Back to top

Tiltakozási közlemény - MAKOSZ

Tiltakozási közlemény - MAKOSZ

Medgyesi MADISZ: 

A Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége (MAKOSZ) is állást foglal a kedden megjelent tanügyi törvénnyel kapcsolatosan:

Véleményünk szerint a napokban megjelent törvénymódosítás nem csak a diákjogokat, hanem az emberi jogokat is sérti, a szabad véleménynyilvánítás jogának megtagadásában. Az iskolaújságok olyan nonformális tanulási lehetőséget nyújtanak a diákoknak, amiket jelenleg a romániai közepiskolás oktatási rendszer nem biztosít.

A módosítás második felében megjelent újítás, miszerint az iskola igazgatója maga dönthet egy újabb diákszervezet létrejöttéről, veszélyezteti a magyar diáktanácsok életét, ugyanis azok létrejötte nem kötelező, ellenben a CȘE- vel (Consiliul Școlar al Elevilor).

A MAKOSZ küzdeni fog ezen törvény eltörlésének érdekében, de nem szeretné, ha figyelme dekoncentrálódna a nemrég benyújtott törvénymódosítási javaslatáról, melyben az iskola vezetőségi tanácsában szavazati joggal rendelkező diákképviselő részvételét kötelezné.

A MAKOSZ sajtóiroda közleménye