Back to top

Erdélyi Politikai Iskola

Erdélyi Politikai Iskola

Medgyesi RMDSZ Szervezet: 

Az Erdélyi Politikai Iskola második évfolyama október 19-én indul, továbbra is ingyenes képzéssel, gyakorlati politikai tudással kívánja ellátni azokat a fiatalokat, akik saját közösségük alakítói és véleményformálói kívánnak lenni. A Mathias Corvinus Collegium (MCC) – partnerségben a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel (RMDSZ) és a Magyar Ifjúsági Értekezlettel (MIÉRT) – képzésére szeptember 30-ig várják az erdélyi magyar fiatalok jelentkezését.

Az Erdélyi Politikai Iskola hiánypótló rendezvényként indult, hiszen hasonló képzés nem zajlott még Erdélyben. A visszajelzések azt bizonyítják, hogy szükség van a folytatásra. Arra törekszünk, hogy a MIÉRT struktúráiban dolgozó ifjúsági vezetőket képezzük, és helyet hagyjunk azoknak a külsős fiataloknak is, akik csatlakozni akarnak a MIÉRT vagy az RMDSZ munkájához” – emelte ki Oltean Csongor, a MIÉRT elnöke.

Az első év sikere után az MCC számára nagy öröm, hogy folytathatja a projektet, mert ez azt bizonyítja, hogy komoly igény mutatkozik Erdélyben hasonló képzésekre. Idén is elsősorban azokat a fiatalokat keressük, akik felelősséget éreznek a helyi magyarságért, és hosszú távon részt kívánnak venni a közösség építésében” – mondta Szalai Zoltán, az MCC ügyvezető igazgatója. Úgy véli, a tréningen a résztvevők lehetőséget kapnak arra, hogy jobban megértsék a politikai folyamatokat, a szervezetfejlesztést és a különböző kampányok lebonyolítását, továbbá ízelítőt kaphatnak arról is, hogyan készül egy kommunikációs stratégia.

Az elsősorban kiscsoportos munkára épülő képzés tematikája négy pilléren áll:  politikai menedzsment (pártok működtetése, kommunikációs rendszerek és kampányok, közvélemény-kutatási módszertan, általános menedzsment, közkapcsolati és közösségi gazdálkodás), készségfejlesztő tréningek, valamint háttérbeszélgetések hazai és külföldi, gyakorló politikusokkal. A programban hangsúlyos szerepet kap az e-learning alapú oktatás is, amelynek során a résztvevők elmélyíthetik korábban szerzett tudásukat.

A képzésen többek között olyan előadók vesznek részt, mint Novák Katalin, az EMMI Család- és ifjúságügyért felelős államtitkára, David Venter, Nelson Mandela volt kommunikációs főtanácsadója, Malcolm Gillies, a London Metropolitan Egyetem egykori rektora, Richard Hamilton, a brit KPMG korábbi vállalati ügyekért felelős igazgatója, Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke, Gulyás Gergelya Miniszterelnökséget vezető miniszter, Porcsalmi Bálint, az RMDSZ ügyvezető elnöke, valamint Orbán Balázs, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára és miniszterhelyettese.

A négy hétvégéből álló, egyenként háromnapos képzés Kolozsváron indul, október 19-én, majd Budapesten és Bukarestben folytatódik és ugyancsak Kolozsváron zárul. A program szervezői a budapesti képzési alkalomra előreláthatólag buszos, a bukarestire repülős utazást fognak biztosítani a résztvevők számára.

A képzésre szeptember 30-a éjfélig lehet jelentkezni a szervező intézmények honlapján, az Erdélyi Politikai Iskoláról szóló kiírásban megfogalmazottak szerint, a http://erdelyipolitikaiiskola.mcc.hu/ honlapon. Az előzetes felvételi követelményeknek megfelelő és kiválasztott legjobb, maximum 40 pályázó várhatóan október végén egy előre egyeztetett videóinterjún vesz részt. Ez alapján kerül kiválasztásra a program 15 résztvevője.

A programot támogatja a Pro Iuventate Egyesület, a Miniszterelnökség, a Polgári Magyarországért Alapítvány és a Konrad Adenauer Stiftung.

A Mathias Corvinus Collegium (MCC) a Tihanyi Alapítvány fenntartásában működő tehetséggondozó intézmény, amely Kárpát-medence szerte nyújt oktatást kiegészítő, magas színvonalú képzéseket az általános iskola felső tagozatától kezdve az egyetemig. Az intézmény oktatási portfóliója olyan hiánypótló képzéseket is tartalmaz, mint a Női Közéleti Vezetőképző Program vagy a határon túli politikai iskolák. Az MCC tehetséggondozó munkájával a szűkebb és tágabb környezetükért tenni képes és akaró fiatalokat nevel, emellett egy, a szélesebb közönség számára is hozzáférhető tudásközpontot alakít ki. Az MCC tevékenysége nem merül ki a képzési programok szervezésében; az intézmény több mint húsz éve elkötelezett a tudományos és közéleti témák felvetése, gyümölcsöző viták és diskurzusok megteremtése mellett. Ebből adódóan képzési programjai szervezésén túl, tevékenységi körének hangsúlyos részét képezi konferenciák, beszélgetések, viták, szakmai összejövetelek szervezése, valamint kötetek szerkesztése és kiadása is. Az intézmény képzései valamennyi felvételt nyert diák számára ingyenesek. (http://www.mcc.hu)