Back to top

A legmodernebb iskola

A legmodernebb iskola

Báthory általános iskola: 

Bátran kijelenthetjük, hogy Szeben megyében, Medgyesen van a legmodernebb iskola. Sőt, nem akármelyik oktatási intézmény, hanem a Báthory István Általános Iskola. A több száz éves múltra visszatekintő intézmény, 2010-ben újjáépült, akkoriban megyénk egyetlen felújított iskolája volt.

 

Az összefogásnak elképzelhetetlen szerepe volt abban, hogy mindez megvalósulhasson. Összefogás a pedagógusok között, összefogás a civil-, egyházi- és politikai szervezetek között, egyszóval közösségi összefogás.

 

Az elmúlt évek során akár helyi, az RMDSZ-es önkormányzati képviselők, akár megyei, akár országos vagy határon túli támogatás lehívásában iskolaigazgató, pedagógusok és önkéntesek segítettek minél több és jobb beruházást lehívni a megye egyetlen önálló magyar iskolájába. A diákok mindig előtérbe voltak helyezve, a kisebbségi lét nem szabadott nekik hátrányt jelentsen. Az volt mindig a cél, hogy büszkék legyenek arra, hogy a Báthoryban járnak, vagy itt végeztek. A szülők elégedettek legyenek azzal a minőségi szinttel, amit az iskola biztosítani tud. Minden szereplőnek, legyen szó diákról, pedagógusról legyen meg a kellő eszköz a versenyképes, minőségi oktatáshoz. Ezeket szem elött tartva jött létre 31 évvel ezelőtt az önálló magyar iskola, 2010-ben az újjáépítés, azóta pedig mindaz amire büszkék vagyunk.

 

Jelenleg minden osztályterem fel van szerelve laptoppal vagy számítógéppel, vetítővel vagy okostáblával, ezen modern eszközök segítségével 21. századi oktatást biztosíthatunk. Az informatikai labor fel van szerelve új számítógépekkel, tornaterem épült, három iskolabusz szállítja a diákokat Szeben megye különböző településéről Medgyesre. 2017-től ingyen működtetjük a délutáni oktatási programot, mely keretében minden nap 16 óráig biztosítunk minőségi foglalkozásokat, tanulást, játékot és meleg ebédet az alsó tagozatos diákoknak. De megemlítésre méltó az iskolatáska program is, amely keretében az előkészítő osztályos diákok egy teljesen felszerelt iskolatáskát vehetnek át első iskolai napjukon, munkafüzetet. Ne feledkezzünk meg azokról a támogatásokról sem, amelyeket Magyarország biztosít, egyrészt a 24 000 Ft-os támogatást, amely minden magyar oktatási intézménybe járó gyereknek jár, másrészt azt a 10 000 Ft-os támogatást, amelyet a Rákóczi Szövetség biztosít adományokból minden előkészítő osztályos diáknak.

 

Az anyagi források megteremtése nem könnyű feladat, anyagi forrásra pedig mindig szükség van. Legyen szó a beruházásokról, felszerelésekről, számítástechnikai kellékekről, iskolabusz és delutáni programok működtetéséről. Ehhez valódi összefogásra van szükség ahhoz, hogy iskola, civil- és politikai szervezetek együttműködve érjék el a közös célt.

Ma már mindenki számára egyértelmű, hogy magyarnak lenni jó, magyar iskolába járni előny és az érvényesülés a továbbiakban könnyebb azoknak, akik magyarul végzik tanulmányaikat.

 

Mindezek mellett fontosnak tartjuk azt is, hogy a diákoknak olyan iskolán kívüli tevékenységet biztosítunk, amelyek akár kulturális, sport vagy szabadidős tevékenységek. Legyen szó táborokról, vetélkedőkről vagy önkéntességi lehetőségekről. Ehhez a Millennium-Házban működő szervezetek nyújtják azt az infrastruktúrát, teremtik meg a szükséges anyagi forrásokat és teszik hozza azt a tudást, amelyek segítségével megvalósul minden.

 

Legújabb beruházás a Báthory István Általános Iskolában az iskolapadok, pontosabban az a 120 új iskolapad, amelyet az iskola megvásárolt a nyár folyamán és közösségi erővel felszereltek a diákoknak.

 

Az iskola fő támogatói, finanszírozói, segítői:

A Pro Schola Mediensis, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség medgyesi és Szeben megyei szervezete, a Medgyesi MADISZ, a medgyesi Polgármesteri Hivatal, a Bethlen Gábor Alap, a Rákóczi Szövetség, a Romgaz Rt., Magyarország Kormánya, a Communitas Alapítvány és az RMDSZ.