Szakmai önéletrajz – Orosz Csaba
Medgyesen születtem 1974 decemberében, itt élek feleségemmel és két gyermekünkkel.
Alapfokú tanulmányaimat szülővárosomban végeztem magyar nyelven, majd Medgyesen az Axente Sever Líceumban, magyar tagozaton, matematika-informatika szakon tanultam tovább 1990 és 1994 között. 2002 és 2007 között a nagyszebeni Lucian Blaga Egyetem közgazdasági karán szereztem diplomát. Magyarul és románul anyanyelvi szinten, angol és német nyelven középfokon beszélek. Tanulmányaim elvégzése után több vállalatnál szereztem szakmai gyakorlatot, 2004 és 2012 között a Meditur S.a. közszállítási vállalat igazgatótanácsi tagja voltam. 2004 és 2013 között a S.c. Eurotas srl. igazgatójaként dolgoztam.
2013-tól 2016-ig Medgyes város Polgármesteri Hivatalának városmenedzseri feladataival bíztak meg. Megbízatásom során városunk történelmi örökségeinek védelmén dolgoztam, többek között a várfal felújításában, illetve a magyar közösség számára is fontos fejlesztésekben vettem részt, mint például a katolikus templom és egykori rendház felújítása, vagy a temetőkhöz vezető út kiépítése.
2016 óta a Medgyesi Báthory István Általános Iskola és a Medgyesi Közkórház igazgatótanácsának tagja vagyok, illetve szintén 2016 óta az S.c. Apa Tarnavei Mari regionális vízgazdálkodó vállalat gazdasági tanácsadójaként dolgozom.
Közéleti szerepvállalásom 1993-ban kezdődött, amikor helyi fiatalként programok szervezésével az ifjúsági élet fellendítésén dolgoztunk a Medgyesi Madisz közösségében, ahol 1993/1994-ben, majd 1999 és 2008 között elnöki tisztséget töltöttem be. Alapító tagja voltam a MIÉRT-nek, illetve 1999-től tagja vagyok az EMKE Szeben megyei szervezetének.
Politikai tevékenységeimet 1994 óta az RMDSZ tagjaként végzem. 2003-2008 között SZKT tag, 2004-2008 között az RMDSZ medgyesi szervezetének alelnöke voltam. 2009-ben az RMDSZ medgyesi szervezetének elnökévé választottak.
Medgyes városának 2012-2013-ban, illetve 2016 óta újra önkormányzati képviselője vagyok.
A jövőben továbbra is folytatni szeretném eddigi munkámat, célom a Szeben megyei magyarság intézményrendszerének megtartása és annak fejlesztése, anyanyelvünk és kultúránk ápolása. A magyar nyelvű oktatás, a medgyesi, illetve a megyei Magyar Házak fenntartása, számuk bővítése, a történelmi egyházakkal való jó kapcsolatok ápolása, civil szervezeteink megerősítése prioritásaim között szerepelnek.
Medgyes, 2018. január 23. Orosz Csaba
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni