Mit tartalmaz az új tanügyi törvény?
Az alábbiakban ismertetjük a törvény anyanyelvű oktatásra vonatkozó rendelkezéseit.
Elsődleges szempont: anyanyelvünk magyar
- A kisebbségi oktatásban részt vevő diákok minden tantárgyat anyanyelven, azaz magyarul tanulhatnak, a román nyelv és irodalom kivételével.
- A magyar diákok magyarul tanulhatják Románia történelmét és földrajzát minden osztályban, a líceumot is beleértve.
- A román nyelvet és irodalmat végig sajátos tanterv szerint és sajátos tankönyvekből oktathatják a kisebbségi gyerekeknek, a líceumban is.
- A kisebbségi gyerekeket oktató pedagógusoknak ismerniük kell az adott nyelvet.
- A közoktatásban magyar nyelv és irodalomból, kisebbségi történelemből és zenéből olyan szakemberek dolgozzák ki a tanterveket, akik ismerik a magyar nyelvet és a magyar kultúrát.
- Az egyetemi oktatásban a nemzeti kisebbségek számára biztosított az anyanyelvű képzés alapszinten, a mesteri és doktori képzésben, valamint a továbbképzés során is.
Kiemelt támogatás a kisebbségi oktatás számára
- Annak a diáknak, aki lakhelyétől távol tud csak anyanyelvén továbbtanulni, fedezik a bentlakás vagy az ingázás költségeit.
- A magyarul tanuló diákok után nagyobb támogatás illeti az iskolákat, tekintettel az anyanyelven történő oktatás többletköltségeire.
- Szórványban kisebb létszámmal is indíthatnak óvodás csoportokat, illetve elemi és gimnáziumi osztályokat a magyar anyanyelvű diákok számára.
- Az olyan magyar tanintézmények vagy tagozatok esetében, amelyek egyedüliek a helységben, különböző profilú líceumi vagy szaklíceumi osztályok is indíthatók a kisebbségek nyelvén az illető intézményben.
- A magyar egyházak valamelyikéhez tartozó diákok számára is biztosítani kell a vallásórát.
- A kisebbségi nyelvű felsőoktatásban is, egy diák után nagyobb pénzügyi támogatást ad az állam, mint a román nyelvű felsőoktatásban, tekintettel a kisebb létszámra.
Döntés saját ügyeinkben: autonómia az oktatásban
- A kisebbségi nyelvű oktatást önálló intézményekben szervezhetjük meg, még ha esetenként kevesebb is a diák, mint a többségi iskolákban.
- A magyar iskolák elnyerhetik a jogi személyiséget, diáklétszámtól függetlenül.
- Az iskolák vezetésében a kisebbségiek számarányuk alapján vesznek részt. Vegyes tannyelvű iskolákban az egyik aligazgatónak kötelezően az adott kisebbséghez kell tartoznia.
- A kisebbségi nyelvű oktatás olyan felsőoktatási intézmények keretében biztosítható, ahol kisebbségi nyelvű karok, programok működnek illetve multikulturális és többnyelvű egyetemeken, valamint más egyetemeken is, igény szerint. A multikulturális és többnyelvű egyetemeken a kisebbségi nyelvű oktatás tagozatokba szerveződik, amely lehetséges karokon, szakokon belül, vagy egyetemi szinten. A kisebbségi egyetemi tagozatok, ha nem önálló karokban működnek, akkor saját működési szabályzat szerint választják meg képviselőiket, és fejtik ki hatáskörüket.
- Az egyetemek keretén belül működő kisebbségi nyelvű tagozatok autonómiát élveznek.
- A törvény lehetőséget ad önálló karok létrehozására is a kisebbségek nyelvén.
- Az egyetemek vezetőségében kötelező biztosítani a kisebbségi nyelvű oktatók arányos képviseletét. A rektor illetve a dékán helyettesei közül legalább egyet a kisebbségi oktatói közösség javaslatára neveznek ki, amennyiben maga a rektor vagy a dékán nem kisebbségi.
Kevesebb óra, kevesebb tananyag: cél a készségek elsajátítása
- Minden tantárgynál csökken a kötelezően tanítandó tananyag mennyisége, az előirányzott évi tanóraszám 25%-át minden pedagógus legjobb belátása szerint használhatja fel
- Növekszik a választható tantárgyak aránya, 20% a kötelező oktatás szintjén és 30% líceumi szinten
- Csökken a heti óraszám felső határa.
- Az oktató-nevelői munkában nagyobb hangsúlyt fektethetnek a készségek elsajátítására, fejlesztésére.
Valós decentralizáció: szülők, diákok és önkormányzat beleszólása az iskolát érintő kérdésekbe
- Az oktatási intézmények irányítása a helyi közösség kezébe kerül, növekedik az önállóságuk.
- Az iskolák irányítását biztosító vezető tanácsban a pedagógusok mellett jelentős szerepet kapnak a szülők és az önkormányzat képviselői.
- A vezető tanács megtervezi az iskola költségvetését és fejlesztését, jóváhagyja az iskola sajátos tanterv-csomagját, megszervezi a pedagógusok számára kiírt versenyvizsgát.
- A felsőoktatásban, a többnyelvű egyetemeken, önállóságuk biztosítása érdekében a magyar nyelvű tagozatok saját működési szabályzatot dolgoznak ki.
- Jelentősen csökken az oktatási minisztérium, illetve a tanfelügyelőségek beleszólása az iskolák életébe.
Forrás: www.rmdsz.eu
RMDSZ Szeben Megyei Szervezete:
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni