Idén július 3-án indultunk útnak olyan világot teremteni magunknak, amilyenben élni szeretnénk. Sorozatban a harmadik esztendő, amikor a táborozók közösen elvonulunk hat napra, hogy ezalatt építsünk, összeérjünk, formálódjunk, imádkozzunk, tanuljunk és másként éljünk. Ez alkalommal Algyógyra vezetett az utunk: az ifjúsági központ tökéletes szálláshelyet biztosított, a 11. századi körtemplom pedig minden napszakban emlékeztetett rá, hogy egy folyamatnak vagyunk az apró részei és ebbe a rövidke futásba kell nekünk értéket vinni, szeretetteljes kapcsolatokat teremteni és egyre inkább érteni, hogy mi magunk is istenországa építői vagyunk.

Megérkezésünk és a szobák elfoglalása után készítettünk egy csoportképet, hogy az itthon aggódó szülőket megnyugtathassuk. Ennek az elcsípett pillanatnak a varázsa pedig egész hétre kitartott, ugyanis a jó Isten a fejünk fölé felhőből szívet formált, jelezve, hogy gondviselésével, szeretetével, áldásaival végig velünk lesz.

Az első közös délutánon egy kis ismerkedő és összerázó játék után, mindannyian kézhez kaptuk tarsolyunkat, hogy a közös idő alatt ebbe gyűjtögessük a látható és láthatatlan kincseinket. Felvarrtuk rá nevünk kezdőbetűit, majd a csapatzászlókba és himnuszokba tömörítettük az együttlét örömeit és mindazt, amit reméltünk magunknak a tábor idejére.

A reggeli áhítatok alatt, a jézusi hasonlatok mentén, minden nap megpróbáltunk még közelebb kerülni ahhoz, amit az istenországa munkálása, építése jelent számunkra: szívünkbe rejtettük, hogy nem (mindig) nagy dolgokra van szükség, hanem apró szeretetmorzsákra, jó választásokra, az Istennel élt mindennapok egyszerűségére és erejére. Így indultunk hát mi is minden nap utunkra.

Az isteni ígéret az időjárásban is kitartott és minden betervezett utat és kirándulást meg tudtunk ejteni: hála érte! Kedden csodás napsütésben túráztunk el a feredőgyógyi vízesésig, ott hűsültünk egy jót. Majd a római kori fürdő maradványait is megnéztük és úgy indultunk haza. Hosszú út volt, de szép és ebből is látszott már, hogy milyen nagyszerű csapat vagyunk! Délután a fafaragás művészetébe nyertünk betekintést Molnos Iván faragóművész vezetésével.

Szerdán a dévai várba sétáltunk fel és emlékeztünk meg egyházalapító püspökünkre, Dávid Ferencre. Az ódon vár árnyékából hoztunk a tarsolyunkba követ, emlékeztetőül. Délután a vajdahunyadi várat vettük be és az ottani legendák tanulságait szívtuk magunkba. Megfáradtan, de élményekben gazdagon tértünk vissza estére a szálláshelyre és még volt erőnk egy kis mulatságra is.

Csütörtökön, a kedvező időjárást kihasználva a mádai szorosba indultunk el, annak zeg-zugait felfedezni, ahol a természet szépségei közepette, egymás kezét fogva túráztunk végig a sziklák között, a visszaúton pedig a patak vizének hűvösében mártóztak meg a legbátrabbak. A keddi és a csütörtöki túrázást is Aknai Szilárd vezette, köszönet érte!

A természetközelségben összegyűjtött szépségélményünket és minden kreativitásunkat aztán délután a kavicsfestés örömeibe csatornáztuk bele Fodor Adél vezetésével.

            Pénteken már helyben maradtunk. Délelőtt Fazakas Tihamér és Fodor Tibor vezetésével a csapatok ügyességben és sportban mérték össze tehetségeiket, mindent beleadva (egyesek egy néhány bőrréteget is). Délután a gyertyaöntés rejtelmeibe nyerhettünk betekintést Fodor Tibor vezetésével, amikor is csavart gyertyát készítettünk.

            A szabad játék örömét aztán csak a tábortűz izgalma tudta legyőzni, az utolsó esti zárókört ugyanis a tűz pattogása és a karamellizált cukor illata lengte be. Szép csapattá nőttünk az együtt megtett út alatt, tarsolyunkban sok-sok kinccsel, lelkünkben sok felismeréssel, a közös imádságok csendjével és az éneklések örömével, az egymásra figyelés csodájával és minden olyan apró cselekedettel, amellyel Isten országát élhetőbbé, láthatóbbá, jóbbá és szeretetteljesebbé építjük.

            Másnap a záró istentiszteletre készültünk és búcsúztunk a helytől. Ám előtte még egyszer bebizonyítottuk, hogy milyen jól összeforrt csapat vagyunk, amikor látatlanban is felépítettük az azonos várakat. Ünnep volt!

            A hazaérkezés után mindenki kipihenhette az összegyűlt fáradalmakat és másnap a templomban, közös táborzáró istentiszteleten adtunk hálát mindazért, amit közösen megélhettünk: a közösségnek, a szülőknek is átadva egy-egy villanást a mi kis világunkból. Köszönjük a Gondviselőnek az ölelő szeretetet, amellyel végig kísért bennünket! És köszönjük támogatóinknak, akik segítsége nélkül ez a kis világ nem születhetett volna meg.

            Fő támogatóink voltak: Jackovics Tamás úr, aki ismételten támogatja ezt az álmot és a medgyesi Romgaz, amely idén felkarolta és segítette gyermektáborunkat. Köszönjük továbbá a Communitas Alapítványnak a támogatását és köszönjük a Pro Mediensis egyesületnek, hogy a kisbuszokat idén is rendelkezésünkre bocsátották. Sok nagy és sok kis segítség, akarás vezetett el oda, hogy felépüljön ez a csoda. Hálás a szívünk mindenikért!

            Mi visszük tovább az itt megtapasztaltakat, segítünk másoknak is kincseket gyűjtögetni és bízunk benne, hogy a következő nyáron újra találkozunk. Isten áldja!

                                                                                    Bodor Lídia Emese

                                                                                    Unitárius lelkésznő