Back to top

Hétköznapi hősök

Medgyesi MADISZ: 

A következő cikkemben egy olyan ember életéről szeretnék írni, akit korábban még én sem nagyon ismertem. Márkos Lászlót egy interjú kapcsán sikerült kicsit jobban megismernem, ami által szerettem volna egy kis betekintést nyerni az életébe.

Elsőként az iskolás éveiről kérdeztem. Elmondása szerint mindig is óvva érezte magát a tanító nénik részéről. Az általános iskolát a vitroban működő nyolcas iskolában kezdte, ezt követően a líceumban folytatta tanulmányait informatika szakon, majd a postlíceumban könyvelőséget végzett román szakon az Axente Severben.

Elkerülhetetlen volt, hogy megkérdezzem, milyen betegségben szenved. Válasza meglepett, ugyanis azt mondta, hogy epilepsziás. Az első rohamot 14 hónapos korában egy magas láz váltotta ki. Az orvosi vizsgálatok csak ekkor állapították meg betegségét. Azt gondolom mi, átlagemberek, az epilepsziáról csak nagyon sokan keveset tudunk. Több fázisban lévő epilepszia létezik. A tünet mindegyiknél ugyanaz, a rángatózás, illetve a tudaton kívüli állapot. Lacika nyíltan és őszintén válaszolt kérdésemre, milyen tapasztalatai voltak, illetve vannak az emberek részéről. Úgy látja, többségük segítőkész, amikor meglát egy rohamban lévő embert. Elmondása szerint úgy tudunk a legtöbbet tenni érte ilyenkor, ha minél előbb hívjuk a mentőt. Sokan gondolhatják azt az epilepsziás emberről, hogy részeg, ezért is van, hogy sokan még csak meg sem állnak, hogy segítsenek nekik. Pedig érdemes lenne megállnunk, legalább egy pillanatra és nem elsőre ítélkezni, hiszen adott esetben egy ember életéről lehet szó. Ilyenkor hívjuk a mentőt, ha úgy érezzük, hogy képtelenek vagyunk másként segíteni. Ne rohanjuk mindig, hanem nézzünk körül a világban, lássuk meg a szépet, ismerjük fel a másik emberben az értékeset. Így teszek én is a Hétkösnapi Hősök által, aminek kapcsán olyan embereket ismerek meg, mint most Márkos Lacika. Egy jókedélyű, kedves, okos és magabiztos ember, aki pozitív és jó példa lehet nagyon sokunk számára. Gyakran küszködünk különböző problémákkal, és sokszor hajlandóak vagyunk az önsajnálatra. Amivel tulajdonképpen semmi gond nincsen, ilyen az emberi természet, a baj akkor van, ha nem vesszük észre, hogy mennyien vannak hasonló, illetve rosszabb helyzetben, mint mi.

Márkos László 2003-tól négy évig rendszeresen járt itt Medgyesen a Speranta intézménybe, ahol, mint tudjuk, fogyatékkal élő emberekkel foglalkoznak. Elmondása szerint ez segített neki abban, hogy befejezze az önsajnálatot. Miközben másokon segített, rájött, hogy mennyire szerencsés is valójában. Itt látta meg azt, hogy vannak sokkal rosszabb helyzetben lévő emberek is. Ez persze nem lehet vigasz egyikünk számára sem, viszont szembesíthet minket önmagunkkal, motiválhat minket arra, hogy önállóan, magabiztosan azt csináljuk, amiben igazán jók vagyunk, illetve, hogy segítenünk kell embertársainkon. Ezt teszi Lacika is, aki 2014 óta már saját vállalkozást vezet, ahol a könyvelői részt saját maga végzi. Szerencsésnek tartja magát, hiszen mindig számíthat édesanyjára, aki szerető odaadással támogatja őt. 2016 óta teljesen önálló életet él, saját magát látja el, boldog és kiegyensúlyozott életet él.

Márkos Lászlóról kevesen tudják, hogy masszőr kineoterapeuta tanfolyamot is végzett.  Öt éve rendszeresen meghívják Szentegyházára egy lovastáborba. Itt a mozgássérült embereknek segít képzettsége segítségével.

Többször járt már külföldön kirándulni, kétszer volt Prágában és Magyarországon zarándoklatokon. Tudva, hogy Miskolcon éltem sokáig, megemlítette például, hogy volt a tőle nem messze levő Diósgyőri várban is. Kikapcsolódásként szeret továbbá zongorázni, illetve hobbiként megemlítette a hegymászást és a kerékpározást is. Hegyeket az országon belül egy csoporttal szokott meghódítani, akik akkor szokták hívni, mikor olyan helyre mennek, ami neki is megfelel. Kerékpározni pedig itt Medgyesen szokott hosszabb-rövidebb, illetve egynapos túrák erejéig.

Előzetesen azt hallottam róla, hogy nagyon ügyes fejszámoló, ezért kapva kaptam az alkalmon és le is teszteltem. Több háromjegyű számmal való szorzást tökéletesen kiszámolt fejben kevesebb, mint egy perc alatt. Csak ámultam és bámúltam, máig nem értem, hogy képes erre.

Míg ezekről a dolgokról és az életéről beszélt, úgy éreztem megállt az idő. Rengeteg mindennel foglalkozik, és lenyűgözött az, milyen odaadással teszi mindezt. Úgy érzem, esetében nem közhely azt mondani, hogy boldog és kiegyensúlyozott életet él. A mottója: Mindenki azt kell csinálja, amiben jó és ami boldoggá teszi!

Számomra ez a beszélgetés egy hatalmas élmény volt, és valójában boldoggá tett az a puszta tény, hogy egy ilyen értékes, pozitív és boldog embert ismerhettem meg személyében. Nagyon sokat segített abban, hogy másként lássam a világot, s talán egy picit a saját életemet, illetve a saját énképemet is pozitívan befolyásolta a vele való beszélgetés.

Soldorfean Zsuzsa