Back to top

Visszatekintő az elmúlt két évre – interjú Töttösi Gergő ösztöndíjassal

Medgyesi MADISZ: 

Az elmúlt két évben Töttösi Gergő, a Petőfi Sándor Program ösztöndíjasa Medgyesen szolgált a helyi magyar közösség mindennapjaiban. A magyar kulturális élet központjában, a Millennium-Házban működő szervezetek együttműködése és közös projektek, rendezvények szervezése volt az elmúlt két év elsődleges célja. Erről, illetve az itt töltött emlékekről, megélt pillanatokról, eredményekről kérdeztük a leköszönő ösztöndíjast. A kérdéseket a kollégák, önkénteseink állították össze, olvassák szeretettel az interjút:

 

Legjobb élményed Medgyesről?

Szerencsésnek érzem magam, amiért azt mondhatom, hogy nincs legjobb élményem. Rengeteg nagyon szép emléket viszek magammal, és úgy érzem, igazságtalan lenne bármelyikkel szemben egy másikat kiválasztanom. Amikor később visszagondolok majd Medgyesre, olyan mindennapos helyzetek fognak eszembe jutni, mint a délelőtti gyűlések, a gyerekekkel való foglalkozás az iskolában, vagy az esti programok a magyar házban.

Melyik projekt állt a legközelebb hozzád azok közül, amelyeken részt vettél?

Kicsit talán számomra is meglepő módon a télen indított nyelvtanfolyam került hozzám legközelebb. Korosztály tekintetében egy nagyon vegyes csoport verődött össze, de kivétel nélkül mindegyikükön érződött egyfajta nyitottság és pozitív szemlélet. Igazán üdítő érzés volt olyan új embereket megismerni, akik valóban érdeklődtek magyar anyanyelvünk és kultúránk iránt. Azt kívánom, mindenkinek, aki olykor teherként éli meg a kisebbséghez való tartozást, hogy tapasztalja meg mindazt, ami nekem megadatott a kurzus által.

Melyik volt a legnagyobb kihívás az itt eltöltött időszakban?

Egyértelműen az utolsó két és fél hónap, amikor a járvány miatt kényszerű „szobafogságban” voltam. Nem is elsősorban azért, mert nagyon korlátozott volt a mozgásterem. Sokkal inkább azért, mert úgy éreztem mindez megfoszt attól a maradék kis időtől, amit máskülönben köztetek tölthetnék el. Már előtte is tudtam, hogy sajnos közel a búcsú ideje, de abban bíztam, hogy addig még lesz néhány közös hónapunk.

Ezt a senkinek fel nem róható helyzetet leszámítva nem tudok visszaemlékezni olyanra, amikor különösebben kihívás lett volna a medgyesi lét. Az első naptól kezdődően pozitívan és nyitottan álltak, álltatok hozzám, így ez alkalommal még a kezdet sem volt különösebben nehéz. Talán ez részben annak is köszönhető volt, hogy ahonnan érkeztem, a magyarok aránya hozzávetőlegesen egy ezrelék, így az itteni arány még kimondottan soknak is mondható.

Elégedett vagy-e az itteni teljesítményeiddel?

Elégedett vagyok azzal, amilyen szerepet betöltöttem az elmúlt két év során. Mint minden közösség, ez is rendkívül vegyes. Talán nem mindenkivel sikerült megtalálnom a közös hangot, de úgy érzem bárkivel együtt tudtam működni és fenntartani egy kölcsönös tiszteletet.

Ami pedig kimondottan a munkámat illeti? Értem el sikereket és összességében igyekeztem színvonalasan ellátni a feladataimat. Részemről büszke vagyok a rendezvényeink kimenetelére és azok arculatára, amiért én feleltem. A „Mi iskolánk” kiadvány azt hiszem szintén jól sikerült, illetve különösen nagy öröm volt számomra az új iskolabusz megszerzése. Mindemellett pozitívan emlékezek vissza a nyelvtanfolyamunkra, az Erasmus+ tanfolyamra és egyéb, kisebb projektjeinkre.

Mégis, összegezve nehéz lenne értékelnem a „teljesítményem” és azt hiszem ezt csak az tudná megtenni, akinek van összehasonlítási alapja, gondolok itt az előttem lévő időkre. Abban egészen biztos vagyok, hogy a személyemmel sok minden változott, azt pedig mindenkinek magának kell eldöntenie, hogy számára milyen irányba.

Mi az, amit másképp csinálnál, és mi az, amit nem?

Aki csak egy kicsit is megismert tudja, hogy nem vagyok éppen egy megalkuvó, vagy könnyen kezelhető személyiség. Ebből adódóan sosem jelentett problémát kiállni magamért és kifejteni az őszinte véleményemet. Ennek részben örülök és nem hiszem, hogy változtatnék rajta, mégis, sokszor talán jobb lett volna higgadtabban, kevésbé személyemet ért támadásként értelmezni egy-egy vitás helyzetet. Ez leginkább a MADISZ-on belüli munkámra vonatkozik és azt hiszem, kellett a munkatársaim hozzáállása is ahhoz, hogy a temperamentumos habitusom ne jelentsen nagyobb akadályt.

Kedvenc hely, és miért?

I. Ferdinánd tér, mert ott mindig van élet és az evangélikus templom mögötti szűk sikátorok, mert ott sosincs.

Mi az, amiben úgy érzed segíteni tudtad a helyi szervezetet és a helyi közösséget?

Remélem, hogy sikerült új színt és némi plusz energiát hoznom magammal. Szeretném azt hinni, hogy nyitott voltam minden csoport, vagy korosztály felé és akinek segítségre volt szüksége, tudta, hogy hozzám bátran fordulhat. Bizonyos szemszögből nagyon más vagyok, mint a korábbi medgyesi ösztöndíjasok, vagy azok, akik elsősorban a programban részt szoktak venni. Bízom benne, hogy végsősoron ez legalább annyi előnyt jelentett a gyakorlatban, mint amennyi hátrányt.

Mit tanácsolnál a következő ösztöndíjasnak?

Hogy becsülje meg a kapott lehetőséget és élvezze azt, amit csinál. A céllal, amiért idejön könnyű azonosulni és a pozíciójából és a közegből fakadóan nagyon sok örömben és sikerélményben lehet majd része. A két év tapasztalatából azt üzenném neki, hogy megnyugodhat, jó helyre kerül.

Mit üzennél a fogadószervezetnek?

30 éves múltra tekint vissza és szó szerint a semmiből épült fel azzá, amit ma jelent minden itt élő magyar számára. Csak azt tudom mondani, hogy tagjai folytassák ugyanebben a szellemben a munkát. Merjenek továbbra is nagyot álmodni, belevágni új dolgokba és ne elégedjenek meg azzal, amit mára sikerült elérniük.

Mit kívánsz a diákoknak?

Hogy fedezzék fel mi az, amit valójában szeretnek és ami különösen érdekli őket. Mindenben, amit tanulnak van valami szépség és végül rajtuk áll, hogy miben találják meg. Emellett használják ki azt, hogy a szűkebb létszám miatt jóval szorosabb barátságok szövődnek a Báthoryban, mint más intézményekben. Biztos vagyok benne, hogy a jövőben is számíthatnak majd egymásra, illetve az iskola pedagógusaira.

Végül, mit tanácsolsz a magyar közösségnek?

Nem hiszem, hogy lenne bármi jogom tanácsot adni nekik, viszont remélem, hogy áldásnak, nem pedig átoknak tartják azt, hogy hozzánk tartoznak. Bízom benne, hogy amikor az utcán hallanak valakit az anyanyelvünkön beszélni, vagy látnak egy magyar nyelvű plakátot, pozitív érzés fogja el őket.

Mit adott neked az elmúlt két év?

Megismerhettem Erdélyt és az erdélyi életet; hogy milyen a szórványban élni és egy kis közösség fontos tagjának lenni; kreativitást igénylő változatos munkát, benne sok egyéni és csapatszintű sikerrel; barátokat, akikkel bízom benne, hogy a jövőben is sikerül tartanom a kapcsolatot; egy várost, ahol valószínűleg már sosem fogok élni, de amelyre a későbbiekben nem csak úgy emlékezhetek, mint egykori lakhelyem, hanem mint egykori otthonom.

Bármi, amit szeretnél még megjegyezni?

A járvány miatt hirtelen kell elhagynom Medgyest és sokaktól nem tudok elköszönni, akiktől egyébként el szeretnék. Hosszú lenne egyesével felsorolni mindenkit, ezért összefoglalóan köszönöm mindazoknak az elmúlt két évet, akikkel kapcsolatba kerültem és akik boldogabbá, könnyebbé, érdekesebbé vagy szakmailag sikeresebbé tették a medgyesi küldetésemet. Köszönöm a MADISZ csapatának és a Millennium-Házban dolgozóknak a befogadást, hogy elfogadtak olyannak, amilyen vagyok és hogy nyitottan álltak a javaslataimhoz, elképzeléseimhez. Külön köszönöm azoknak, akik a kijárási tilalom alatt gondoltak rám, segítettek és tartották bennem a lelket. Így sem volt könnyű időszak, nélkülük azonban sokkal nehezebb lett volna.

Fájó szívvel hagyom el Medgyest és nem tudom még, mit hoz az élet, de örülnék, ha végül négy év után nem csak ideiglenesen térnék vissza Budapestre. Mégis, egy részem szívesen maradna itt és még sokáig fogom sajnálni, hogy ennek a kalandnak is vége lett. Látogatóként mindenesetre egészen biztosan vissza fogok térni a jövőben, főként, hogy azt hallottam, egész jó fesztiválokat szerveznek a helyiek... :-)