„Ezüst Fenyő” díjjal tüntette ki az RMDSZ Szabó M. Attilát
A 2002-ben létrehozott díjat immár tizenegy éve olyan személyeknek adományozzák, akik kiemelkedő munkát végeztek a magyarság szülőföldön való megmaradásáért és az RMDSZ programjának megvalósításáért.
2013. november 23-án a Marosvásárhelyen megszervezésre került Szövetségi Képviselők Tanácsának ülésén megyénk egyik kimagasló személyisége is “Ezüstfenyő Díj” kitüntetésben részesült.
Nem másról van szó, mint Szabó M. Attiláról. A medgyesi magyaroknak talán kivétel nélkül sokat mond már csak a név is...
Szabó M. Attila sok medgyesi, erzsébetvárosi és kiskapusi diáknak volt szívéhez kötődő tanára. Ugyanakkor hosszú éveken keresztül, még a kommunizmus idejébe visszanyúlva és el 1994-ig, feleségével (Szabó M. Erzsébettel) együtt vezették a medgyesi magyar szabadegyetemet. 1992 és 1996 között a Szeben megyei RMDSZ elnöke volt, 1996-ig pedig az EMKE Szeben megyei szervezetét vezette. Elnöki minőségében indítványozta a medgyesi Magyar Ház (Millenium-Ház) létesítését, majd jelentős szerepet vállalt az épület létrehozásában is. 1994-től két éven keresztül a Medgyesen és Segesváron időszakosan megjelenő Nagy-Küküllő c. lap szerkesztője volt.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni