Back to top

Zászló avatás Kiskapuson

Kiskapuson pünkösd első napján zászló avatással tisztelegtek a reformáció 500-ik évfordulójának emlékére.  A peresbitérium javaslatára egy hímzett zászlót készíttetett az egyházközség, melyen Kós Károly grafikája a kiskapusi templomról és egy áldás szövege van, melyet újzsidelyezéskor 1806 ban mondott a lelkész.

Horváth Csaba lelkész avató beszédében kihangsúlyozta, hogy akik zászlót bontanak azt akarják környezetük tudomására hozni, hogy itt akarnak maradni. Aki zászlót bont, várat akar őrizni, várat akar védeni és ezt a várvédői szellemiséget, öntudatot tovább akarja adni az utána következő nemzedéknek. A zászló arra emlékeztet, hogy az egyház mindig harcban áll a világgal és a világ sodrásával szemben áll. Ebben a harcban azonban nincs egyedül: „de küzd velünk a hős vezér, kit Isten rendelt mellénk”, Jézus Krisztus. Jézus zászlaja alá akarunk besorakozni. A zászló legyen útjelző tábla is, hogy emlékeztessen a múltunkra, irányítson a helyes útra, vezessen, és megtartó erőt adjon a csüggedés időszakaiban. Isten minden áldás forrása, hozzá akarunk fordulni, nála megmaradni az Ő Szentlelke által.

 

Horváth Csaba, Kiskapus 

Kiskapusi Evangélikus Egyház: