XI. Úszótábor szabályzat!
Medgyesi MADISZ:
-
Reggel 08:00 órakor ébresztő. 23:00 órakor villanyoltás.
-
A tábor ideje alatt rendszeres program lesz, melyen minden résztvevőnek kötelező jelen lenni. Napi 3-4 óra úszás lesz a programba, időjárás, gyakorlatok függvényébe, mely egy délelőtti és egy délutáni váltásba történik. A résztvevők két csoportba lesznek osztva, úszási tudásai szerint (kezdő - haladó). Az úszás, a szabadiő valamint a játékok ennek függvényébe történnek.
-
Zuhanyzásra KIZÁRÓLAG a délutáni úszás és az ezt követő csapatjáték után kerülhet sor.
-
A program szerint egyszeri alkalommal, megszervezett körülmények és felügyelet alatt esti úszásra is sor kerül.
-
A tábor helyszínéről való távozás szigorúan tilos.
-
A szemetet az erre kijelölt helyeken kell tárolni.
-
Kerüljük a konfliktus helyzeteket és tanúsítsunk tiszteletet egymás iránt. Mindenféle konfliktust a szervezőknek kell jelezni.
-
A rendezvényről kép- és videofelvétel készül, ezeket majd utólag el fogjuk juttatni minden résztvevőnek.
-
TILOS mindenféle kábítószer használata, TILOS a dohányzás (18 éven felülieknek szülői beleegyezéssel, csak az erre kijelölt helyeken megengedett), TILOS az alkohol fogyasztása a tábor területén és ideje alatt.
-
Az úszás alatt a táborozok, kizárólag az úszóoktatóra hallgatnak. A programon kívüli úszás CSAK a szervezők és az úszóoktató felügyelete és jelenlétében szabad.
-
A fiuk és lányok külön szobákban alusznak.
-
A szobákat mindig tisztán kell tartani.
-
A programváltoztatás jogát fenntartjuk.
Szervező csapat
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni