Sikeres tanévet zár a Hosszabbított Program
Második sikeres évét zárja a medgyesi Hosszabbított Program, amely egy gazdag, sikeres és élménydús időszak volt mindnyájunknak. A gyerekek nagyon sokat fejlődtek, tanultak. Például a legkisebbek egy kis beavatást nyertek a matematika világába és megtanultak számolni, az elsősök pedig az ábécével és írás tudásával lettek gazdagabbak és most már büszkén kötik össze a betűket és egész szavakat képesek leírni. A másodikosok a szorzótábla világába léptek be és megtanulhattak szorozni és osztani, míg a harmadik, illetve negyedik osztályos diákok tovább bővítettek az eddig megtanult alapismeretüket. Emellett a második és negyedik osztályosok életük első országos vizsgáival is megismerkedhettek, ugyanis felmérték a gyerekek tudását román-, magyar nyelvből és matematikából. A vizsgák eredménye alapján kiderült, hogy mind jól teljesítettek és megfelelően haladnak ismereteik bővítésében. Ezekhez a sikerekhez nagyban hozzájárultak a felügyelők is, mivel délutánonként sokat gyakoroltak a gyerekekkel. A Hosszabbított Programos gyerekeknek a tanulás mellett nyújtottunk szabad foglalkozást is, amelyen kézimunkáztunk, csapatépítő játékokat szerveztünk, halloween bulit csaptunk, karácsonyi előadást és vásárt állítottunk össze, nőnapi figyelmességet készítettünk, illetve gyereknapot szerveztünk. A felügyelők idén sem feledkeztek meg a meglepetésekről és finomságokról, amikkel a gyerekeknek kedveskedtek.
Most pedig elérkezett a várva várt pillanat, amit minden gyerek nagyon szeret, a nyári szünidő. Egész évben tanultak, feleltek, dolgozatokat és házi feladatokat írtak, de most már búcsút inthetnek 3 hónapig mindennek. A felügyelők nevében köszönetet mondunk mindazoknak a szülőknek, akik ránk bízták gyerekeiket és köszönjük a tanítónéniknek az együttműködést. Reméljük, hogy tudtunk nekik segíteni és elégedettek mindazzal, amit a diákokkal közösen elértünk.
Szeptembertől újra találkozunk, reméljük addig mindenki kipiheni magát. Kellemes vakációt kívánunk minden gyereknek, szülőnek, tanítónéninek és programban részt vevő felügyelőknek.
Ezúton szeretnénk kifejezni őszinte hálánkat a Bethlen Gábor Alap felé a folytonos támogatásért, mely elengedhetetlen volt a program létrehozásához, valamint sikeres fenntartásához!
Balázs Noémi
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni