Back to top

Hosszabbított program az első félév tükrében

Hosszabbított program az első félév tükrében

Medgyesi MADISZ: 

A 2017-es tanév szeptemberétől egyesületi keretek között működik a délutáni iskola Medgyesen – ahogy itt nevezik: a hosszabbított program. Működtetője a Medgyesi MADISZ, helyszíne Szeben megye egyetlen magyar tannyelvű alapfokú oktatási intézménye, a medgyesi Báthory István Általános Iskola. A délelőtti tanítást követően a négy délutános felügyelő veszi át az osztályokat, 12 vagy 13 órától délután 16 óráig. A délutáni foglalkozás ebéddel kezdődik, házi feladat írással folytatódik, és legtöbbször játékkal vagy kézműves foglalkozással zárul. Közel 60 medgyesi kisdiák vesz részt a programban.

A program egyik fontos hosszú távú célja – itt szórványban különösen – az anyanyelv használatának elősegítése. Ez megvalósul már azáltal is, hogy a kisdiákok magyar nyelvű környezetben töltenek tanítás után legalább három órát. A családfenntartó, dolgozó szülők számára megoldást kínál a gyermekek felügyeletében, hiszen azok így biztonságos környezetben lehetnek. További szempont nemcsak a szülők, hanem maguk a diákok részéről is, hogy elkészüljenek a házi feladattal. Más szülők a leckeírással szemben azt tartják fontosnak, hogy gyermekük társas, korosztályi környezetben töltse szabadidejét.

A gyermekek számára pedig, az elvárásokkal párhuzamosan, szeretnénk egy olyan non-formális tanulási környezetet teremteni a délutáni időszakban, amelyet ők elsősorban élményként élnek meg, de eközben számos készségük, képességük fejlődhet.

A házi feladatok megoldása mellett ügyességi játékokkal, kvízzel, logikai feladatokkal, társasjátékokkal készülnek a délutános felügyelők. Kézműves foglalkozással, vetélkedőkkel, színezéssel, alkotással telnek a délutánok. Előkerülnek a sudoku-k, a rejtvények és a nyelvi feladatok is. Csoportbontásban péntekenként filmdélutánt szervezünk, ezzel egy időben a diákoknak lehetőségük van választani: a házi megoldása vagy ünnepkörökhöz, rendezvényekhez kapcsolódó kézműves foglalkozás közül. A kisdiákok egyéni, csoportos fejlesztése szempontjából sokat tud segíteni az iskola igazgatójának, illetve a délelőttös tanítók támogató attitűdje. A jó együttműködésre számos jó példa alakult ki az első félévben.

A hosszú távú eredmények között érdemes figyelembe venni, hogy Medgyes az elmúlt évtizedekben is élen járt a magyarságmegtartó kezdeményezések megvalósításában. Szórványtelepülés, mégis számos alternatívát nyújt a magyar közösségnek: iskola, egyházi intézmények, civil szervezetek kínálnak mozgásteret. Ebben a projektben a település jelenlegi ifjúsági csapata lép ki a megszokott szervezeti keretei közül. Már nem csupán fiataloknak szóló programokkal, rendezvényekkel, táborokkal szólítják meg a tágabb közösséget, hanem több éves, folyamatos projektek megvalósításán dolgoznak.  A programnak köszönhetően helyi magyar munkavállalókat foglalkoztat az egyesület, ami a szórványban élők magyar identitásának megerősítését tovább szolgálja.

Számukra olyan non-formális oktatásban, gyermeknevelésben és napközis rendszerekben jártas szakembereket hívtunk meg, akikkel beszélgethettek az elmúlt időszak tapasztalatairól, illetve további képzéseket, tanulmányutakat és konzultációkat szervezünk. A projekt a Bethlen Gábor Alap támogatásával valósult meg és a MADISZ folyamatosan dolgozik újabb források bevonásán.  

Ez egy olyan többszereplős pilot-projekt, melyben a gyerekek, a szülők, továbbá az egyesület, illetve az iskola munkatársainak együttműködése bontakozik ki. Mindezt idő és közös tapasztalat árán lehet a lehető legjobban összehangolni.

A programban dolgozók meglátásaiból egyaránt építkezünk.

Kiss Noémi az előkészítős osztály délutános nevelője így foglalta össze az elmúlt időszakot: „A gyerekek teljesen megváltoztatták a gondolkodásom. Nem gondoltam, hogy valahonnan annyi szeretetet kaphatnék, mint tőlük. A szeretet kölcsönös, így a gyerekek tanítása, nevelése is sokkal kellemesebb. A kisdiákjaink fejlesztésén Szabó Gitta tanítónővel közösen dolgozunk. Az, hogy a tanítás után elmondja, mire kell összpontosítsak, az számomra a legnagyobb segítség.”

Soldorfean Zsuzsa a 2. osztály nevelője hozzá tette: „A szülőknek nagy segítség a délutáni iskola, hiszen legtöbben 16 óráig dolgoznak. Saját tapasztalat ez, mert az én gyerekem is részt vesz a programon. Nagy segítség számomra, hogy otthon már csak közösen átnézzük a házi feladatot.”

Balázs Noémi, a 3. osztály nevelője szerint a diákok sokkal felelősségtudatosabbak, mint év elején. Tudják azt, hogy a házi feladat egy kötelesség, és amíg az nincs meg, addig nincs más foglalkozás.

Tóth Mária az első osztályosokkal és a negyedikesekkel foglalkozik: „Észrevehető, hogy az elsősök bátrabbak lettek, önállóbbak és nagyon igyekeznek először a házi feladatok megoldásával. Nagyon várják a kézügyességi tevékenységeket és beleélik magukat. December óta a negyedik osztályosok is velünk vannak. Azon dolgozom és remélem sikerül majd a két osztály tanulóit összeszoktatni a közös tevékenységek által. Én úgy gondolom, ezzel a programmal nagyban hozzájárulunk a kisiskolások közösségbe való integrációjában, ugyanakkor a szocializálódásukban is.”

„A Hosszabbított Program nem tökéletes – mondta Balázs Botond, a projekt felelőse. - De magunk mögött tudhatjuk a projekt első hat hónapját, annak a közel hatvan családnak köszönhetően, akik bíztak ebben a kezdeményezésben. Ők velünk együtt léptek arra a járatlan útra, ami valóban számos megoldandó helyzetet teremtett. Ezeket legjobb tudásunk szerint orvosoltunk, vagy folyamatosan dolgozunk a javításán. Hosszú távú céljai szerint a program a teljes magyar közösséget szolgálja, ezért köszönjük a bizalmat, az őszinte visszacsatolást és az együttműködést.”

Ferencz Klaudia, Petőfi Sándor ösztöndíjas