Back to top

Babacsomag

Babacsomag

Idén tavaszzal hiva­talosan megalapí­tották Medgyesen a budapesti székhelyű Rákóczi Szövetség Szeben megyei ifjúsági szervezetét. Az együttműködés célja, hogy nagyrészt, de nem kizáróla­gosan a helyi magyar fiatalság számára új programokra és támogatásokra nyíljon lehetőség.

A helyi szervezet egyhangú döntéssel elnökasszonyául Pocan Ildikót választott, míg a tiszteletbeli elnöki posztot Szederjesi György tölti be.

A társulás a nyári egyeztetések eredményeképpen hamarosan a gyakorlatban is tapasztalható lesz. Egy több lépcsős program első elemeként a megye magyar újszülöttei egy babacso­magban részesülnek. Ehhez ezúton kérjük, hogy a 2019-ben születetett, vagy az elkövetkezendő hónapokban világra jövő gyermekek nevében a szülők vegyék fel szerkesztőségünkkel a kapcsolatot.

A későbbiekre vonatkozóan további hasonló támogatások bevezetése várható, csakúgy, mint több különböző képzés, verseny és tanulmányút lehetősége, illetve reményeink szerint évente több nagyobb, az ifjúságot célzó programhoz is tevéke­nyen részt fog vállalni a szövetség.

Töttösi Gergő