Back to top

Egyik legsikeresebb táborát zárta a Medgyesi MADISZ

2014. július 27 – augusztus 2. között zajlott a Medgyesi MADISZ által szervezett negyedik Úszótábor, amelyet a Kisebbségek Európája projekt keretében szerveztek. Idén több mint 60 személy vett részt a táborban Szeben megye településeiről (Medgyes, Nagyszeben, Szentágota, Mihályfalva, Nagyselyk, Erzsébetváros, Kiskapus), ugyanakkor jelen volt számos Kovászna és Hargita megyei fiatal is.

            A Szentegyházi Napsugár kemping egy kerek hétig adott otthont a tábornak, ahol a fiatalok az úszás mellett, a különböző sporttevékenység által az egészséges életmódra nevelődtek.

            Délutánonként a fiatalok beszélgetéseken, bemutatókon, előadásokon vehettek részt. Hétfőn Kelemen Katalin biológus nyújtott betekintést a NATURA 2000 programba, és interaktívan hívta fel a figyelmet a környezetünkben található élőlények fontosságára és nélkülözhetetlenségére. Kedden Winkler Gyula európai parlamenti képviselő mindennapjaival és munkásságával ismerkedtek meg a táborlakók, valamint a többnyelvűség fontosságáról is szereztek információkat. Szerdán Szatmári Noémi a Medgyesi MADISZ 24 éves múltját mutatta be, hangsúlyozva a közösségekben kifejtett önkéntesség fontosságát és szerepét. Csütörtökön Demeter László, a Székely-Szórvány Partnerségi Program Kovászna megyei koordinátora számolt be az elmúlt 5 évben elért eredményekről, a Hunyad, Fehér és Szeben megyékkel közösen szervezett programokról. Pénteken Kádár Petra, a Romániai Magyar Középiskolások Országos Szövetségének (MAKOSZ) elnöke röviden bemutatta a szervezetet és annak nyári rendezvényeit, valamint előadása során kiemelte az iskolákban működő diáktanácsok létezésének fontosságát.

„Sikeresnek tartom a tábort, mert teret adott az új barátságok kialakulásának, és az előadóknak köszönhetően fiataljaink olyan élethelyzetekkel ismerkedhettek meg, amelyek segítik őket a mindennapi életben. A sport és szabadidős programok kitartásra ösztönöztek mindenkit, és a jó csapatszellemnek köszönhetően kellemes emlékkel térhettek haza az Úszótábor résztvevői” - emelte ki Balázs Botond a Medgyesi MADISZ elnöke.

Ezúton is köszönetet szeretnénk mondani a partnereknek és a támogatóknak a Communitas Alapítványnak, Kovászna és Hargita Megye Tanácsának, Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatalának, a Szeben megyei Ifjúsági és Sport Hatóságnak, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség Főtitkárságának és nem utolsó sorban az Udvarhelyszéki Ifjúsági Egyeztető Tanácsnak (UIET).

Medgyesi MADISZ: