Ágoston Hugó, 1944. május 20-án született Medgyesen, 1967-ben fizika szakos oklevelet szerzett a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetemen, 1967-1970 között Szászrégenben középiskolai tanár, 1970-1989 között a Hét főszerkesztője, 1990-től a Hét főszerkesztő-helyettese, a Krónika alapító tagja, 1999-től vezető szerkesztője. Jelentős szerkesztői és közírói munkásság tudhat maga mögött. Az Új Magyar Szó főszerkesztője, jelenleg vezető publicistája, az  Erdélyi Napló, a Hét, a Pulzus szerkesztője, a Provincia főmunkatársa, a Krónika volt szerkesztője, az Erdélyi Riport főmunkatársa. A tudomány népszerűsítő kiadvány, a Tett főszerkesztője (A Hét mellékleteként). A Román Rádió igazgatótanácsának jelenleg is tagja. Ágoston Hugó több szakmai díjat is elnyert, közöttük az idén a MÚOSZ Aranytoll díját is, amelyet a magyar újságíró szakma egyik legrangosabb díjaként tartanak számon. A Balkáni Újságírók Szövetségének tagja.

 

Binder Ottó, 1889. május 14-én született Medgyesen szász család gyermekeként. Alapiskolái elvégzése után katonai pályára lépett. A bécsújhelyi (Wiener Neustadt) katonai akadémián hadnagyként végzett, katonai szolgálatát a lugosi császári és királyi 4. huszárezredben kezdte meg 1910-ben. Az első világháborúban a keleti fronton harcolt, de orosz hadifogságba esett, s onnan csak 1921-ben tért haza. Ezt követően a két világháború közötti időszakban - rövid megszakításokkal- mint az örkényi Lovagló- és Hajtótanárképző Iskola lovaglótanára, 1940. márciusa és 1940. novembere között parancsnoka, illetve 1938. novemberétől, mint az alagi Honvéd Versenyistálló parancsnoka tevékenykedett. 1938. november 1-én ezredessé, 1942. március 30-án pedig vezérőrnaggyá léptették elő. 1943. február 1-i nyugállományba vonulása után megkapta a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést és a Nemzeti Lovarda alelnöki tisztét töltötte be. 1944. novemberében a Lovagló – Hajtótanárképző Iskolával a Dunántúlra települt. 1945. március végén Csepreg mellett szovjet hadifogságba esett, ahonnan csak 1948. júliusában tért haza. Pályafutása során különösen az 1920-as években a magyar lovassport kiemelkedő egyénisége volt. Díjlovaglásban 1924-ben, 1929-ben és 1930-ben, militaryban 1925-ben, díjugratásban pedig 1927-ben és 1930-ban nyert magyar bajnokságot. Mind emellett 1927-ben díjugratásban a dortmundi nemzetközi lovasverseny fődíját is megnyerte.1928-ban az amszterdami olimpián őrnagyi rendfokozatban a magyar lovas válogatott tagjaként a lovastusa (military) egyéni és csapatversenyén indult. A katonai pályán és a magyar lovassport terén elért sikerei ellenére azonban a sors nem volt kegyes Binder Ottóhoz. Az első világháború után 30 hónapot, a második világháború után 40 hónapot töltött orosz, ill. szovjet hadifogságban, azaz a kényszerű improduktív lét a megalázó megpróbáltatásaival majdnem 6 évet vett el az életéből. 1948. júliusi hazatérése után pedig a proletárdiktatúra viszonyai között, 1951-ben élettársával együtt ő is a Budapestről kitelepítendő „osztályidegenek” sorsára jutott, annak ellenére, hogy a Honvédelmi Minisztérium igazoló bizottsága rendfokozatát meghagyta, vagyis tulajdonképpen igazolta. Budapestről 1951. augusztus végén érkezett élettársával és sokadmagával Kunszentmártonba, itt Binder Ottó segédmunkásként az államosított Mátray-téglagyárban dolgozott. 1951. november 27-én hirtelen halál végzett vele. Binder Ottó egykor m. kir. vezérőrnagy, lovas olimpikon sírja a kunszentmártoni temetőben van.

 

 

 

 

 

Bokor Tibor, Medgyesen született 1962. jún. 12-én. Az általános iskolát a medgyesi magyar tannyelvű tagozaton, a középiskolát a segesvári Mircea Eliade Líceum magyar részlegén végezte. A kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem fizika karán szerzett oklevelet 1986-ban, majd a nagyszebeni Lucian Blaga Egyetemen mesterfokú képzést nyert oktatási intézmények vezetésében. 1986-tól tanár, 1996-1999 a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Líceum aligazgatója, 1999-től igazgatója. Tevékenyen részt vett a felső-háromszéki RMDSZ szervezet munkájában. 2008-tól az RMDSZ kézdi- és orbaiszéki szenátora. A román Szenátus oktatási bizottságának tagja.

 

Búzás Árpád, 1940. április 27-én született Szovátán. Érettségi oklevelét a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Líceumban kapta. 1962-1967 között a temesvári Műszaki Egyetem vegyészmérnöki karának hallgatója. Az itt szerzett oklevél birtokában a medgyesi Chimigaz (később ICPAO) kutatóintézethez került. Itt  tudományos kutatóként a szerves kémiai technológia fejlesztésével és katalízissel foglalkozott. 1967-1999 között a szerves kémiai közvetítők technológiájában, itthon és külföldön 18 bejegyzett találmánya van. Különböző szaklapokban 16 szakközleményt és 11 tanulmányt közölt. 18 éven át a medgyesi magyar szabadegyetem előadója, színes, eleven, tanulságos és változatos vetítettképes előadásai mindig szépszámú hallgatót vonzott. Felvételeiből számos fotókiállítást rendezett, kedvenc területe a műemlék és építészet fotózás. Képeit kiállította Kolozsváron 1984-ben a Korunk Galériában,  1975-1980 között több alkalommal Medgyesen, a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Közművelődési Egyesületnél 1991-ben. 1989-ben Temesváron megvédte disszertációját és a vegyészet doktora lett. Munkásságát elismerték és díjazták: A Nürnbergi Találmányi Szalon aranyérme (1969), Francia elismerő diploma (ACTIM 1972), Akadémiai Díj (Bukarest, 1981), a Szabadalmi Hivatal Jubileumi Oklevele (1983).

 

Csáky István (Adorján vára, 1570 – Medgyes, 1605. szept. eleje) generális, erdélyi nagybirtokos.  Báthori Zsigmond fejedelem udvarnoka. 1600. szept. 18-án mint erdélyi főkapitány megverte Miriszlónál Mihály vajda seregét. 1601-ben a mezei hadak generálisa, a Mihály vajda ellenében elvesztett goroszlói ütközetben, 1601. aug. 3-án Székely Mózessel együtt  Báthory Zsigmond hadainak vezére. Később a császár oldalára állt; 1605-ben Szádvárt és Sárost kapta adományul.

 

Csiky József református lelkész * 1861. március 3. Folyfalva (Maros-Torda vm.) Középiskolát Marosvásárhelyen, teológiát Nagyenyeden végzett. Működését Sepsiszentgyörgyön kezdte meg, mint vallástanár, Sófalván segéd lelkész, több helyen szolgált, 1901-től Medgyesen lelkész, 1933.  jan 1-én innen vonult nyugalomba. — Az egyház és egyházmegye életében számottevő szerepet játszott, hosszabb ideig tanácsbíró, egyházmegyei főjegyző, egyházmegyei pénztárnok volt. Több éven át a Magyar Párt helyi tagozati elnöke volt. Öt évig szerkesztette a „Medgyesi Újságot."

 

Dóczy János (? – Medgyes, 1533. szept. 29.) királyi kamarás (1515). Apja Nagylucsei  Damján.  Mohács után Szapolyai Jánoshoz,  később Grittihez csatlakozott, vele együtt végezték ki Medgyesen.

 

Dugonics András, költő, író, tanár, Szegeden született 1740. október 17-én, elhunytugyanott 1818. július 25-én. 1756-ban a piarista szerzetes rend tagja lett. A felső fokú tanulmányainak elvégzése után matematikát és irodalmat tanított több oktatási intézményben, 1766-1769 között a medgyesi piaristák gimnáziumában (az épület, emléktáblával a város főterének nyugati felében ma is áll). 1774-ben a nagyszombati (ma Trnava) egyetemen nyert professzori állást az  elemi matematikai tanszékén, amelynek később vezetője lett.Az egyetemet 1777-ben áthelyezték Budára. Dugonics itt is tanári testület tagja, 1808-ig, nyugalomba vonulásáig tanított itt. Szerzője az első magyar nyelven 1786-ban írt Etelka című regénynek. Műve a cenzúra akadékoskodása miatt csak 1788-ban Pozsonyban jelenhetett meg. A regény teljes címe: Etelka, egy igen ritka magyar kisasszony Világosvárott Árpád és Zoltán fejedelminek idejében. Pozsonyban a  Landerer regénytárban 1791-ben a 2. kiadás, majd 1805-ben a 3. életében utolsó kiadás is megjelent.Csokonai a regény hatására fokozottan érdeklődött a honfoglalók iránt, belefogott az eposzírásba, az Árpádiászba. Nagy szerepe volt a matematika nyelvezetének magyarításában, magyar nyelven több matematikai kézikönyvet jelentetett meg. Nincs a( világon semmi, a) mit magyarul ki-ne-lehessen mondani, csak ésszel, és tudománynyal forgolódgyon az ember.” (Dugonics: Jeles történetek II., Pest, 1795. 101. )1784-ben megjelent könyve, A tudákosságnak két könyvei, amelyekben foglaltatik a betűvetés (betűszámtan- algebra) és a földmérés (mértan - geometria), a háromszögellések (trigonometria).Tárgyát tekintve is hézagpótló mű volt, de még jelentősebb abban a tekintetben, hogy ekkor történt az első kísérlet a magyar matematikai műnyelv megteremtésére. Dugonics munkája indoklásában kijelenti: (célja az volt), „… hogy megmutassam, hogy a német nyelv sohasem oly alkalmatos a tanulmányoknak kimagyarázásában, mint a magyar nyelv”. A könyv kiadása nyílt ellenszegülésnek számított II. József németesítő rendeleteivel szemben. E művével a nemzeti szellem ébresztője kezd lenni Dugonics András. Őhasznált először számos, a mai nyelvben is tovább élő matematikai kifejezést, mint például: bizonyítani, egyenlet, gömb, gyök, hasonló, háromszög, henger, húr, sugár, szög, véges.

 

Gari Gyula, külföldön GiulioGari (Medgyes, 1909. szept. 9. – New-York, 1994. ápr. 15.) magyar–olasz-amerikai operaénekes. Hangjára hamar felfigyelnek, és Olaszországba képezi magát tovább. Ekkor változtatja nevét Gari Gyuláról, Giulio Gari művésznévvé. Elvégzi a  milánói konzervatóriumot, a záróvizsgák után visszatér Erdélybe. A Kolozsvári magyar színpadon először a szilveszteri műsorban lép fel, 1937. január 1-jén, Szu-csong herceg szerepében mutatkozik meg Lehár Ferenc: A mosoly országa - című operettjében. Néhány kolozsvári fellépés után visszatér Olaszországba. A római Opera Reale szerződteti elsőrangú szerepkörökre. Edgar szerepében debütál Donizetti: Lammermoori Luciában. 1939 novemberében Amerikába távozik az európai háború miatt, és a Saint Louis-i operaházban énekel. 1945-től fogva pedig a New York City Center Operaház tagja, megszakításokkal 1955-ig. Fellépést vállal a New York-i Metropolitan Opera színpadán is. Itt 1958 februárjában Narraboth szerepét énekli Richard Strauss "Salome"-jában, 1959-ben pedig elénekli Muszorgszkij: Borisz Godunov címszerepét, majd később Verdi: "Don Carlos" címszerepét. 1964-től azonban már csak vendégfellépéseket vállal, főképp San Franciscóban, Pittsburghben, Cincinattiben. Számos hangfelvételt készített. Hosszú, és sikeres pályáját zenepedagógusként fejezi be, a New York-i Flushing zeneintézetben. Emlékére alapítványt hoznak létre "The Giulio Gari Foundation" néven, amely főleg kezdő operaénekeseket támogatja ösztöndíjjal.

 

Guman Jenő bányatanácsos. * 1886-ban Ózd községben (Borsod vm.) Középiskolát Losoncon végzett, mérnöki oklevelet Selmecbányán 1911-ben kitüntetéssel nyert. 1913-ig Zólyómbrézón és Tiszolcon működött- 1913 - 14-ben amerikai tanulmányúton van, onnan visszatérve a kolozsvári m. kir. kutató- bányahivatal mérnöke, 1918-ban bánya tanácsosi kinevezést nyer.—Az impérium változás után a Direcţia Gazului Natural Kolozsvár aligazgató főmérnöke, 1923-ban meghívják a - Tordai Földgáz Társaságához és annak újjászervezésében (1926-ig) dolgozik. — Azóta az akkor megalakult Societatea Naţională  de Gaz Metan, Medgyes,— igazgatója. 1931 óta, — amikor a Magyar Földgáz Társaság a kényszerkezelés alól felszabadult, — annak vezetésével is megbízták. A földgáz felhasználásáról több cikke jelent meg román, német és amerikai folyóiratokban. Több, a földgázzal kapcsolatos szabadalma Romániában, Magyarországon és Németországban, valamint az Amerikai Egyesült Államokban használatban vannak. A román, magyar és német bányamérnökök egyesületének tagja. A Román Koronarend tisztje.

 

 

 

 

Horváth Sándor  (Medgyes, 1905. nov. 5. – Bp., 1980. jan. 19.) vízmérnök,  a műszaki tudományok doktora (1961). Mérnöki oklevelét a bp.-i műegyetemen szerezte 1929-ben.  Ezt követően több folyammérnöki hivatalnál teljesített szolgálatot, 1941-től a komáromi folyammérnöki hivatal főnöke volt. 1948-50 között az Országos  Vízgazdálkodási Hivatal főmérnöke, majd a Nemzetközi Dunabizottság osztályvezetője a romániai Galacon,  ill. Bp.-en. Jelentős szerepe volt a dunai folyammeder-felvételek irányításában, folyócsatornázási tervek kidolgozásában.  Főbb kutatási területe a folyók jégviszonyainak vizsgálata, illetve a víziút hálózat fejlesztési koncepcióinak kidolgozása volt. 

 

 

Jakab Elek,  1949. október 9-én született Medgyesen, elemi iskolát Medgyesen, a középiskolát a  segesvári magyar líceumban végezte. Építészmérnöki oklevelét a kolozsvári Műszaki Egyetemen szerezte 1972-ben. Építészmérnökként tevékenykedett Kiskapuson (1972-1978),  Medgyesen 1978-1987 között a városi tanács gazdálkodási osztályának vezetője. 1987-1992 között a medgyesi Romgaz Rt. beruházási osztályának mérnöke. 1992-től 1996-ig Medgyes megyei jogú város alpolgármestere (a város történetének ő a második magyar alpolgármestere, az első Nagy Sándor volt, az 1935-1938-as években) Az RMDSZ Szeben megyei szervezetének alapító tagja volt, nyolc éves (1992-2000) megszakítással, 1990-1992 és 2000-2008 között vezette a megyei szervezetet. Az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsának tagjaként aktív szerepet vállalt a Szövetség országos testületeinek munkájában is. 1990-től 2004-ig medgyesi önkormányzati képviselő, 1992 és 1996. között a város alpolgármestere, több évig főépítésze, 2005-től pedig az Országos Földgáz Társaság, a Romgaz Rt. vezérigazgatója volt. Jakab Elek az 1989-es rendszerváltás előtt is sokat tett a szórványban élő magyar közösségek ügyéért, és vállalta az ezzel járó meghurcoltatásokat. 1970-ben megalakult medgyesi szabadegyetem rendszeres előadója, majd 1984. őszétől 1989. decemberéig vezetője volt. Ez a szabadegyetem országos hírre tett szert, és akkoriban a helyi magyar értelmiség együttgondolkodásának jelentős fóruma volt. 1990-ben döntő szerepet játszott a magyar tannyelvű medgyesi Báthory István Általános Iskola létrehozásában, támogatta, előmozdította a medgyesi magyarság szellemi, kulturális központjának számító Millenium Ház felépítését is. A magyar közösségért végzett áldozatos munkájának elismeréseként az RMDSZ 2005-ben Ezüstfenyő Díjban részesítette. 2008. szeptember 29-én a medgyesi helyi tanács „Tiszteletbeli Polgár- post-mortem” címmel tüntette ki. 2008. november 14-én emlékét megörökítendő, a medgyesi Millenium Ház falán emlékplakettet lepleztek le.

 

Kálmán Oszkár üveggyári igazgató, közgazdász * Kisszabadkán (Zala vm) 1880-ban. Felsőkereskedelmi iskolát és keleti akadémiát végzett 1899 ben, a magyar kormány ösztöndijával Északafrikában (Tunis, Tripolis és Abeszszinia) tanulmányozta a magyar kiviteli kereskedelem előmozdításának gyakorlati eszközeit. Sorozatos jelentéseit a Kereskedelmi Muzeum hivatalos lapja közölte. 1900-ban hasonló küldetéssel Déloroszországban jár és egy éve t tölt ott. Majd tizennégy éven át tölti be a Kereskedelmi Muzeum levelezői tisztjét Bukarestben, honnan csak a világháború kitörése szó- lítja el. 1919—21-ig a Marosvásárhelyt megalapított kiviteli és behozatali részvénytársaság igazgatója. 1925-27-ig a nagyváradi Moskovitz Ipartelepek Rt. ügyvezető igazgatója, a Kereskedelmi Csarnok iskolabizottsági elnöke, az Ugir kolozsvári ker. igazgatóságának szakosztályi elnöke- Jelenleg az Első Földgázüzemű Üveggyár RT. Medgyes ügyvezető igazgatója és a „Romániai Hitelezői Védegylet" igazgató választmányának tagja.

 

Kecskés József (Medgyes, 1910. március 29.– ?)  magyar közgazdász, közgazdasági szakíró, gazdaságtörténész. Középiskoláit a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumban végezte (1929), a kolozsvári Kereskedelmi Akadémián szerzett diplomát (1933). A sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kolégiumban töltött felügyelői évek után a nagyenyedi kollégiumban óraadó tanár, igazgatói titkár (1936–41), majd tisztviselő az  Erdélyrészi Hangya marosvásárhelyi központjánál (1942–44). A II. világháború után a kolozsvári Magyar Tankerületi Főigazgatóságon középiskolai szakfelügyelő (1945–47), majd főfelügyelő (1948). Közben 1946-ban a Bolyai Tudományegyetemen közgazdaságtudományi doktorátust szerzett. 1949-től a Bolyai Tudományegyetem jog- és közgazdaságtudományi karán tanszékvezető tanár, 1960-tól tudományos főkutató a Román Akadémia kolozsvári fiókjának közgazdasági osztályán, majd osztályvezető annak Számítási Intézetében nyugalomba vonulásáig (1975).

 

Keszeg Margit, 1965. augusztus 31-én született Medgyesen, a medgyesi Sport Iskola klubjában és a craiovai Egyetemi Sportklub atlétája volt. Futóversenyek győztese és díjazottja, román, balkáni, európai és világ versenyeken. Kiváló sporteredményeiért Medgyes megyei város diszpolgárává választották.

 

Kocziány László, irodalomtörténész, 1920. november 10-én született Medgyesen, 1977. január 31-én hunyt el   Marosvásárhelyen. Középiskolai tanulmányait Budapesten, az egyetemet 1944 és 1948 között Pannonhalmán és Kolozsváron végezte. Tanárként  Kolozsváron, Csíksomlyón, Medgyesen, majd Székelykeresztúron tanított. 1955-től az Állami Irodalmi és Művészeti Kiadó marosvásárhelyi fiókja szerkesztője. 1957-től ugyanott a Román Akadémia helyi intézetének tudományos kutatója, majd főkutatója. 1975-től a marosvásárhelyi Pedagógiai Főiskola magyar-latin szakos tanára. Cikkeit, közleményeit, tanulmányait az Igaz Szó, Korunk, Előre, Vörös Zászló, Művelődés, Megyei Tükör, Utunk közölte. Nevéhez kapcsolódik az általa szerkesztett Borsos Tamás: Vásárhelytől a Fényes Portáig. Bukarest,  Kriterion, 1972. (Fehér Könyvek sorozatban) valamint Apor Péter: Metamorphosis Transylvaniae. Kriterion, Téka sorozat, 1978.

 

Kory Mihály Ottó, OFM (Temesmóra, Temes vármegye, 1866. jan. 20. - Szászsebes, 1930. márc. 3.) tanár, tartományfőnök. - A gimnáziumot Temesvárott végezte, 1884. VIII. 30-án lépett a rendbe. A teológiát Fogarason hallgatta. 1888. VIII. 31-én ünnepélyes fogadalmat tett, XII. 28-án szentelték pappá. Medgyesen tanító, házfőnök, Fogarason, Székelyudvarhelyen tanító, Marosvásárhelyt  iskola igazgató. 1901: Medgyesen házfőnök, 1903: tartomány főnök. 1911: Brassóban, majd Szászvároson, Désen, Szászsebesen tanár. - 1885: Csiszér Elekkel és 4 társával a mikházi zárdában megkezdték a rendi reform bevezetését. 1898: tanácsosként a szigorúbb fegyelmet követelők szószólója. Tartomány főnökként modernizálta a tanulmányi házakat. - Írásai a Szent Ferenc Hírnöke c. lapban (1903-05); tartományfőnökként  körleveleket adott ki, gyermekszíndarabokat is írt.

 

Lám Béla (Medgyes, 1892. febr. 18. – Kolozsvár, 1973. aug. 29.): író, gépészmérnök. 1913-ban szerzett gépészmérnöki diplomát. Bp.-en és Kolozsvárott az államvasutaknál kapott állást. Ebben az időben kötött barátságot Boncza Bertával, eljegyezte, de jegyességét Ady Endre közbelépése miatt felbontotta. Az I. világháború idején Galíciában megsebesült és orosz fogságba került. Hat évet töltött Szibériában. Életének 1911-től 1922-ig terjedő időszakát örökítette meg a Körön kívül c. életrajzi regényében, írásában kiemelkedő szerepet kapott Csinszka és Ady Endre. (1967). A hadifogságból hazatérve (1921) Kolozsvárott ismét az államvasutaknál teljesített szolgálatot. Az általa szabadalmaztatott gőzmozdonyok működését szabályozó porlasztó ma is ~ Béla-porlasztó néven ismert. 1925-től 1929-ig Bukarestben gépészmérnök, majd Kolozsvárott dolgozott, 1942-től három évig Bpudapesten élt. Azután Kolozsvárott a Mezőgazdasági Akadémia  gépészeti tanszékén tanított nyugdíjba vonulásáig (1958).  Szépirodalmi művei az Erdélyi Helikon és a Pásztortűz c. folyóiratokban jelentek meg 1933–1935 között, később az Utunkban publikált. Műszaki tanulmányai a Korunkban jelentek meg. Kiadásra előkészítette a Körön belül c. elbeszéléskötetét, de megjelenését már nem érte meg. – Művei: Mezőgazdasági traktorok (Bukarest, 1961);  Körön kívül (regény, Bukarest, 1967);  Körön belül (elbeszélések, Bukarest, 1974). – Irododalom:  Szerdahelyi István:  L. B. A körön kívül (Kortárs, Budapest 1968. 2. sz.);  Implon Irén: Látogatás  L. B.-nál (Fáklya, Nagyvárad 1971. 307. sz.);  Mikó Imre:  L. B. 80 éves (Utunk, Kolozsvár 1972.  2. sz.);  Köllő Károly:  L. B. halálára (Igazság, Kolozsvár 1973.  207. sz.);  Mikó Imre: Akik előttem jártak (Bukarest, 1976).

 

 

 

 

 

Magyary-Kossa Gyula (Debrecen, 1865 - Keszthely, 1944) orvosdoktor, farmakológus (gyógyszertan kutató), egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, iskolai tanulmányainak egy részét Medgyesen végezte.

 

 

 

Miles Mátyás  (Medgyes, 1639. febr. 21. – Nagyszeben, 1686. okt. 1.)  jogtudós, nagyszebeni városi tanácsos.  Itthon  és  külföldön tanult, 1658-tól  medgyesi rektor. 1661-ben mint Kemény János fejedelem magántitkára, diplomáciai feladatokat is kapott. Apafi  fejedelemsége  idején  is  teljesített diplomáciai szolgálatot. Naplóját (1682) kiadták az Erdélyi Országgyűlési Emlékekben (XVII., Bp., 1875 – 98). Több munkája kéziratban maradt.- Fő műve az erdélyi szászok kevésbé ismert története: Der Siebenbürgischer Würg-Engel… (Hermanstadt, 1670).

 

 

Nemes Levente, Medgyesen született 1939. szeptember 16-án. Marosvásárhelyen, estitagozaton érettségizik 1958-ban. Sikeres felvételi után 1962-ben szerez oklevelet a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Főiskolán, a helybéli színháznál kezdi művészi pályafutását, 1973-tól a sepsiszentgyörgyi magyar színtársulat tagja, 1992-2005 között pedig a Tamási Áron Színház igazgatója volt. Két alkalommal vette át a megyei Művelődési Felügyelőség A Kultúra Szabadságáért díját, 1999-ben színházszervezői és színészi tevékenységéért az EMKE Kádár Imre-díjjal tüntette ki, 2001-ben a Magyar Kulturális Örökség Minisztériuma életmű-díjjal jutalmazta.2009-ben Budapesten a Nemzeti Színházban Nemes Leventének átadták az 500.000 forinttal járó a Kaszás Attila-díjat.

 

Patrubány Miklós, 1952. december 23-án született Medgyesen. A szülővárosa német tannyelvű líceumában érettségizett. Tanulmányait 1972 és 1976 között a Kolozsvári Muegyetem villamosmérnöki karán folytatta, ott szerzett oklevelet. 1973-ban megalapította a Visszhang nevű egyetemi rádiót, amelynek 1976-ig volt szerkesztője. Ezt követően eleinte  a bukaresti félvezető-gyárban, majd egészen 1990-ig a Kolozsvári Számítástechnikai Kutatóintézetben dolgozott, I. osztályú tudományos főmunkatársként. 1983-ban részt vett az első román személyi számítógép,a PRAE megalkotásában.1989-ben szakkönyvet írt a mikroprocesszor-technológiáról. 1992 óta a kolozsvári Praemium Kft. tulajdonos-igazgatója. 1990 és 1992 között az RMDSZ elnökségének tagjaként fejtett ki tevékenységet, 1992-ben választották az MVSZ elnökségi tagjává, októberétől MVSZ elnökhelyettese, amivel párhuzamosan az MVSZ Erdélyi Társaságának elnöki tisztét is betöltötte. 1996 óta kiadja a Magyar Kisebbség című nemzetpolitikai szemlét. 2000 májusától az MVSZ legálisan megválasztott elnöke.

 

P. László Miklós Polikárp OFM (Nagygalambfalva, 1849. okt. 10. – Medgyes, 1910. máj. 15.): Tanulmányait Gyulafehérváron és Budapesten végezte. 1865. szeptember 3-án lépett a Ferenc-rendbe. 1872. augusztus 12-én szentelték pappá. Ferencrendi paptanár. Székesfehérvárott és Bp.-en tanult. Tanított Csíksomlyón, Kolozsvárt, Vajdahunyadon, Mikházán. 1883-tól 1903-ig az erdélyi ferences rendtartomány főnöke volt. 1903-tól 1909-ig a római rendi központban dolgozott. Egyik előkészítője és szövegezője volt a XIII. Leó pápa által 1897-ben kiadott ferences rendi szabályoknak, melyek segítségével a rend mindhárom ágában – ferencesek, minoriták, kapucinusok – véghezvitték a rendi élet reformját. Csiszér Elekkel és Dáviddal elindította az erdélyi ferencesek megújító szellemi mozgalmát. 1909-ben testileg megtörten és legyengülve tért haza Rómából. A további 20 esztendőt állandó és súlyos betegségben töltötte. Ezt a keresztet nagy türelemmel és Istenben megnyugodva viselte. Legnagyobb fájdalma az volt, hogy misézni sem tudott. Végül már semmi ételt sem vehetett magához. Valósággal az éhenhalás okozta a halálát 1910. május 15-én a medgyesi Ferenc-rendi kolostorban rendtársai imája közben. Sírja a medgyesi római katolikus temetőben van, a kápolna jobb oldalán. – Irodalom: Boros Fortunát: L. P. (Erdélyi katolikus nagyok, 1941).

 

P. Lukács István Manszvét, OFM (Csíkkarcfalva, Csík vármegye, 1892. jan. 1.- Esztelnek, 1958. júl. 24.)  Erdély népmisszionáriusa. - A gimnáziumot Csíksomlyón végezte. 1909. VIII. 2-án lépett a rendbe. Mikházán novícius, a filozófiát Medgyesen, a teológiát 1913-1916 között Vajdahunyadon hallgatta. 1914. XII. 18-án  ünnepélyes fogadalmat tett, 1916. V. 9-én Gyulafehérvárott szentelik pappá. Vajdahunyadon, 1917-ben  Désen, 1918-ban  Medgyesen, 1919-ben Székelyudvarhelyen, 1920-ban Marosvásárhelyt hitszónok, itt harmadrendi igazgató. 1922-ben Csíksomlyón a humaniórák tanára. 1933-ban Szárhegyen misszionárius, helyettes  tartományfőnök. 1947-től mint a Szent Istvánról nevezett erdélyi ferences rendtartomány  őre a szárhegyi kolostorban élt. 1948-ban Szatmárnémetiben misszionárius. - Triduumok, nagyböjti beszédek, majd önálló népmissziók alkalmával a nép nagyon megszerette. A plébánosok állandóan ostromolták elöljáróit, hogy Lukácsott kaphassák missziók tartására. Bár csak fél tüdeje volt, több mint 500 népmissziót és lelkigyakorlatot tartott, sokszor hónapokon át megszakítás nélkül járva a falvakat és városokat. Sikerének titka mélységes hite, meggyőző szava és egyszerű beszéde volt. Szerette a szemléletes példákat, s szinte soha nem használt összetett mondatot. Egy Szent Antal-kilenced alkalmával mondott prédikációért  rendszerellenes uszítás vádjával másfél évre bebörtönözték. 1951. VIII. 20-án  Máriaradnára hurcolták, 1951-1958 között Esztelneken kényszerlakhelyes. - Művei: Kegyhelyeink. Kolozsvár, 1926. - Ne légy babonás. 1-2. köt. Uo., 1929. - Népmisszió. Útmutató a népmissziót rendező főtisztelendő papság részére. Uo., 1931. - Arkangyal pallosa v. szabadulás az ördögi italtól. Uo., 1938. - Kövess engem. Missziós beszédei. 1-3. köt. Uo., 1939-41. - Álneve: Bátyád.

 

P. Máté Ferenc Benvenut, OFM (Zetelaka, Udvarhely vármegye, 1894. márc. 7.- Esztelnek, 1970. márc. 2.) plébános, házfőnök. - A gimnáziumot Székelyudvarhelyen és Medgyesen végezte. 1910. VIII. 21-én  lépett a rendbe. A filozófiát Medgyesen, a teológiát Vajdahunyadon hallgatta. 1916. IV. 7-én ünnepélyes fogadalmat tett. 1917. III. 3-án szentelték pappá. Mikházán újoncmester. 1921-ben  Nagyszebenben német szónok, 1924-ben Kolozsvárt, 1927: Medgyesen házfőnök, 1933-ban  Kolozsvárt rendtartományi titkár. 1945-ben Vulkánban (Hunyad megyében), majd Kőhalomban plébános. 1951. VIII. 20-án  Máriaradnára hurcolták, 1952. májusában  Esztelneken kényszerlakhelyes, 1957: Ojtoz plébánosa. - Írásai a Hírnök, (1923-26), Katolikus Világ (1923-44), Katolikus Naptár (1925-35), Szent Kereszt (1926-34) c. lapokban. 1930: a medgyesi Plébánia, 1933-36: az Erdélyi Ferencesek Útja szerkesztője. - Művei: Imelda. Egy boldog gyermek legendája. Az első szentáldozás emlékéül elbeszéli Wilmos Jeromos. Ford. Kolozsvár, 1927. - Tabula individuorum. 1933...1940. Kolozsvár.

 

P. Sándor Vitális József, ferencrendi szerzetes  (Zetelaka, Udvarhely vm., 1884. márc. 25.- Dés, 1954. jan. 14.) tartományfőnök.  A gimnáziumot Székelyudvarhelyen, a teológiát  Vajdahunyadon végezte. 1898. augusztus 28-án  lépett a rendbe, 1903. március 25-én  ünnepélyes fogadalmat tett, 1906. október 19-én pappá szentelték. 1910-14 között medgyesi, 1914-17 között csíksomlyói, 1920-24 között székelyudvarhelyi házfőnök., 1924. július 14-1930. július 3. között az erdélyi Szt István rendtartomány főnöke. Az ő idejében építették a székelyudvarhelyi Collegium Seraphicumot. 1930-ban szászvárosi házfőnök. 1936. júliusától ismét erdélyi tartományfőnök. 1943-ban a marosvásárhelyi rendházban élt, itt 1947-ben  házfőnök. 

 

Piso Jakab (Medgyes, 15. sz. második fele – Pozsony, 1527) humanista politikus, költő.  Rómában ismerkedett  meg  Rotterdami Erasmusszal. 1514-ben Lengyelországban járt  mint  követ. 1515-ben tért haza s előbb II. Lajos magyar király nevelője,  pécsi prépost, majd kancelláriai titkár volt. Budai háza a magyar erazmisták  központja lett. I. Miksa poeta laureatussá koronáztatta. – Irodalom: Horváth János: A magyar irodalmi műveltség megoszlása (Bp., 1935); Trencsényi-Waldapfel Imre: Erasmus és magyar barátai (Bp., 1941).

 

Rill Albert római katolikus lelkész. Medgyesen született 1886. november 18-án. A gimnáziumot Székelyudvarhelyen, a teológiát Gyulafehérváron végezte. Mailáth G. Károly püspök szentelte pappá 1909, június 27-én, Brassóban lett káplán. 1914-1918 között tábori lelkész. Szentivánlaborfalván, Marosludason, Kilyénfalván, Perozsényban, majd Szerdahelyen plébános. Ott is halt meg 1946 december 29-én, 60 éves korában. 

 

 Schuster Rudolf  (Medgyes, 1860. jan. 14. – Bp., 1941. febr. 23.) szabadalmi bíró, jogi író. Előbb ügyvéd volt, majd bírói pályára lépett. 1910-ben közigazgatási bírósági, 1912-ben kúriai bíró, 1914-ben a szabadalmi bíróság, 1915 – 28 között a szabadalmi felsőbíróság elnöke. Az igazságügy minisztérium megbízásából elkészítette az új szabadalmi, védjegy- és mintaoltalmi törvény tervezetét. Cikkei jogi szaklapokban jelentek meg. Szerkesztője volt a Hiteljog Tárának. Fő érdeklődési köre a magánjog, a kereskedelmi jog, ezen belül az ipari tulajdon kérdései, a részvényjog, kereskedelmi ügyletek stb. 

 

Simon Norbert (Nagyvárad, 1871. márc. 1. – Bp., 1939. febr. 28.) mérnök, műszaki főtanácsos. Oklevelét Bp.-en szerezte. Sepsiszentgyörgyön (1892–93), Segesvárott (1893–1919) és Bp.-en (1919–27) működött államépítészeti hivatalokban. Út- és hídépítő mérnök, de magasépítési tervezéssel is foglalkozott. Magasépítési munkái: megyei közkórház  (Segesvár), járásbíróság (Medgyes),  iskolák (Prépostfalva és Jakabfalva). Először szerkesztett és adott ki Magyarországon olyan megyei közúti térképeket, amelyeken az egyes városok és községek egymás közötti távolsága km-ben meg volt jelölve. – Fő műve:  Nagyküküllő vármegye községeinek távolsági táblázata (Segesvár, 1904);  Pest–Pilis–Solt–Kiskun vármegye községeinek távolsági táblázata  (Bp., 1925).

 

Scheint, Daniel Gottlieb. 1772. szeptember 8-án született Medgyesen. Tanulmányait szülővárosa evangélikus gimnáziumában végezte, majd 1791-től Bécsben folytatta, ahol orvosdoktorrá avatták. Két évig segédorvosként Szolnokon dolgozott. 1801-ben hazatért  Medgyesre, ahol a város és Medgyesszék orvosaként (phisicus) működött. Az 1820-as években nyaranként  Borszéken volt fürdőorvos, itt tudományosan vizsgálta a helyi források vizét. Nagy érdemeket szerzett a pusztító himlő elleni védőoltások meghonosítása terén Erdélyben. Medgyesi iskoláját ásványgyűjteménnyel  és könyvekkel gyarapította, pénzadományaival támogatta. 63 éves korában 1835. július 11-én szülővárosában halt meg. A tudománytörténet három munkáját tartja számon: 1. Die Heilquelle von Borszék, nach eigenen Erfahrungen in Kürze beschreiben von einen praktischen Arzt. Mit dem litographirten Situationsplan des Borszéker Sauerbrunnens, Wien 1824. Pest 1825. - A borszéki gyógyforrások, egy gyakorló orvos rövid leírásában. A borszéki savanyúvizek litografált helyrajzával. Bécs 1924. Pest, 1825. 2. Anzeige das Kohlensauere Borszéker Gesundheitswasser betreffend in Beziehung auf die Cholera morbus (Brechruhr) Kronstadt, 1831. - Jelentés a borszéki gyógyvizek egészségre gyakorolt hatásáról kolera betegség esetében. Brassó, 1831. 3. Das Land und Volk der Szeckler in Siebenbürgen in physischer, politischer, statistischer und geschichtlicher Hinsicht. Die Landes und die Volkskunde. Nebst einer Karte des Secklerlandes. K. A. Hartleben's Verlag, Pest, 1833. - Az erdélyi székelyek földje és népe. Természeti, politikai, statisztikai és történelmi szempontból, Pest, 1833. 214 oldal + egy kihajtható rézmetszetű térkép, 51 x 60 cm. Magyar fordításban megjelent a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum kiadásában 2012-ben.

Sztojka Zsigmond Antal, (1749-től báró szalai és kricsfalvi Sztoyka, dr.) 1699. március 22-én született egy máramarosszigeti ortodox vallású román családban. Az 1717. évi tatár betörés után tért át a római katolikus hitre. Az egri egyházmegye papnövendéke lett, majd a párizsi egyetemen kánonjogból doktorált. Hazatérte után pappá szentelték. Rövid idő után Kassa plébánosa és egri címzetes kanonok lett. 1733 kanonoki címet kapott. 1841-ben országgyűlési követté választották. Mária Terézia 1749. április 25-én erdélyi püspökké és főkormányszéki tanácsossá nevezte ki, 1749. május 29-én bárosította. 1749-1759 között Erdély püspöke volt, püspöksége idején 1753-ban létrehozta a gyulafehérvári papneveldét, kijavítatta az alvinci püspöki kastélyt, a székesegyházban főoltárt építtetett. 1759. január 23-án lemondott a kormányzásról, utolsó éveit a medgyesi piarista rendházban töltötte, itt hunyt el 1770. április 21-én. A gyulafehérvári székesegyházban temették el.

 

 

    Tordai Zádor-korábbi nevén Albon Zádor- (Kv., 1924. aug. 20. –        2010. márc. 10. Bp.) – esszéíró, filozófiai író. Középiskoláit 1935-1940 között  a medgyesi Stephan Ludwig Roth Gimnáziumban, majd 1940-től a kolozsvári Református Kollégiumban végezte, ahol 1943-ban érettségizett. 1943–45 között a kolozsvári Mezőgazdasági Akadémia, 1946-tól a Bolyai Tudományegyetem hallgatója, ahol 1950-ben végzett, filozófia szakon. Budapesten, az ELTE-n doktorált (1966). 1951–52-ben logikát adott elő a Bolyai Tudományegyetem Bölcsészkarán, 1952-től tudományos kutató a Román Akadémia kolozsvári fiókja Történeti és Filozófiai Intézetében. 1957-ben, az 1956-os magyar forradalom leverését követő romániai megtorlások során elbocsátották, egy ideig turisztikai útjelzések készítéséből élt, majd egy lakatosműhelyben dolgozott. 1960-ban áttelepült Magyarországra, ahol az MTA Filozófiai Intézetének tudományos kutatója, majd tudományos tanácsadója volt nyugdíjazásáig (1994). 1977-ben,a híres Jelentés Erdélyből c. könyvében a rezsim elnyomó nemzetiségpolitikáját elemezte. Magyarországról Olaszországba telepedett át , ahol elhalálozásáig élt és alkotott. Tordai Zádor morálfilozófust a magyar egzisztencializmus alapítójaként tartják számon.

Tóth Szűcs Ilona 1930-ban született  Medgyesen. A marosvásárhelyi művészeti szakközépiskolában Bordi András és Barabás István tanítványa, 1951-1952 években a bukaresti Nicolae Grigorescu Képzőművészeti Főiskola hallgatója, 1952-1957 között a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolán Teodor Harşia, Abodi Nagy Béla és Miklóssy Gábor a mesterei. 1957-ben államvizsgázott, 1959-től rendszeres kiállítója volt az évenként megrendezett Kolozs megyei tárlatoknak. A hetvenes-nyolcvanas években kosztümtervezőként működött a kolozsvári Állami Magyar Színházban. Férjével Tóth László festőművésszel együtt 1984-ben Nyugat-Németországba emigrált, ahol elsősorban díszítőművészeti munkákkal foglalkozott, de kisméretű, metafizikai szemléletű csendéleteivel, tájaival, portréival ott is sikert aratott. 1990. okt. 31-én hunyt el Münchenben. Művei bukaresti, kolozsvári, németországi, amerikai köz- és magángyűjteményekben találhatóak.

 

Váczi György,   Medgyesen született 1922. augusztus 4-én, ahol aztán 16 évesen egyből a felnőtteknél, az akkor C-osztályú Vitrometan színeiben kezdte pályafutását (1938-1940).  Húszévesen a másodosztályú Marosvásárhelyi Mureşul-hoz szerződött, egy évvel később már az A-osztályban a Kolozsvári Kinizsi AC-ben játszott, ahol a világhírű Kovács István volt csapattársa. 1943-ban megkapta behívóját, s mint katona a Wacker Wien csapatában játszott, két évvel később a magyar másodosztályban, a Győri ETO-nál. 1946-ban ismét Kolozsváron, a Vasasban tűnik fel, majd ’47-ben a Nagyváradi ICO-val megnyeri pályafutása első bajnoki címét, ’49-ben a bajnokság gólkirálya lett. 1952-ben szerződött az akkor Flamura Roşie néven szereplő UTA-hoz, amelyikkel 1953-ban a CCA ellen a 111. percben szerzett góljával Román Kupát nyert és egy bajnokságot. ’54-ben a másodosztályú Nagyváradi Progresul játékosa, majd 1956–58 között szülővárosában, a Flacăra-ban volt játékos-edző. Aktív pályafutása végén utánpótlás-nevelő edzőként dolgozott, ő fedezte fel Anton Dobos egykori válogatott- és Steaua-kiválóságot. A román válogatottban 11-szer szerepelt, s 13-szor volt eredményes. Az első osztályban 194 meccsen 125 gólt szerzett. Aradon hunyt el 2006. október  15-én, sírja az aradi Felsőtemetőben van.

 

Weiss Mihály (Medgyes, 1569. jan. 13. – Földvár, 1612. okt. 12.)  Brassó város főbírája. Kolozsvárt, majd Heidelbergben tanult. Hazatérve  Hardegg  gróf szatmári parancsnok titkára, majd Prágában a m. kir. kancellária alkalmazottja, 1589-ben nemességet kapott. 1590-ben Brassó város tanácsának hivatalnoka, 1600-tól szenátor, 1608-tól főbíró. Kezdettől fogva elsősorban a diplomáciában tevékenykedett. 1594-től kezdve sorozatosan ő képviselte Brassót az ország gyűléseken, 1595-ben tagja volt annak az erdélyi követségnek, mely Prágában Rudolf és Báthori Zsigmond közt szövetséget kötött. Bocskai, majd Rákóczi Zsigmond is gyakran küldte a császári udvarba, a Portára és a román vajdaságokba.  Mint főbíró ő irányította Brassó és az erdélyi szász városok Báthori Gábor elleni küzdelmét. A fejedelem csapataival vívott földvári (Brassó mellett) vesztes csata után, menekülés közben a hajdúk megölték. Brassó, de egész Erdély eseményeire kiterjeszkedő latin nyelvű krónikája (Liber Annalium raptim scriptus; kiadta E. Trauschenfels: Deutsche Fundgruben zur Geschichte Siebenbürgens, Kolozsvár, 1860) fontos történeti forrás.