Szeptember 10-én, kedden Szeben megyében megalakult a Romániai Magyar Demokrata Szövetség Szeben megyei Nők Szervezete. A gyűlésre Nagyszebenben, a Magyar Házban került sor, ahova a megye minden részéről érkeztek küldöttek.
Az RMDSZ Szövetségi elnökének határozata értelmében a területi női szervezetek megalakulásának folyamatát egy kezdeményező bizottság segíti, amelynek tagjait az RMDSZ már meglevő struktúráiból delegált hölgyek alkotják. „Mindannyian szívünkön viseljük közösségünk sorsát, és sokan évek vagy akár évtízedek óta teszünk ennek érdekében. Most a Nők Szervezete által itt az alkalom mindezt láthatóbban, hangosabban, szervezettebben és akár hatékonyabban csinálni” – fogalmazott Takács Aranka, az RMDSZ Nők Szervezete Országos Kezdeményező Bizottságának tagja a gyűlésen.
„A Szeben megyei RMDSZ elnöksége első pertől jó szemmel nézte és fontosnak tekintette ezt a kezdeményezést. Számos olyan terület van, amelyben a nők jobbak, sőt vannak helyzetek, amelyeket a nők eredményesebben tudnak kezelni, hiszen másképp szólítják meg a közösségeket, üzenetük és mozgosításuk másképp jut el a szívekhez” – méltatta a nők szerepét Fazakas Attila, a Szeben megyei RMDSZ ügyvezető elnöke. Ugyanakkor elmondta, az RMDSZ Nők Szervezete a megyei elnökség teljes támogatására számíthat.
A Szeben megyei Nők Szervezetének alakuló ülésének küldöttei a nagyszebeni Marton Ildikót választották elnöknek. A Szervezet alelnöke Bordi Magdolna és Dózsa Csilla.
A frissen megválasztott elnök elmondta: „Első és legfontosabb probléma, amivel a Nők Szervezetének foglalkoznia kell Szeben megyében az iskolák és a magyar tagozatok áttekintése, fellendítése. Meg kell szólítsuk a szülőket, el kell jussunk közösségeink tagjaihoz minnél szélesebb kőrben.”
- See more at: http://rmdsz.ro/sajtoszoba/hir/megalakult-az-rmdsz-szeben-megyei-nok-sze...

„A Szeben megyei RMDSZ elnöksége első perctől jó szemmel nézte és fontosnak tekintette ezt a kezdeményezést. Számos olyan terület van, amelyben a nők jobbak, sőt vannak helyzetek, amelyeket a nők eredményesebben tudnak kezelni, hiszen másképp szólítják meg a közösségeket, üzenetük és mozgosításuk másképp jut el a szívekhez” – méltatta a nők szerepét Fazakas Attila, a Szeben megyei RMDSZ ügyvezető elnöke. Ugyanakkor elmondta, az RMDSZ Nők Szervezete a megyei elnökség teljes támogatására számíthat.