézműves tevékenység közben, meglátogatta a Mikulás. Versek, énekek és boldog gyerekek fogadták a Mikulás érkezését, aki minden gyereknek ajándékot is hozott. A Mikulás ellátogatott a medgyesi magyar óvodás csoportokhoz is.
Az év folyamán sikerült működtetnünk a város és környékének egyetlen magyar nyelvű honlapját és havilapját. A medgyes.ro honlap olyan fontos kommunikációs eszköz, amelyet a világ bármely pontján élő magyar meg tud látogatni, de ugyanakkor az itt élők is tájékozódni tudnak Medgyes és környéke magyar vonatkozású híreiről.
A Nagy-Küküllő kulturális és közéleti havilapot sikerült színes A4-es kiadásban nyomtatni a 2022-es év folyamán. Igaz, csökkentett példányszámban, a járványügyi helyzet miatt, viszont sikerült havi rendszerességgel kiadni, friss híreket, hirdetéseket, beszámolókat, interjúkat tartalmazva. A visszajelzések alapján nagyon sok családban várják a kiadványt.
Fontos kiemelni azt is, hogy a fentiek nem jöhettek volna létre, nem valósulhattak volna meg önkénteseink önzetlen munkája, segítsége nélkül, valamint azon támogatóink nélkül, akik projektjeink, rendezvényeink megvalósításában az anyagi hátteret biztosították.
Köszönjük mindenkinek a bizalmat, együttműködést, támogatást, segítséget!
Balázs Botond,
Medgyesi MADISZ elnök
- Autentificare pentru a posta comentarii