Back to top

Jelentkezni lehet a VI. Úszótáborba

Jelentkezni lehet a VI. Úszótáborba

Medgyesi MADISZ: 

Idén is meghirdetjük az úszótáborunkat a Szeben megyei magyar diákok számára! A tábor az egy hét alatt lehetőséget ad négy úszási technikát elsajátítani, illetve azok akik már úsznak, ez idő alatt tovább fejleszthetik technikájukat. Ezen kívül rengeteg sport és kézműves foglalkozást tervezünk, valamint szórakozásra is lesz lehetőség, többek között a már hagyománnyá vált tábortűz melletti hangulatos estére is sor kerül.

Olyan V. – XII. osztályos diákok jelentkezését várjuk, akik aktívan szeretnék szabadidejüket eltölteni, szeretik a kihívásokat, a tevékenységek sokféleségét, ismerkedni akarnak és nem utolsó sorban meg akarnak tanulni úszni. Fontos tudni, hogy a tanítás szakképzett oktatók segítségével történik és a különböző tevékenységeket csoportvezetők kísérik.

Az úszótábort 2016. július 17. és 23. között szervezi meg a Medgyesi MADISZ Szentegyházán, a Napsugár Kempingben.

Jelentkezni június 1-ig lehet, és mivel a táborban összesen 66 fiatal vehet részt, a létszám korlátozott!

Részvételi díj: 200 lej, testvérpároknak 150 fejenként és a következőket foglalja magába:

•   szállítást (Medgyes, Millennium-Háztól – Szentegyháza, Napsugár Kemping útvonal)

•   szállást, komfortos kis faházikókban, a Napsugár Kempingben (http://www.napsugar-panzio.ro)

•   napi 3 étkezést a Napsugár Panzió vendéglőjében

•   úszást és úszásoktatást (napi 2-3 óra)

•   szükséges kellékeket a szabadidős tevékenységekhez és játékokhoz

•   VI. Úszótábor pólót (S – XXL méretekben)

•   díjakat, okleveleket.

További információkért a következő személyeknél lehet érdeklődni, az alábbi telefonszámokon:

•   0756/ 928 840 - Balázs Botond

•   0755/ 409 403 - Balázs Noémi

A jelentkezési ívet minden jelentkező a saját településén, a helyi pedagógusoktól, lelkészektől veheti át, vagy letöltheti az alábbi csatolmányt.

 

A jelentkezési ívet a következő e-mail címre lehet beküldeni: madisz@medgyes.ro 

 

Tevékenységi beszámoló:

 

2015

http://medgyes.ro/jelentkezni-lehet-az-v-uszotaborba

http://medgyes.ro/koezeledik-varva-vart-uszotabor

http://medgyes.ro/tuljelentkezes-volt-az-v-uszotaborra

 

2014

http://www.medgyes.ro/4-uszotabor

http://www.medgyes.ro/tabara-de-inot-edi-ia-patra-un-succes

 

2013

http://www.medgyes.ro/cikk/sikeresen-zarult-iii-uszotabor 

http://www.rmdsz.ro/sajtoszoba/hir/sogor-csaba-a-iii.-uszotabor-vendege

http://www.medgyes.ro/cikk/tabara-de-inot-pentru-tinerii-din-jude-ul-sibiu

 

2012

http://www.uiet.eu/a-medgyesi-madisz-vendegei-voltunk/

http://www.medgyes.ro/cikk/ii-uszotabor 

 

2011

http://www.medgyes.ro/uszotabor-0