A választópolgárnak mindig igaza van
Tisztelt medgyesiek!
Történelmet írtunk, 2020-ban, közösen. Az elmúlt 30 évben először fordul elő,hogy a medgyesi magyar közösségnek nincs képviselete a helyi önkormányzatban. A bejutás 50 szavazaton múlott. Az első kérdés, amit felteszünk magunknak az lenne, hogy ez hogyan történhetett meg? A válasz egyrészt egyszerű, másrészt bonyolult. Egyrészt a választópolgárok így akarták, másrészt ez olyan események eredménye, amelyek tőlünk is függtek ám ugyanakkor tőlünk függetlenek. Ezek együttvéve vezettek ide bennünket.
A tőlünk független okok egyike a társadalom elégedetlensége az országos politikával szemben, amely az elmúlt 30 év sokszor sikertelen politikájának és államvezetésnek tudható. A PSD-vel való együttműködése az RMDSZ-nek, mely függetlenül attól, hogy egyetértünk vagy nem, politikai döntés volt. Az adott helyzethez viszonyítva két lehetősége volt az RMDSZ-nek, de ez érvényes minden egyes együttműködésre: meghúzódunk a sarokban és duzzogunk, cirkuszolunk, hőbörgünk vagy megtaláljuk azokat a közös pontokat, amelyek közösségünknek hasznosak. Ez esetben született egy döntés, az együttműködésről. Majd ez a döntés megváltozott akkor, amikor ezt az együttműködést ellehetetlenítették a partnerek, ezért új szövetségeseket kellett találni. Azt is meg kell érteni, hogy az Rmdsz önmagában, egyedül sem országosan sem városi szinten nem érhet el semmit, folyamatosan partnerekre van szükség ahhoz, hogy a magyarság érdekei érvényesülhessenek.
Egy másik ok, amiért ebben a helyzetben találjuk magunkat az egy új román párt megjelenése, amely erőből akar megváltoztatni mindent és állítólag új embereket hoz a politikába. Ennek a pártnak sajnos a magyarok körében is akadt néhány követője. Ők majd egyik napról a másikra helyrehoznak mindent, amit 30 évig mások nem voltak képesek megtenni. Ők a globalizáció hívei, nekik nem számít az, hogy milyen nemzetisége van az embernek, mindenki egyforma. Ezzel az a baj, hogy ha ennek az elvnek a mentén politizálunk, akkor azt jelentheti, hogy minden osztályban lennie kell 30 diáknak, ahol nincs elég diák nem kell működtetni, ahol kevesebben vagyunk magyarok, ott nem is létezünk, legyen mindenki egyforma. De hol maradnak hagyományaink, szokásaink, kultúránk, anyanyelvünk? Ebben a globalizált világban minden mindegy már?
Közben Medgyesen újraélesztették a Német Fórumot, amelynek összetételében azért nincsenek szászok, mert nem maradtak már olyanok, akik a szervezetet tovább vigyék. Igazából nem tudtak felmutatni semmit eredményként, ők arra a lufira építettek, amelyet Nagyszebenben a szászok felépítettek, amelyet a német iskola jelent akár helyi szinten. Nem voltak elég meggyőzőek, így ők se jutottak be, viszont tudjuk azt, hogy a magyar közösség közül is elég sokan, talán elegendően szavaztak rájuk, hogy mi ne jussunk be. A legyen változatos és színes az önkormányzat elv mentén mindketten kiestünk.
Azt is tudjuk, hogy nem annyian vagyunk ahányan ránk szavaztak, a fentieket leszámítva vannak sokan, akik elköltöztek, talán ideiglenesen, de több mint valószínű végleg: külföldre vagy más városba. Ehhez hozzájárul az a tény is, hogy a magyar közösség száma folyamatosan csökken, az elhalálozási esetek száma sokkal nagyobb a születési rátánál, utóbbi pedig sajnos egyre több esetben nem azt jelenti, hogy magyarként nevelkednek, sőt már egyre kevesebb az a magyar szülő, aki magyarul beszél csöppségével.
Ott van a félelem, amelynek köszönhetően közösségünk tagjainak egy része nem mert elmenni a fertőzésveszély miatt, bennünket a koronavírus itt is éríntett.
Ám az egyik legsúlyosabb tényező a nemtörödömség, a közömbösség. Sokan nem mentek el szavazni, mert nem érezték súlyát, nem vették a fáradságot, mert kényelmesebbek vagy úgy érezték, hogy nem számít szavazatuk, vagy nem érdemeljük meg a fáradságot részükről. Mások elutaztak ezen a „csodálatos” vasárnapon.
Ezek a tényezők mind tőlünk független okoknak tudhatók meg. De nézzünk magunkba is és végezzünk egy önkritikát, egy belső elemzést. Tudjuk azt, hogy a megyei tanácsosi listára leadott szavazatok száma nagyobb Medgyesen mint a helyi tanácsra leadott szavazatok száma. Miért van ez? Talán azért, mert a választópolgároknak nem tetszett a lista, nem tetszett a sorrend, nem értették, hogy miként szavazzanak a négy szavazólapon, nem voltunk elég ismertek a közösségen belül.
Talán nem kommunikáltuk jól az eredményeinket, a munkát, amelyet az elmúlt években végeztünk. Talán nem voltunk eléggé jelen a közösségen belül, talán nem dolgoztunk eleget és ezt az eredményt érdemeljük. A választópolgárnak mindig igaza van, a választások segítségével megjelenik a társadalom tükre, ezen a tükrön mi nem jelenünk meg, mondhatni nem létezünk.
Milyen módon fogja befolyásolni a közösség életét a továbbiakban az, hogy nincs képviseletünk a helyi tanácsban?
- nem biztos, hogy nyitva lesznek az ajtók ezentúl számunkra az önkormányzat épületében,
- majd a folyosókról fogjuk megtudni, hogy milyen lehetőségeink vannak segíteni a közösségünket, az intézményeinket,
- magánszemélyként kezelnek, nem biztos, hogy egy adott szervezet képviselőjeként fogadnak bennünket, így akár a tanfelügyelőségen, a polgármesteri hivatalban és sok más helyen,
- nem lesz könnyű kiharcolni azt, hogy az elért eredményeket ne egy karlendítéssel töröljék el,
- már nem tudunk beleszólni olyan dolgokba, amelyek rólunk szólnak, rólunk fognak dönteni nélkülünk, talán ez a legsúlyosabb.
Mit fogunk ezentúl tenni?
- elfogadjuk az eredményeket, a tényeket
- kielemezzük a helyzetet belső körökben
- közgyűlést hívunk össze, így lehetőséget biztosítunk mindenkinek beleszólni, elmondani, javaslatot vagy kritikát megfogalmazni, következtetéseket levonni.
- fontoljuk a lemondás lehetőségét, de ugyanakkor a folytonosság és a közösség biztonságát tartjuk szem elött
A munka nem áll meg, tennivaló mindig van, így tovább szervezzük a hosszabbított program elindításához szükséges lépéseket, készülünk a Szeben Megyei Magyar Napok megszervezésére, december elején parlamenti választásokkal kapcsolatosan rengeteg a teendő. Ezek mellett intézményeink működését, a rendelkezésre álló lehetőségekhez mérten próbáljuk tovább működtetni.
Váratlanul ért bennünket ez a helyzet, nem örvendünk és nem vagyunk megelégedve vele. A fenti okoknak köszönhetően többször fordult meg a fejünkben az, hogy miért folytassuk, ha nagyon sok embertől, elég „hangosan” azt halljuk, hogy nem csinálunk semmit, nem csinálunk eleget, összeálltunk a PSD-vel, annak ellenére, hogy helyi szinten a PNL-vel volt együttműködésünk. Jogosan állunk meg pár pillanatra feltenni saját magunknak a kérdést: ezt érdemeljük? ezért folytatni? kinek és miért folytatni?
Aztán eszünkbe jut, hogy emberek számítanak ránk, intézmények számítanak ránk, az oktatási intézmények, a szülők, az egyházak, egyesületeink, a fiatalok, a tánccsoport, a nyugdíjas klub. Ezek működése továbbra is létfontosságú közösségünk számára. Amennyiben van olyan, aki vállalja a szervezet vezetését, jobban tudja képviselni közösségünk érdekeit mi bármikor félre tudunk állni. Nyílván könnyű a pálya széléről bekiabálni, ám annál nehezebb önzetlenül, kitartóan dolgozni. Én ezért léptem be és vállaltam szerepet. Tegye más is ezt, ideje, energiája és legjobb tudása szerint.
Balázs Botond, medgyesi RMDSZ elnök
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni