Évközi XX. Vasárnap - Szeplőtelen Fogantatás Plébánia Medgyes
HIRDETÉS:
Kedden, augusztus 20–án, a Szent István templom búcsúja. A búcsús szentmise 18,00 órától lesz. Kérjük a kedves híveket, hogy országalapítónk ünnepén lélekben egyesülve minden magyarral, jöjjenek el, hogy együtt ünnepeljünk.
EVANGÉLIUM:
Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: ,,Azért jöttem, hogy tüzet gyújtsak a földön. Mi mást akarnék, mint hogy lángra lobbanjon. Keresztséggel kell megkereszteltetnem. Mennyire várom, hogy ez beteljesedjék! Azt gondoljátok, azért jöttem, hogy békét hozzak a földre? Mondom nektek nem azt, hanem szakadást. Ezentúl, ha öten lesznek egy házban, megoszlanak egymás között: három kettő ellen, és kettő három ellen. Szembekerül apa a fiával és fiú az apjával, anya a lányával és lány az anyjával, anyós a menyével és meny az anyósával.''
ELMÉLKEDÉS:
Már az ószövetségi időkben is félelmetes pusztító erőt tulajdonítottak a tűznek, ugyanakkor ismerték tisztító hatását is. A tűz Isten jelenlétének a jele volt, gondoljunk csak például arra, amikor Mózesnek lángoló, de el nem égő csipkebokorban jelenik meg Isten. Mindezeket jó tudnunk, amikor Jézusnak a következő kijelentését olvassuk a mai evangéliumban: „Azért jöttem, hogy tüzet gyújtsak a földön” (Lk 19,49). Jézus tehát nem mindent elpusztítani szándékozik a tűzzel, hanem inkább megtisztítani, s ezáltal felkészíteni az embereket az Istennel való találkozásra. Az emberek és a családtagok közti szakadás sem Jézus szándéka, hanem következménye az ő jövetelének, hiszen egyesek engedik megtisztítani magukat a bűnbocsánat tüzében, míg mások elutasítják az Istennel való találkozás e feltételét. Sok családban szinte mindennapi viszálykodás tárgya, hogy az egyik házastárs gyakorolja vallását és a gyermekeket is hitre igyekszik nevelni, a másik viszont nem él vallásosan. Jézus szavait nyugodtan érthetjük úgy, hogy csupán a családi béke kedvéért nem lehet lemondani a vallásgyakorlatról, a templomba járásról vagy a gyermekek hitre neveléséről. Hiszen ha valaki ezt tenné, házastársa könnyen mondhatná: Lám, nem is annyira fontos ez a dolog. Az imádkozás sokat segíthet a helyzet feloldásában, a családi béke megtalálásában.
VERS: Szent István király
Tűz Tamás
Jól megjelölte ezt az ezredévet:
kereszttel írta rá kemény nevét,
mint halhatatlan győzelmi ék.
Alapkő lett, de kőnél súlyosabban
vetette el az épülő falakban
toronyszökkentő, férfias hitét.
Amint alázatát mindegyre inkább
úrrá emeli roppant erején,
a bércre hág s egy országon tekint át,
hol hajnalpírban reszket még a fény.
Komor felhőkből bomlik ki a kék ég
s virrasztva várja népe ébredését
a századok szélfútta reggelén.
Nem tétován, de biztos mozdulattal
lendül előre tervező keze,
míg port kavar és szilaj kedvvel nyargal
a forró puszták zendülő szele.
Bölcs szemmel néz a fényes távlatokba
s pillantásával féltőn átkarolja
a frissen szántott szűzi földeket.
Kegyes jobbjával törvényt ír, keményet,
hogy megkösse a rónák vad porát,
szőlő teremjen és kenyér, fehérebb
s hogy mindenki meglelje otthonát.
Áldott szigor, rendet hozó szelídség!
Arany szív, mely eltékozolja kincsét,
hogy új szívekben ragyogjon tovább!
Hát róla zengjen most a lelkes ének!
Uram, téged dicsérünk általa,
mert ő volt a te választott edényed,
apostolod; híved s a föld sava.
És ő volt ama bibliai sáfár;
kire be jó, hogy éppen rátaláltál,
midőn megvirradt napunk hajnala!
IGELITURGIKUS NAPTÁR: Augusztus
18. Jer 38,4-6,8-10 19. Sir 15,1-6
Zsid 12,1-4 Jn 17,20-26
Lk 12,49-53
20. Péld 4,10-15;18-27 21.1Tessz2,2b-8 22. Iz 9,1-6
Ef 4,17-24 Jn 21,15-17 Lk 1,26-38
Mt 7,24-29
23. Rut1,1;3-6;14-16;22 24. ApCsel 21,9b-14
Mt 22,34-40 Jn 1,45-51
MISEREND:
Hétfő: 7,30 – Ovidiu egészségéért
Kedd: 18,00 - Szent István király ünnepe
Szerda: 7,30 – † Ioan, Vasile, Ana, Ioan, Emilia és Emilia
Csütörtök: 7,30 – Ovidiu egészségéért
18,00 - † A Pandur, Enyedi, Carciga és Orosz családok elhunytjaiért
Péntek: 7,30 – † id. Márton, Erzsébet, László és ifj. Márton
18,00 - Manuela szándékára
Szombat: 7,30 – † Maria és Petru
18,00 -
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni