Back to top

A Medgyesi MADISZ 2020-ban

A Medgyesi MADISZ 2020-ban

Medgyesi MADISZ: 

 

A 2020-as év mindannyiunk számára szokatlan évnek minősülhet. Közösségünk életében mindenképp megérződött az, hogy megjelent egy új vírus, amely mindenki életét feje tetejére állította.

Tudjuk azt, hogy az év eltervezésekor rengeteg érdekes projektet valósíthattunk volna meg, viszont kevés olyan projekt volt, amely megfelelt volna az egészségügyi előírásoknak. Terveink szerint többek között meg kellett volna szerveznünk fesztiválokat, táborokat, kerekasztalbeszélgetéseket, találkozókat és sok más közösségszervező és -építő eseményt.

 

Felmerül a kérdés, hogy mi az, amit mégis meg tudtunk szervezni?  A legfontosabbak között szerepel a Szeben Megyei Magyar Napok rendezvénysorozat, illetve a Nagy-Küküllő kulturális és közéleti havilap kiadása.

A két fontos projekt mellett szervezetünk átirányított minden lehetséges anyagi forrást az irodánk és a Millennium-Ház felújítására. Ugyanakkor mi se maradtunk tétlen, hisz az ERASMUS+ program keretében szeptemberben sorra kellett volna kerüljön az „Engage, Connect, Empower” című projektünk. A projektet Medgyesen kellett volna megszervezzük tíz ország fiataljai részvételével, azaz 44 résztvevővel, sajnos a SARS-COV2 vírus járvány miatt nem tudtuk megszervezni fizikailag, így a megszervezést 2021 januárjára helyeztük át.

A Nagy-Küküllő kulturális és közéleti havilap kiadásával kapcsolatosan meg kellett hoznunk azt a döntést, hogy a lap kiadását kizárólag online, azaz a www.medgyes.ro honlapon jelenítsük meg. Ugyanakkor arra törekedtünk, hogy a járvánnyal kapcsolatosan minél több információval szolgáljunk az olvasók számára.

 

Az év elején, a járvány kitörése elött sikerült megszervezni a hagyományos Farsangi bált, amelyre az Automecanica vendéglőbe került sor élőzene kíséretével.

 

A februári hónap folyamán elindítottuk első alkalommal a magyar nyelv kurzust a Millennium-Házban, amelyen részt vehettek olyanok, akik egyáltalán nem beszélnek magyarul vagy akár olyanok is, akik nagyon alacsony a nyelvismeretük. A projekt beindult és több mint tíz személy vett részt heti két alkalommal. A nyelvkurzust sajnos felfüggesztettük, a járvány miatt március közepétől, addig amíg az előírások megengedik.

 

Ugyanakkor március közepéig sikerült folytatnunk a Báthory István Általános Iskolában a Hosszabbított Programot, mely keretében minden elemi iskolás diák felügyeletben és meleg ebédben részesült díjmentesen.

 

Magyarország Nemzetpolitikai Államtitkársága által működtetett Petőfi Sándor Program keretében érkezett ösztöndíjas, Töttösi Gergő, az év első hat hónapjában Medgyesen tartózkodott és segített a helyzethez viszonyítva abban, amiben lehetett. Ezzel Gergő és a Medgyesi MADISZ között egy két éves ciklus zárult. A Medgyesi MADISZ számára a Petőfi Program pedig 2015 óta elképzelhetetlen fontos része és szerepe volt.

 

Az ősz folyamán a vírus helyzetének enyhítésének köszönhetően sikerült megszerveznünk a Szeben Megyei Magyar Napok 22. kiadását. A rendezvénysorozatot kizárólag kültéri helyszínekre szerveztük, az egészségügyi előírásoknak megfelelve. Sikerült gulyásfőző versenyt, kiállítást, megemlékezést, koncertet, sporteseményt és színházi előadást is tető alá hozni.

Az év végén pedig véradási akciót szerveztünk, figyelembe véve a szükségességet annak, hogy az egészségügyi rendszer a járvány idején megnehezítette vagy akár ellehetetlenítette a véradás lehetőségét különböző időszakokban.

 

Ugyanakkor a 2020-as év lehetőséget biztosított olyan dolgokkal foglalkoznunk, amelyek a normális hétköznapokban nehezen valósulhattak meg, itt a Millennium-Ház felújítására és felszerelésére gondolok. Sikerült felszerelni és befejezni azokat a befektetéseket, amelyekre szükség volt, de soha nem került elegendő idő rá.

 

Ezutón is köszönetet szeretnék mondani mindazoknak, akik a 2020-as év nehézségei ellenére velünk tartottak, önkénteseink voltak, támogattak és segítettek különböző szinteken, mindenki lehetőségeihez mérten.

 

 

                                               Balázs Botond

                                                                                   Medgyesi MADISZ elnök