Back to top

Gyere pajtás, induljunk el! – Kántálni járt a Gyöngyvirág néptánccsoport

Gyere pajtás, induljunk el! – Kántálni járt a Gyöngyvirág néptánccsoport

Gyöngyvirág néptánccsoport: 

Karácsony estéjén a Gyöngyvirág néptánccsoport apraja-nagyja járta Medgyes utcáit. Harmonikával, csörgőkkel, jókedvű énekkel. Több éve már, hogy a régiek hagyományait felelevenítve, bekopogtatnak és még több jókedvet visznek néhány házba ezen az estén. Meghívásból idén sem volt hiány. Ösztöndíjasként nagy örömömre szolgált, hogy én is meghívást kaptam – így a kántálókkal tartottam jómagam is. Ha az éneklésben kevésbé tudtam érdemben hozzájárulni, az est megörökítésében annál inkább igyekeztem maradandót alkotni.

24-én este héttől a Medgyesi Református Egyházközség meghívására az egyház közösségi termében összegyűltek köszöntésével kezdődött a karácsonyi kántálás, ahol kedves fogadtatás és finom falatok, jó bor várta az éneklőket. Az Unitárius Egyházközség részéről szintén a lelkipásztor és felesége készültek a kántálók fogadására, majd ezt követően Balázs Bélát, Szeben megyei RMDSZ elnököt, családját, majd Fazakas Mihályt, volt RMDSZ elnököt látogatta meg a közel huszonöt fős népes néptáncos csapat. A balázstelki Református Egyházközségnél tett látogatás után pedig a Medgyesi Római Katolikus egyház nagytermében, a pásztorjáték és a szentmise után zárult az ünneplés, éjszakába nyúló beszélgetésekkel, jó bor és kalács mellett.

Ferencz Klaudia