Back to top

Nagyböjt III. Vasárnapja - Szeplőtelen Fogantatás Plébánia Medgyes

Nagyböjt III. Vasárnapja - Szeplőtelen Fogantatás Plébánia Medgyes

Római Katolikus Egyház: 

HIRDETÉSEK:

1. Hétfőn, március 25-én Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepe. Szentmise a plébániatemplomban lesz 9,00 órakor.

2. Jövő vasárnap térünk át a nyári időszámításra.

EVANGÉLIUM:

Abban az időben: Odajött Jézushoz néhány ember, s azokról a galileaiakról hozott hírt, akiknek vérét Pilátus az áldozat vérével vegyítette. Erre Jézus megjegyezte: ,,Azt hiszitek, hogy ezek a galileaiak bűnösebbek voltak, mint a többi galileai, azért, hogy így jártak? Mondom nektek: nem! De ha nem tartotok bűnbánatot, épp úgy elvesztek ti is mindnyájan. Vagy azt gondoljátok, hogy az a tizennyolc ember, akire rádőlt Siloámban a torony és megölte őket, bűnösebbek voltak a Jeruzsálemben élő többi embernél? Mondom nektek: nem! De ha nem tartotok bűnbánatot, épp úgy elvesztek ti is mindnyájan.'' Aztán egy példabeszédet mondott. ,,Egy embernek fügefa volt a szőlőjében. Kiment, gyümölcsöt keresett rajta, de nem talált. Erre így szólt vincellérjéhez: Idejárok három év óta, hogy gyümölcsöt keressek ezen a fügefán, de nem találok. Vágd ki! Miért foglalja itt a helyet? De az így válaszolt: Uram, hagyd meg még az idén. Körülásom és megtrágyázom, hátha terem majd jövőre? Ha mégsem, akkor kivághatod.''

ELMÉLKEDÉS:

Kár volna tagadnunk, hogy Jézus beszéde, amit a mai evangéliumban olvasunk, bizony fenyegető jellegű. A beszédben kétszer szerepel a következő kijelentés: „ha nem tartotok bűnbánatot, éppúgy elvesztek ti is mindnyájan.” A megtérés és annak elutasítása egyenlő az élet vagy a halál választásával, tehát az ember örök sorsáról, üdvösségéről vagy a kárhozatra kerüléséről van szó. Az ember életét egyaránt fenyegetik a természet erői, a hatalom részéről tanúsított erőszak és üldözés, vagy valamilyen váratlan helyzet is halálhoz vezethet. Erre utalnak a Jézus által említett példák Pilátus kegyetlenségéről, illetve egy torony ledőléséről. De az ember számára az igazi veszély a bűn, amely a lélek halála. Ha valaki nem hajlandó a megtérésre és bűnében marad, az el fog veszni, azaz nem jut a mennyországba. A fenyegető hangnem minden bizonnyal azt a célt szolgálja, hogy az embereket ráébressze saját felelősségükre és elrettentse őket a kárhozattól. A fügefáról szóló tanítás újabb szempontot ad a megtéréshez. Az ember nem halogathatja döntését, hanem mielőbb meg kell hoznia azt. Állást kell foglalnia, hogy elfogadja-e hittel az üdvösség tanítását vagy elutasítja azt. A döntés elhalasztása az ember számára végzetes lehet, mert Isten ugyan türelmes, de a mi időnk véges.

VERS:     

A keresztúton

Sík Sándor

Megy a Jézus a Kálváriára,
Fejében a töviskoronája.

Véres rózsák verték ki a testét.
Megy a Jézus, viszi a keresztjét.

Most először roskadt el alatta,
Vad pribékek keze fölrángatta.

Szeges szíjak a húsába tépnek,
Borzalommal kísérik a népek.

Szeges szíjak csontig elevenbe.
Jön az úton Szűz Mária szembe.

A szeméből mennyek mosolyognak,
De szívében hét tőre pokolnak.

Nézi Jézust, nézi a keresztfát,
Azt a véres, verejtékes orcát,

Azt az Arcot, azt az édes-egyet,
Aki az ő testéből test edzett.

Kis Betlehem boldog éjjelében
Ő ringatta ámuló ölében,

Ő mosott rá, főzött és dagasztott,
Ágya szélén de hányszor virrasztott!

Ruhácskáit szőtte, fonta, foldta,
Haj pedig már akkor is de tudta…!

Ó hogy nézte távolodó képét,
Mikor elment, három éve, végképp!

Nézi most is, rogyadozó testtel,
Kicsi fiát a szörnyű kereszttel.

Nézi, nézi, fátyolodó szemmel.
Megy a Jézus, utána a tenger.

Véres úton, végestelen hosszan:
Tenger ember, férfi, gyerek, asszony.

Véres tajték veri ki a mesgyét.
Valamennyi viszi a keresztjét.

Nem hiányzik senki sem a sorból:
Legelöl a tizenkét apostol,

Utánuk a számolatlan ezrek,
Ködbevesző végtelen keresztek.

Ott piheg a sok mái szegény is:
Édesapám, édesanyám, én is!

Hétfájdalmas, nézz ide miránk is,
Krisztus Anyja, légy a mi anyánk is!

IGELITURGIKUS NAPTÁR:  Március

24. Kiv 17,3-7                     25. Iz 7,10-14.8.10            26. Dán 3,25-43

       Róm 5,1-2.5-8               Zsid 10,4-10                     Mt 18,21-35   

        Jn 4,5-42                       Lk 1,26-38                                     

  27. MTörv 4,1-5,9              28. Jer 7,23-28

       Mt 5,17-19                         Lk 11,14-23

 29. Oz 14,2-10                   30. Oz 6,1-6

      Mk 12,28-34                    Lk 18,9-14

 

MISEREND:

Hétfő: GYÜMÖLCSOLTÓ BOLDOGASSZONY

Kedd: 9,00 – Elisabeta egészségéért

            17,00 – Rózsafüzér társulat tagjaiért

Szerda: 7,30 –  Lucreţia és Timotei

Csütörtök: 7,30 – Borbély Márta egészségéért

                17,00 - Szándék

Péntek: 7,30 – Ioan

             17,00 –  Oltean Ileana (6 hetes)

Szombat: 7,30 – Andrei szándékára

             17,00 –  Szabó Anna, József, Emma és Róza

Szerető mennyei Atyánk, te választottad Ferenc pápát, hogy Szent Péter utódaként vezesse Anyaszentegyházunkat. Szentlelked kísérje találkozásunkat, hogy megerősítsen őseink hitében és erényeiben, bátorítson a kitartó reményben, megújítson az isteni és felebaráti szeretetben. Csíksomlyói Segítő Szűz Mária, könyörögj érettünk! Ámen