A Romániai Magyar Dalosszövetség, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) és a medgyesi történelmi magyar egyházak szervezésében január 21-én, szombat délután folytatták azt a hagyományt, amelynek keretében az erdélyi magyar szórványtelepülések valamelyikében rendeznek ünnepi előadást a Magyar Kultúra Napja alkalmából. A tavalyi besztercei hangverseny után idén ismét, egy elsősorban az erdélyi szászság számára egykoron fontos városba, Medgyesre látogattak el a fellépő énekkarok. Hallhattuk a Medgyesi Ökumenikus Magyar Énekkart, a Magyarfenesi Vegyeskart és a Kolozsvári Guttman Mihály Pedagóguskórust is. Közreműködött Vetési Nándor színművész és ft. Szőcs Csaba, a Verbum kiadó igazgatója. A műsort Kodály Zoltán és Szent László emlékére és szellemében szervezték meg.

Délelőtt a Millennium-Házban fogadták a vendégekeket, akiket Csifó Levente, a Szeben megyei EMKE elnöke köszöntött, bemutatva a medgyesi művelődési központban működő és tevékenykedő szervezetek képviselőit: Balázs Botond MADISZ-elnököt, Lukács Leventét, a Gyöngyvirág Néptánccsoport vezetőjét, illetve Fábián Katalin földrajztanárnőt. A csoport tagjainak dr. Búzás Árpád mérnök, helytörténész mutatta be a várost egy rövid séta keretében, ismertetve annak történelmét, építészeti örökségét.

A magyar kultúra napját 1989 óta ünnepeljük meg január 22-én, annak emlékére, hogy – a kézirat tanúsága szerint – Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le Szatmárcsekén a Himnusz kéziratát. Az évfordulóval kapcsolatos megemlékezések alkalmat adnak arra, hogy nagyobb figyelmet szenteljünk évezredes hagyományainknak, gyökereinknek, nemzeti tudatunk erősítésének, felmutassuk és továbbadjuk a múltunkat idéző tárgyi és szellemi értékeinket. Délután négy órától a medgyesi római katolikus plébániatemplom megtelt érdeklődőkkel, akiket ft. Babota Tibor plébános köszöntött, aki elmondta, hogy Tóth Guttman Emese – a Romániai Magyar Dalosszövetség elnöke – ötlete volt, hogy idén Medgyesen lépjenek fel a kórusok a Magyar Kultúra Napján. Babota Tibor reményét fejezte ki, hogy az ünnepi találkozás egy jó kezdet ahhoz, hogy a jövőben gyümölcsöző kulturális kapcsolatok alakuljanak ki, és már körvonalazódtak olyan elképzelések, miszerint a kolozsvári pedagógusok kórusa a magyarfenesi énekkarral együtt az erzsébetvárosi örménykatolikus templom búcsúján ismét ellátogasson a Nagy-Küküllő partjára.

Az ünnepi rendezvényt megtisztelte jelenlétével dr. Széman Péternek, az EMKE országos elnöke is, aki megosztotta kultúranapi gondolatait a közönséggel.

- 1000 év magyar örökségének felfedezése vár reánk, ezer keservben, örömben, harcban és diadalban eltöltött izgalmas év emlékeiben kell keresnünk a választ arra, mit jelent számunkra a korábbi korok nagyjainak évszázadokkal, vagy esetleg csak évtizedekkel ezelőtt örökül hagyott üzenete. (…) Mi is az tehát, amit örökségbe kaptunk? Magát a világot – mindenestül – beleértve önmagunk látásmódját is. Az ember ebben a világban csak azt látja, amit megtanult látni. Világunk egésze olyan, mint egy mítosz, leírása pedig a szimbólumok rendszere. Ezek által értelmezzük a világot, alakítjuk kapcsolatainkat. Mindezt pedig csak örökölni lehet, szoros összefüggésben azzal, amit múltnak és hagyománynak, de legfőbbképp önmeghatározásnak tekintünk. Ezt kell megtanulnunk látni. Látásunk, értelmezésünk, alapvető kapcsolataink alakításának az alapja pedig az anyanyelv, amely nélkülözhetetlenné teszi számunkra a másik embert. Ezért oly pusztító, egyre inkább önpusztító az az értékmeghatározás, amelynek középpontjában kizárólag az egyén, az emberi személy kultusza áll. Eljutottunk azonban arra a pontra, amikor már mind többen gondoljuk úgy, hogy a nemzeti kulturális örökséget, a nemzeti értékrendet és identitást csakis az értékőrzés és műveltségterjesztés mentheti át a XXI. század következő évtizedeibe, az egyetemes kultúrába – hangsúlyozta az EMKE országos elnöke, azt tanácsolva a hallgatóságnak, hogy határozott meggyőződéssel mindig a jövő érdekében munkálkodjanak és a hangzatos jelszavak és lármás ígérgetések helyett a Kárpát-medence teljes emberét testesítsék meg.

A köszöntőbeszédek után Vetési Nándor színművész elszavalta Kölcsey Ferenc Himnuszát, majd egymást követő sorban felléptek a kórusok: a Medgyesi Ökumenikus Magyar Kórus Stefán Tünde karnagy vezetésével, a Magyarfenesi Vegyeskar Tóth Guttman Emese vezényletével, végül a kolozsvári Guttman Mihály Pedagóguskórus, amelyet Bedő Ágnes dirigált. A kórusok több Kodály-művet is előadtak, Vetési Nándor három vers előadásával idézte meg a zeneszerző, zenetudós emlékét.

Ft. Szőcs Csaba, a Verbum kiadó igazgatója Szent László királyról tartott előadást, amelynek gerincét Prohászka Ottokár püspök „A csatabárdos Szent a mi nemzeti ideálunk” írása adta: „A magyar kereszténység eszménye Szent László. Benne virágzott ki jellemző típussá a magyar kereszténység; benne forrt össze a keresztény szentség a nemzeti szellemmel. Addig a kereszténység idegen földbe ültetett fa volt; öntözte azt István könnyeivel, a hithirdetők keresztvízzel, a vértanúk vérükkel: meg is fogamzott, de még nem gyökeresedett meg úgy, hogy magába tudta volna szívni a föld sajátos elemeit, s az elemek szerint színt, alakot, életet ölteni. (…) Szent László nem tanít; ő nem apostol; de ő küzd, harcol és győz a kereszténységért. A nép hajlamait, harci hagyományait, bátorságát, vitézségét lépteti be az eddig inkább csak tűrő, szenvedő, csöndes megadású kereszténységbe, és ezzel vezeti be az egyházat a magyar népéletbe. A népnek ugyanis a hős, a dalia, a vitéz harcos tetszik. Az ősi dicsőség pogány egén ott ragyogtak a hősök; a magyar kar, a bátor szív, melytől egy világ reszketett, nem szűnt meg lelkesíteni a népet, s eddig ez mind hiányzott a kereszténységben; az emberek meg voltak ugyan keresztelve, de a nép még nem. A nemzet akkor válik kereszténnyé, mikor eszményeit keresztelik meg. A régi vitézséget Szent László tüntette föl önmagán; e jellemvonása által szívén ragadta meg a nemzetet; öröme és eszménye László lett; dicshimnuszt zeng a legenda róla; alakjába beleszövődik a nemzeti lelkesülés minden nagy gondolata s meleg érzelme. A kereszténység ezentúl már nemzeti életté, a keresztény király a nép hősévé vált. Szent István koronája a hős Szent László fején a keresztény királyságnak s e királyságot megalapító vallásnak szimbóluma lett, mely minden más csillagot elborít, mely vízválasztó magaslatot von Szent László kora óta a pogány és a keresztény Magyarország közé. Ez az a férfiú, aki alatt Magyarország végleg kivívta függetlenségét s belső békéjét, aki alatt nagyot haladt polgári s egyházi szervezkedéseiben s hatalommá vált Kelet-Európában.”

Szent László életét harcok töltötték ki, küzdött némettel, göröggel, besenyővel, kunnal, küzdött úgy, ahogy a korabeli magyar szerette, s a keresztény korban még meg nem érte. Vállal magasabb volt mindenkinél, s ahol bárdja lecsapott, onnan az ellenség fejvesztve menekült. Megjelenése a győzelem biztosítéka s az Isten kegyelmének záloga volt. Cselekedeteit csodák kísérték, bárdjában, kardjában természetfölötti erő nyilatkozott meg. Kettéhasadt a sziklabérc, hogy a tátongó örvény elválassza őt üldözőitől; arany és ezüst pénz értéktelen kövekké váltak, hogy vitézeit az ellenség üldözésétől el ne vonja; ő röpítette el a nyílvesszőt, mely ahol lehullott, megmutatta a pestis ellen Szent László füvét.

- Szent László dicsőséges alakja rámutat a nemzet életében érvényesülő vallásosságra. A vallás élet legyen, nemzeti élet is legyen. Tegyük nemzetivé a keresztény erkölcsöt, azt a szigorú, tiszta erkölcsöt, melyet Szent László élt s a törvényeiben védett; természetesen nem a betű, hanem a szellem szerint. Tartsuk meg a népnek életében érvényesülő szent hitet; legyen vallásosság nemzeti jellegünk – zárta gondolatait ft. Szőcs Csaba. Az ünnepség nemzeti imádságunk eléneklésével zárult, az énekkarok és a közönség tagjait a medgyesi plébánián szeretetvendégség várta.