Az Első MADISZ Tábor Emlékei
Szórakozás és közösségépítés Ivón
Július 18-án zárult a Kisebbségek Európája projekt keretében immár 13-ik alkalommal megszervezett nyári táborozás a Medgyesi MADISZ szervezésében. Az idei, első alkalommal megrendezett MADISZ Tábor helyszíne Ivó volt, ahol az Irgó Kulcsosházak adott otthont az eseménynek. A tábor különleges figyelmet fordított a Szeben megyei szórványtelepülésekről érkező magyar fiatalokra. Az eseményen 50-en vettek részt, akik számára emlékezetes élményeket nyújtott a táborozás.
A tábor legfontosabb célja az élménydús programok mellett a közösségépítés, a magyar nyelv ismeretének megerősítése, valamint a kreatív és játékos tanulás elsajátítása volt. A szervezők mindezt érdekes programokkal, előadásokkal és szórakoztató játékokkal próbálták megvalósítani, hogy a résztvevő fiatalok számára emlékezetessé tegyék az együtt töltött időt, és maradandó élményeket nyújtsanak.
A szervezők gondoskodtak arról, hogy a nyár ne múljon el teljesen tanulás nélkül, és érdekfeszítő előadásokkal gazdagították a gyerekek tudástárát. Mag József oktató a hatékony és játékos tanulásról tartott előadást, amely során a diákok új tanulási technikákat sajátíthattak el. Marosán Csaba színművész az improvizációs készségek fejlesztésére összpontosított, míg Fülöp Lóránt üzletember a pénzügyi tudatosság fontosságáról tartott interaktív beszélgetést a táborozókkal.
A tábor szervezői a vakáció szellemében a szórakozásra is nagy hangsúlyt fektettek. A résztvevők buborékfoci mérkőzéseken, vízipisztoly csatákban és frizbi bajnokságokon vehettek részt. Esténként filmvetítések szórakoztatták a gyerekeket, míg egy erdei kirándulás során kincskeresésre indultak. A programok között szerepelt még a Madarasi Hargitára való túrázás, focibajnokság, a Zetelaki gátnál való fürdés és egy Activity party. Az utolsó napot a hagyományos tábortűz tette emlékezetessé.
A csapatszellem erősítése érdekében a szervezők versenyhelyzetbe hozták a táborozókat. Az első napon a diákok bemutatkozó játék során négy csapatba szerveződtek. A csapattagok a napi tevékenységeken pontokat gyűjtöttek saját csapatuk számára. Minden este egy prezentáció, kisfilm vagy fotókollázs formájában mutatták be a napi tevékenységek során szerzett ismereteiket és élményeiket. A tábor utolsó napján minden csapat rövid színielőadás keretében dolgozott fel egy-egy olyan rendezvénnyel kapcsolatos témát, amelyen részt vettek. A tábor végén a szervezők minden csapatot oklevelekkel jutalmaztak.
A tábor a diákok és szervezők számára egyaránt a felejthetetlen élmények, a jókedv és a szórakozás jegyében zajlott. Régi barátságok erősödtek meg, új barátságok szövődtek, így egy jól megérdemelt nyári kikapcsolódás volt ez a hosszú és fárasztó tanév végén. Köszönjük az Irgó Kulcsosházak személyzetének a türelmet, a kedvességet és a finom ételeket. Köszönjük támogatóinknak, hogy lehetővé tették ennek a felejthetetlen nyári kalandnak a létrejöttét.
Az első MADISZ Tábor támogatói: Szeben Megye Tanácsa, a Communitas Alapítvány, a Nemzeti Együttműködési Alap, a Bethlen Gábor Alap, valamint a Romániai Magyar Demokrata Szövetség.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni