Back to top

„Én sem volnék, ha nem volnál” Irodalmi-zenés előadás Kányádi Sándor és erdélyi magyar költőtársai alkotásaiból

„Én sem volnék, ha nem volnál”

Irodalmi-zenés előadás Kányádi Sándor és erdélyi magyar költőtársai alkotásaiból

Nagyszeben, 2015. szeptember 29., Magyar Kulturális Központ, 19 óra

 

            A helyszíneken két típusú programot tervezünk. Azokon, amelyeken lenne Nagy Versmondás is, Fűzfa Balázs irodalomtörténész, egyetemi tanár, tankönyvszerző tartana rövid ráhangoló előadást költészet, irodalom és a mai társadalom kapcsolatáról, az élmányszerű versolvasásról, a versnek a mindennapokban játszott szerepéről, szövegértelmezés és kollektív közérzet viszonyáról, ezt Jordán Tamás színművész és a Sebő együttes megzenésített magyar verseket (ezúttal Kányádi Sándor és más erdélyi költők műveit) közönségközelbe hozó fellépése (a bevezető előadással együtt kb. 70 perc), illetve a Jordán Tamás vezényletével lezajló Nagy Versmondás (kb. 20 perc, előkészületekkel együtt) egészítené ki, amelynek tárgya ezúttal Kányádi Sándor Két nyárfa című verse lesz, amelyet a jelenlévők egyszerre mondanak el.

            Azokon a helyszíneken, ahol nem lesz Nagy Versmondás, a rendezvény a Sebő együttes és Jordán Tamás közös, kb. másfél órás fellépését (Kányádi-művek, más énekelt versek) jelenti, amelynek keretében Fűzfa Balázs nyújtja az átvezető, hangulatot is teremtő, irodalomértelmező jellegű adalékokat a közönségnek, pedagógusoknak, diákoknak és nem szakmabeli érdeklődőknek egyaránt.

 

Közreműködők, előadók:

 

Jordán Tamás (1943): Kossuth-díjas és Jubileumi Prima Primissima díjas színművész, rendező, egyetemi tanár, több magyarországi színházi társulat alapítója, vezetője (http://www.wssz.hu/tartalom/cikk/jordan-tamas).

 

Sebő együttes: alapítója és vezetője Sebő Ferenc (1947) Kossuth-, Prima- és Nemzet Művésze-díjas zenész, előadóművész, népzenekutató. Tagjai mellette Barvich Iván és Perger László. Az együttes 1972 óta közel harminc nagysikerű kis- és nagylemezt jelentetett meg Magyarországon és külföldön. Hatalmas szerepük van a magyar népzene és irodalom értékeinek megjelenítésében, közvetítésében. (Bővebben róluk itt: www.rejtelmek.hu)

 

Fűzfa Balázs (1958): innováció-díjas irodalomtörténész, egyetemi tanár, tankönyvszerző, Jordán Tamással együtt a Nagy Versmondás és A 12 legszebb magyar vers programok működtetője. Szakmai munkái révén újszerű, a modern és kortárs irodalmat hatékonyan (meg)közelítő értelmezési módszereket vezetett be a magyar tankönyvírásba az elmúlt években (http://www.pontkiado.hu/magyar/szerzo_nagy.php?szerzo_id=155&nyelv=magyar).

 

RMDSZ Szeben Megyei Szervezete: