Back to top

VI. Élő könyvtár Medgyesen

Közel háromszáz résztvevője volt a medgyesi Polgármester Hivatal előtermében, április végén szervezett Élő könyvtár című eseménynek, melynek fő célja az emberek közötti párbeszéd fejlesztése volt.

Az április 24-25-ei eseményt immáron hatodik alkalommal szervezték meg a városban, amiben a helyi önkormányzat mellett a Medgyesi Fiatalok Önkormányzati Tanácsa és a medgyesi MADISZ is részt vállalt. Az előző évekhez hasonlóan idén is az „Élő könyvtár”-ból olyan nyílt „könyveket”, azaz embereket lehetett kikölcsönözni, akik különféle szakmában dolgoznak, vagy társadalmi státussal rendelkeznek Medgyesen. Volt ott rendőr, magyar vállalkozó, sakk-bajnok, zongoraművész, politikus, önkéntes stb. Őket kölcsönözhették ki az az „olvasók”, azaz az eseményre látogatók, majd ki-ki tetszés szerint feltehette  kérdéseit, elbeszélgethetett velük.

Balázs Botond, a medgyesi MADISZ elnöke, akit „magyar önkéntes könyv”-ként kölcsönöztek ki az eseményre ellátogatók, elmondta, hogy többek között sok olyan kérdést tettek fel neki, ami a magyar nyelvhasznált eredetére vonatkozott, illetve arra, hogy otthon a családban milyen nyelvet használnak. Ezekből kiderült, hogy a medgyesiekben nem alakultak ki sztereotípiák az itt élő magyarokról.

„Az önkéntességgel kapcsolatosan a leggyakoribb kérdések az ifjúsági szervezet programjaira vonatkoztak, és arra, hogy milyen módon fogjuk össze a magyar fiatalokat” – tette hozzá az elnök. Szerinte nagyon hasznosak az effajta lehetőségek, mert ezek során a fiatalok az övéktől eltérő, másféle világszemléletbe nyerhetnek betekintést.

Medgyesi MADISZ: