Egy évtizede Úszótábor
A tízedik Kisebbségek Európája projekt keretében megszervezte a Medgyesi MADISZ az Úszótábort. 70 fiatal résztvevő számára 2021. augusztus 15-21. között a szentegyházi Napsugár kemping volt az otthonuk.
A fiatal résztvevőknek a szervezők biztosítottak a szállás, étkezés mellett a különféle sport, oktatási és szabadidős programokat. A szervezők idén is megbizonyosodtak, hogy a tábor minél színesebb és változatos legyen. A résztvevők különböző Szeben megyei településekről származnak, ezáltal a tábor lehetőséget biztosít nekik az ismerkedésre. Ugyanakkor fontos volt az is, hogy önmagukat is megismerjék, fejlesszék az előadások, tevékenységeken keresztül. Az előadások változatos palettája lefedte az egészségügyet, az önismeretet, történelmi és kikapcsolódási lehetőségeket. A tevékenységek, játékok és a non-formális oktatási módszerek segítségével megtanultak csoportban dolgozni és csapattá válni. Ugyanakkor az úszásnak is központi szerepe volt, a résztvevők elsajátították az úszás alapjait, kifejleszthettek egy úszási stílust a négy közül, illetve kifinomítottak a technikájukat. Sőt olyan is volt, aki legyőzte a vízzel szembeni félelmét és a tábor végére már az alap úszási technikákat is elsajátította.
A tábor és azon belül a tevékenységeket természetesen önerőből nem tudtuk volna tető alá hozni, így a támogatók és partnerek segítségével felejthetetlen élményekkel gazdagodhatott 70 Szeben megyei magyar fiatal. Ezutón is köszönjük: a Betheln Gábor Alapkezelőnek, Szeben Megye Tanácsának, az Ilie Micu Művészeti Népiskolának, a Communitas Alapítványnak, a Contrast Publicitate-nak és nem utolsó sorban a Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek.
„A tábor tízedik alkalommal kerül megszervezésre, ezt sikertörténetként könyveljük el. Egy olyan projektről van szó, amelyet szervezők és résztvevők egyaránt várnak. Hozzáadott értéke felbecsülhetetlenül fontos a Szeben megyei magyar közösség számára, egyedi módon közelítve és valósítva meg mindazok élmények halmazát, amellyel gazdagodnak a résztvevők tapasztalatai és élményei. Az a tény, hogy egy maréknyi fiatal belevágott tíz évvel ezelőtt a tábor megszervezésében és ez tíz éven keresztül újra és újra megszervezésre került tiszteletre méltó. Ugyanakkor a szervezői csapat is bővült az évek során, akár a résztvevők közül is kerültek be fiatalok. Ez a tábor egy kapocs, a közösségek között, de kapocs a fiatalok között is úgy, hogy közbe egyedi oktatási, sport és szabadidős tapasztalatokat és élményeket nyújt.” Balázs Botond, a Medgyesi Magyar Demokratikus Ifjúsági Szövetség elnöke.
Ha a táborra egy egészként tekintünk levonhatjuk azt a következtetést, hogy felkészíti a fiatalokat az életre, közösség orientált gondolkodásmódra, és közösségi szerepvállalás fele vezeti őket. A fiatalok a táborban szerzett a pozitív gondolkodás, az információk, a tudás által hasznos és aktív szereplőivé válnak a közösségnek. A tábor egyik nem rejtett alapcélja az, hogy a fiatalok egy hétig magyar környezetben szocializálódjanak, gyakorolják és használják a magyar nyelvet, ez fontos főleg azon fiatalok számára, akiknek a hétköznapokban kevés vagy minimális lehetőségük van magyarságuk megélésére.
Mindezek oda vezetnek mától, hogy ők lesznek a holnap önkéntesei.
A Medgyesi MADISZ szervezői csapata
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni