Alábbi cikkünk egy olyan családról szól, amely szememben valóban hétköznapi hősöknek számítanak. Mint gyógypedagógiai asszisztens, sok olyan intézményt látogattam, ahol fogyatékos gyerekekkel foglalkoznak – így például autistákkal és down szindrómásokkal egyaránt -, éppen ezért különösen közelinek érzemmagamhoz a témát. Nagyon sokan el sem tudják képzelni, hogy mennyire értékesek, szeretnivalók és fontos tagjai közösségünknek ezek az emberek. Kiss Csaba, balázstelki református lelkész és családja nagy szeretettel fogadtak otthonukban, ahol egy beszélgetés kapcsán őszintén meséltek arról, milyen nehézségekkel néztek szembefiuk megszületése után.

Mint tudjuk, Elizeus down szindrómával született, ami mindig komoly megpróbáltatás egy család életében. Főként igaz ez esetükben, mivel korábban már át kellett essenek egy gyermekük elvesztésén. 2000-ben újszülött fiuk a kórházban fertőzést kapott és több operációs beavatkozás, valamint hosszas szenvedés után 18 naposan elhunyt. Mi is lehetne fájdalmasabb, mint egy gyermek elvesztése? Véleményem szerint semmi.

Néhány év elteltével aztán az édesanya újra áldott állapotba került, és boldogok voltak, hiszen ahogy Ő fogalmazott fiúk helyett egy másik fiút kaptak. Minden fontos vizsgálatot elvégzett a terhesség alatt, az orvosok pedig megnyugtatták, hogy egészséges gyermeke fog születni. Sajnos végül ez mégsem így történt, hiszen a szülés után pár órára közölték vele, hogy a baba valószínűleg down szindrómás. Az édesanya elmondása szerint ez egy hatalmas sokk volt a számára, és addig semmit sem tudott erről a betegségről.

A család a kolozsvári genetikai labor által végzett vizsgálatok alapján három hét után megkapta a végleges eredményt, ami valóban kimutatta Elizeusnál a down szindrómát.

Az első pár hónap elképesztően nehéznek bizonyult, hiszen a babacsak lassan fejlődött és vérszegénységben szenvedett. Nagyon erős injekciókat kapott szegény, ami viszont segítette őt a fejlődési folyamatban, és öt hónapos korára sikerült elérnie az ideális testsúlyt.

Utólag egyetértettek abban, hogy Elizeus egy hatalmas ajándék számukra, és minden nehézség ellenére egy áldás az életükben. Elfogadták azt, amit a sors nekik szánt, és egy erős, összefogott és mindenekfelett boldog családdá formálta őket. Gyermekük továbbra is rengeteg szeretetet igényel, amit őszintén és tisztán tudnak viszonozni nap, mint nap. Elizeus nagyon szereti megölelni az embereket, szeret édesapjával beteglátogatóba menni, segíteni neki és gondoskodni másokról.

Imádja a testvéreit, akik ezt teljes mértékben viszonozzák és akik elfogadták őt olyannak, amilyen. Noémi, a legnagyobb testvér azt mondta, mindig tanul valami újat Elizeustól, és büszke arra, hogy testvére lehet. Tudatában van annak, hogy egyszer eljön majd a nap, amikor neki kell gondját viselnie és igyekszik felnőni a feladathoz.

A család nagy szeretettel és hálával beszélt Pelger Matildról, aki segített Elizeusnak megtalálni a helyét a gyerekek között a Báthory István Általános Iskolában. A gyerekek szerencsére nagy szeretettel fogadták őt, és minden új osztálytársától rajzot kapott, amit a család azóta is féltve őriz. Mostanra ez hagyománnyá vált a diákok között, akik minden év március 21-én, a down szindróma világnapján képeslapot készítenek Elinek.

Úgy vélem a család története nagyon tanulságos, példaértékű és alkalmas arra, hogy mindannyian rengetegerőt merítsünk belőle.

Soldorfean Zsuzsanna