Back to top

A Medgyesi MADISZ 2011-ben

    Szeben megye és egyben Medgyes magyarsága, Erdély egyik legkisebb magyar szorványközösségét képezi. Ennek ellenére a közösségnek az évek folyamán - az RMDSZ, a civil szervezetek és a magyar történelmi egyházak összefogása révén - rengeteg dolgot sikerült  megvalósítania, elkezdve a háromnyelvű helységnévtábláktól, a 2010-ben teljesen újraépült Báthory István Általános Iskoláig, ugyanakkor kultúrális téren is rendkivül aktívnak bizonyult  a megye magyarsága.

A medgyesi magyarság fennmaradásáért, a kultúránk és hagyományaink ápolása érdekében kifejtett munkának - immár 22 éve -  a medgyesi MADISZ is aktív részese, a 2011-es év pedig, ebből a szempontból, az eddigi legeredményesebb évnek bizonyult.

   Amikor olyan emberek vesznek körül, akiken látni lehet azt, hogy készen állnak áldozatot hozni, azért, hogy 7-8 magyar diák Medgyesre ingázzon, magyarul tanulni, és lemondanak sokmindenről maguk körül csak azért, hogy ezt és sok más ehhez hasonló dolgokat megvalósítsanak, a Medgyesi MADISZ pedig ezektől a személyektől vett példát, akkor amikor három évvel ezelött újraéledt. 
   Azóta nagyon hosszú és sokszor kilátástalan helyzetbe került, de kitartással küzdött a célért, az ifjúságért. 2011-et megelőzte egy előkészítő munka 2010-ben, mely arra probált összpontosítani, hogy minnél több humán erőforrást szerezzen, minnél több fiatalt vonjon be az önkéntesség világába.
   2011 küszöbén álmok, tervek álltak, melyek közül egyesek sajnos nem valósultak meg, viszont mások rendre megvalosításra kerültek. Az év első hónapjaiban a tervek kezdtek jobban és jobban körvonalazódni azáltal is, hogy az ötlet mögé nemcsak humán erőforrás, hanem valamilyen anyagi támogatás is kerülhetett.
   Az év elején a fiatalok kezdtek belekóstolni abban, hogy mit is jelent a kultúra, hisz január 22-én besegíthettünk Medgyesen a Magyar Kultúra Napja szervezésében. Ettől fogva minden hónapban, függetlenül attól, hogy melyik történelmi magyar egyház szervezte meg a Medgyesi Magyar Kultúrestéket a Medgyesi MADISZ jelen volt az önkéntesekkel a szervezésben.
   Az évet új elnökségi tagok megválasztásával kezdtük, melyet a medgyesi Törvényszéken is bejegyeztünk. Részt vettünk februárban a Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT) évi küldöttgyűlésén Szatmárnémetiben és az RMDSZ X. Kongresszusán, Nagyváradon.
   Ezt követöen 2011 március 15-i megemlékezésen felléphettünk egy rövid kis verses-zenés összeállítással Medgyesen és részt vettünk a szelindeki megemlékezésen is.
   Majd ezt követően március 22-23 között a MIÉRT bukaresti látogatásán vettünk részt, amely keretében belátást nyerhettünk a különböző kormányzati intézmények valamint a parlament működésében.
  Idöközben a már működőképes www.medgyes.ro honlap tartalommal való feltöltésében is szerepet válaltunk.
   Április közepén fényt látott az első Nagy-Küküllő havilap (VII. Évfolyam 3. száma) a Medgyesi MADISZ gondozásában, felújult arculattal, tartalommal és az eddigi 8 oldal helyett 12 oldalra bővűlt, 800 példányról fokozatosan 1200 példányra bővűlt; kiterjedése pedig Medgyes és környékét (Erzsébetváros, Küküllőalmás, Somogyom, Kiskapus, Balázstelke, Mihályfalva, Bólya) foglalja magában. Medgyesen, Almáson és Somogyomban az újságot a magyar otthonokba önkéntes fiatalok házhoz szállítják.
Januártól júniusig minden szombaton a Földgázipari Szakközépiskola sporttermében focizásra, kosárlabdázásra került sor. Az év minden csütörtök délutánján filmvetítésre került sor, különböző filmeket vetítettünk, történelmi-, klasszikus-, magyar- és külföldi filmet.
   Március és május között három medgyesi fiatal részt vett az Építjük Erdélyt vezetőképző mindhárom szakaszán. A három állomás egyikét Medgyesen szervezte meg a Romániai Magyar Demokrata Szövetség, a Magyar Ifjúsági Értekezlet és a Medgyesi MADISZ. A képzéssorozat célja az volt, hogy Erdély szinten egy olyan 50 - 60 személyes főből álló ifjusági elitet hozzon létre amely közösségében szerepet vállal, gyakorlati szervező tevékenysége révén járul hozzá a romániai magyar közösség hatékonyabb érdekképviseletéhez és a közösségi élet szervezésének professzionalizálásához.
   Május 15-én elkezdtük Szeben megyében az Erdélyi Konzultáció-t, mely két honapon keresztül tartott a kérdőívezés, melyet a Medgyesi MADISZ önkéntes fiataljai bonyolítottak le megyénkben; 713 magyar embert kérdeztek meg az önkéntesek.
   Május 5-8 között részt vettünk a Háromszéki Ifjúsági Tanács (HÁRIT) meghívására a XX. Szent György Napokon.
   Május 28-án részt vettünk a Hunyad Megyei Magyar Napok (HMMN) megnyító ünnepsége alkalmából szervezett Szorványkonferencián, majd június 3-5 között egy öt fős kiscsapat a Hunyad Megyei Magyar Ifjúsági Tanács (HUMMIT) meghívására részt vett a II. HMMN-on.
    A medgyesi közösség számára az egyik legnagyobb kulturális rendezvény, melyet idén már 9. alkalommal szerveztünk meg a Romániai Magyar Demokrata Szövetség Szeben megyei valamint medgyesi szervezetével és az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Szeben megyei szervezetével közösen, a Vándorcsizma Néptáncfesztivál. Idén május 25-29-e között került megszervezésre.
   Június 8-án megnyítottuk a Medgyesi Magyar Diáktanácssal közösen az első tematikus fotókiállításunkat, Moricz Zsigmond a Barbárok című novellájának alapján.
   Az iskolai év végén természetesen szórakozni is kell hiszen az élet nemcsak munkából áll, így július 1-én sor került az első MADISZ Bulira, 2011-ben.
   A Medgyesi MADISZ első táborának a megszervezésére került sor július 8-14 között Szentegyházán (Hargita megyében), az Úszótáborban összesen 45 fiatal vett részt, az úszótehnikák elsajátítását pedig két testneveléstanár tanította a tábor ideje alatt.
Július 25-26-ára elhívtuk a Budapesti Utcaszínházat Küküllőalmásra és Medgyesre. Medgyesen különleges helyszín várta a nézőket hisz ezuttal nem a megszokott színházterem fogadta a jelenlevőket, hanem egy nyárikert, ahol a közönség egyszerre megnézhette Lúdas Matyi történetét és szomját olthatta a Traube Nyári Kertben.
   Augusztus 5-7 között megszerveztünk egy olyan tábort ahol azok akik egész évben segítettek és önkénteskedtek a különböző rendezvényeken, eseményeken megpihenhettek egy nyugodtabb, lazább hangulatban a vízaknai sóstavakban.
Iskola kezdést megelőzően szeptember 10-én, utolsó kikapcsolodásként egy Kihagyhatatlan MADISZ Bulit szerveztünk mindazoknak akik az utolsó száz méteren szerették volna bepótolni a nyarat.
   Szeptember utolsó hétvégén 23-25 között megszerveztük a II. Sporthétvégét. Foci-, kosarlabda-, asztalitenisz- bajnoksággal amit majd ezt követöen egy rövidke aerobik bemutató zárt a madiszos csajok előadásában a Sporthétvégét.
   Az év csúcspontját a már XIII. alkalommal megszervezett Szeben Megyei Magyar Napok képezték. Olyan rendez-vénysorozat volt, melyet megyénkben ilyen szinten első alkalommal szerveztünk meg. Mondhatjuk, hogy megyénk legnagyobb és legátfogobb magyar kulturális eseménye, az utóbbi öt évben. Közel 30 esemény 9 magyar lakta településen 19 külünböző helyszínen (Medgyes, Erzsébetváros, Kiskapus, Oltszakadát, Vízakna, Mihályfalva, Küküllőalmás, Nagyszeben, Somogyom), 10 nap leforgása alatt. Az eseményen kb. 3500 személy vett részt.
   A novemberi valamint decemberi hónapban a figyelem a Karácsonyra irányult. Idéntől a Medgyesi MADISZ a medgyesi Római Katolikus Plébániával közösen szervezte meg a Karácsonyi Pásztorjátékot, melyen 41 fiatal szerepelt. A pásztorjáték nemcsak a medgyesi római katolikus plébánia templomban került előadásra, hanem december 24-én a mihályfalvi református templomban majd december 25-én az erzsébetvárosi örmény katolikus templomban is bemutattuk.
   Ezt követöen december 25-én egy kis kikapcsolódás végett sor került a Fergeteges Karácsonyi Magyar Buli-ra.


   Mivel egész évben jó gyerekek voltunk az angyal minket sem hagyott ki és megajándékozta a MADISZ-t két társasjátékkal, melyet december 26-án egy közös korcsolya-délután követően ki is probáltunk.
   Az évet egy olyan Sítábor zárta, mely azoknak a fiataloknak szólt elsősorban, akik egész évben aktívan tevékenykedtek, besegítettek a mindennapi munkában, szervezésben és a különböző eseményeken, rendezvényeken részt vettek.
 

 

Medgyesi MADISZ elnöksége 

Medgyesi MADISZ: