Back to top

XII. Úszótábor szabályzat!

XII. Úszótábor szabályzat!

Medgyesi MADISZ: 
  • Reggel 08:00 órakor ébresztő. 23:00 órakor villanyoltás.

  • A tábor ideje alatt rendszeres program lesz, melyen minden résztvevőnek kötelező jelen lenni. Napi 3-4 óra úszás lesz a programba, időjárás, gyakorlatok függvényébe, mely egy délelőtti és egy délutáni váltásba történik. A résztvevők két csoportba lesznek osztva, úszási tudásai szerint (kezdő - haladó). Az úszás, a szabadiő valamint a játékok ennek függvényébe történnek.

  • Zuhanyzásra KIZÁRÓLAG a délutáni úszás és az ezt követő csapatjáték után kerülhet sor.

  • A program szerint egyszeri alkalommal, megszervezett körülmények és felügyelet alatt esti úszásra is sor kerül.

  • A tábor helyszínéről való távozás szigorúan tilos.

  • A szemetet az erre kijelölt helyeken kell tárolni.

  • Kerüljük a konfliktus helyzeteket és tanúsítsunk tiszteletet egymás iránt. Mindenféle konfliktust a szervezőknek kell jelezni.

  • A rendezvényről kép- és videofelvétel készül, ezeket majd utólag el fogjuk juttatni minden résztvevőnek.

  • TILOS mindenféle kábítószer használata, TILOS a dohányzás (18 éven felülieknek szülői beleegyezéssel, csak az erre kijelölt helyeken megengedett), TILOS az alkohol fogyasztása a tábor területén és ideje alatt.

  • Az úszás alatt a táborozok, kizárólag az úszóoktatóra hallgatnak. A programon kívüli úszás CSAK a szervezők és az úszóoktató felügyelete és jelenlétében szabad.

  • A fiuk és lányok külön szobákban alusznak.

  • A szobákat mindig tisztán kell tartani.

  • A programváltoztatás jogát fenntartjuk.

 

Szervező csapat