Beszámoló az RMDSZ Szeben megyei szervezetének 2024. július 4-i kiértékelő küldöttgyűléséről
Időpont és helyszín:
2024. július 4., csütörtök
Millennium-Ház, Medgyes
Résztvevők:
-
Orosz Csaba, az RMDSZ Szeben megyei elnöke
-
Balázs Botond, az RMDSZ medgyesi elnöke
-
Kémeri Attila, az RMDSZ Szeben megyei ügyvezető elnöke
-
A megyei állandó tanács tagjai
A küldöttgyűlés témája:
Az európai parlamenti és önkormányzati választások eredményeinek értékelése.
Bevezető:
A küldöttgyűlést Orosz Csaba, az RMDSZ Szeben megyei elnöke nyitotta meg egy rövid értékeléssel, amelyben hangsúlyozta a közösség elért sikereit. Elmondta, hogy az RMDSZ 6,5%-os országos eredményt ért el, helyi szinten pedig rég nem látott sikert született Szeben megyében. Orosz Csaba köszönetet mondott mindenkinek, aki részt vett a kampányban, kiemelve a jelölteket, az egyházi vezetőket, az urnabiztosokat, a választási irodák dolgozóit, az önkénteseket és a munkatársakat.
Siker kulcsa:
Orosz Csaba szerint a siker a kemény munkának, a széleskörű társadalmi összefogásnak és a történelmi magyar egyházak vezetőinek példamutató kiállásának köszönhető. Hangsúlyozta, hogy az igazi munka csak most kezdődik, és az elért eredményeket a közösség érdekében kell tovább gyümölcsöztetni. Az év végéig számos feladat vár még a megyei szervezetre, hiszen három hét alatt három választást kell lebonyolítani.
Települési eredmények értékelése:
-
Medgyes:
2024-ben 1196 szavazatot szerzett az RMDSZ, szemben a 2020-as 658 szavazattal. A közösség visszaszerezte képviseletét a helyi önkormányzatban, és csupán 45 szavazat hiányzott a második mandátum megszerzéséhez. Orosz Csaba fogja képviselni a közösséget. -
Küküllőalmás:
2024-ben 225 szavazatot szerzett az RMDSZ, 2020-ban 102 szavazat volt. A magyarság 22%-os aránya két képviselői mandátumot eredményezett, ami példa nélküli a község történetében. Gertner Tibor és Tokai József lesznek a küküllőalmási és somogyomi képviselők. -
Erzsébetváros:
2024-ben 174 szavazatot szerzett az RMDSZ, 2020-ban 167 volt. A népességfogyás ellenére sikerült jobb eredményt elérni, mint a 2020-as választásokon. Egy rendszerhiba miatt Erzsébetvároson veszélybe került a tanácsosi mandátum, de a megyei szervezet vezetőségének határozott fellépésére, valamint a Megyei Választási Irodában az RMDSZ-t képviselő Réty Magdolna céltudatos kiállása következtében sikerült megszerezni a minket jogosan megillető mandátumot. Dózsa Béla Levente lesz a képviselő. -
Vizakna:
2024-ben 136 szavazatot szerzett az RMDSZ, 2020-ban 41 volt. A fiatal jelöltek és a közösség összefogása megháromszorozta a szavazatok számát. Ács Zoltán lesz a képviselő. -
Kiskapus:
2024-ben 103 szavazatot szerzett az RMDSZ, 2020-ban 120 volt. A népességfogyás ellenére sikerült megtartani a tanácsosi helyet. A helyzetet nehezítette, hogy ezen a településen az egyik ellenjelölt tisztességtelen kampányt folytatott az RMDSZ jelöltjével szemben. Ennek ellenére sikerült megőrizni a tanácsosi helyet a városi tanácsban. Kiskapuson Muzsnai Melinda veszi át újra a tanácsosi mandátumot. -
Balázstelke:
2024-ben 75 szavazatot szerzett az RMDSZ, 2020-ban 38 volt. A településen az eredményes, következetes kampány eredményeként az RMDSZ megduplázta a 2020-ban szerzett szavazatok számát, és sikerült képviselőt küldeni a helyi tanácsba Bényi Dénes személyében. -
Bürkös:
2024-ben 44 szavazatot szerzett az RMDSZ, 2020-ban 81 volt. A magyar szavazók aránya nem éri el a 3%-ot, de sikerült elérni az 5%-os küszöböt. Jezsenszki András harmadik mandátumát kezdi.
Megyei eredmények:
-
2024-ben az RMDSZ 2325 szavazatot szerzett, 2020-ban 1956 volt. A magyar lakosság aránya nagyon alacsony, így nem sikerült tanácsosi mandátumot szerezni, de az eredmények sokkal jobbak, mint 2020-ban.
Európai parlamenti eredmények:
-
2024-ben 4484 szavazatot szerzett az RMDSZ, 2020-ban 2853 volt, ami 57%-os növekedést jelent az előző választásokhoz képest. Ez az arány országos összehasonlításban is egy kiemelkedő eredményt jelent.
Összegzés:
Az RMDSZ 2024-es európai parlamenti és önkormányzati választásokon elért eredményei a jól felépített központi kampány, és egy kitűnő helyi mozgósítás sikerének köszönhetők. Jó eredmények születtek országos szinten, a szórványban (Szeben, Fehér, Brassó, Hunyad megyékben), és helyi szinten.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni