Back to top

Beszélgetés Bodor Emese lelkésszel

Unitárius Egyház: 

 

Egy korábbi elmaradásunkat pótolva ezúton szeretnénk bemutatni Bodor Lídia Emese lelkészt, aki hamarosan egy éve már, hogy átvette az unitárius egyház vezetését. Kezdésként összefoglalná néhány szóban, honnan származik?

Kolozsváron születtem, ott nőttem fel és a mai napig részben ott élek. Gyökereim azonban a Mezőségből táplálkoznak, hiszen mindkét szülőm magyarszováti. Így hát a népzene és a néptánc az ereimben van, mindkettő nagyon közel áll hozzám. Ahogy a bátyám is, aki napra pontosan nyolc évvel idősebb nálam. Mondogatom néha, hogy ikrek lennénk, csak én nyolc évet késtem.

Mikor döntött úgy, hogy lelkész lesz?

Nem egy pillanat alatt végbemenő felismerés, sokkal inkább egy folyamat volt az esetemben. A felmenőim között nem találni lelkészt, így hát nem volt előttem ilyen példa. Igaz, gyerekként a nyarakat mindig falun töltöttem, ami azért egy jóval templomközelibb és hagyománytisztelőbb életforma.

Általános iskolásként szerettem és jó is voltam matekból. Végül emiatt líceumba is matematika-informatika szakra jelentkeztem. Bár a lelkesedésem megmaradt, nagyjából 11. osztályban kezdtem úgy érezni, hogy szépek, szépek a számok, de én inkább emberekkel szeretnék foglalkozni. A 12. osztály végéhez közeledve már csak a pszichológia és a teológia között gondolkoztam. Akkoriban utóbbi elsősorban a férfiak pályája volt, egy-egy nővel kiegészülve, így jelentkezésemet is egyfajta próbaként fogtam fel. Végül ez lett az utam.

Medgyes az első hely, ahol lelkészi szolgálatot teljesít?

Ez az első gyülekezeti megbízatásom. Korábban 8 évet iskolalelkész és vallástanárként dolgoztam Kolozsváron, amit még a teológiai mesterképzés közben kezdtem el a János Zsigmond Unitárius Kollégiumban. Nagyon szerettem a nevelői munkát, sokat adott hozzá személyes fejlődésemhez.  Most pedig a gyülekezeti élet építését is szeretem.

Innen került végül Medgyesre?

Nem egészen. 2017-ben megpályáztam egy egyházi ösztöndíjat, amit el is nyertem. Egy évet töltöttem Berkeleyben, Kaliforniában, ahol volt alkalmam megismerni néhány ottani unitárius univerzalista gyülekezetet. Miután onnan visszatértem kaptam a megbízatást, hogy átmenetileg vezessem a medgyesi unitárius egyházat.

Kolozsvár és Kalifornia után milyen volt Medgyesre érkezni? Ismerte a várost korábbról?

A várost korábban nem ismertem. A gyülekezetben voltam párszor, de magát Medgyest nem láttam egy évvel ezelőttig. Sőt, a szász vidék is ismeretlen volt számomra. Azóta, amikor időm engedi, utazgatok a környéken és nézem a gyönyörűszép templomokat, településeket. Azon gondolkodom, hol volt ez eddig az életemből. Mostanáig annyira csak Kolozsvárhoz kötődtem, hogy felfedezetlen maradtak számomra ezek a helyek, pedig nagyon-nagyon szép vidék és nagyon megszerettem őket.

Milyen az eddigi benyomása az itt élő magyarságról?

Éppen ez jutott még eszembe a Kolozsvárral való összevetés nyomán. Azt érzem, hogy ide kellett jönnöm ahhoz, hogy lássam, tapasztaljam és megértsem, miért kell félteni az erdélyi magyarságot. A közösség nagyrészt idősebbekből áll, a középkorúak nagyrésze pedig már máshol él. Más ismerni a számokat és tudni, hogy fogyatkozik a népesség és más a való életben megtapasztalni mindezt.

Azonban aki itt van, nagyon nyitott, lelkes, befogadó közösség. És ehhez kívánok én is hozzáadni. Bíztatni, támogatni, bátorítani őket a jövőt álmodásban, értékeink megőrzésében.

Az itt élő unitárius közösséget mennyire ismerte mielőtt ide érkezett?

A kinevezésem igen hirtelen jött tavaly ősszel, de azt tudtam, hogy egy nagyon kitartó és lelkes gyülekezet él itt és az elmúlt tíz hónap tapasztalata is ezt bizonyítja. Emellett sajnos vannak olyan híveink, akiket nem érünk el. Ha szabadna nagyot álmodnom, azt szeretném, ha növekedne az a közösségi háló, amelyben mi hiszünk, ha új emberek is csatlakoznának hozzánk. Olyanok, akik megértik ennek a közösségnek az értékét és a szeretetét. Olyanok, akik számára a kirakat-életet sulykoló világ ellenében fontos a lélek egyensúlya, az emberség megélése, a közösség ereje, az Isten közelségében zajló élet.

A városi magyarsággal ismerkedve pedig csak ugyanezt tudom elmondani. Azt tapasztalom, hogy megvan az egymás iránti tisztelet, összetartás és összetartozás tudat. Lehet, hogy különböző helyen szól a harang vasárnap reggelenként, de nekünk közösen is feladatunk, küldetésünk van.

Miként látja a saját szerepét a gyülekezet életében? Milyen viszonyt igyekszik tartani az egyház tagjaival?

Anélkül, hogy sorrendet próbálnék felállítani, úgy gondolom, hogy az egyik legfontosabb szerep a közösségépítés. Ehhez azonban szükség van az elérhetőségre. Persze, értem ezalatt a kommunikációs elérhetőséget is, de sokkal inkább, hogy az emberek azt érezzék, bármilyen problémájukkal, kérésükkel fordulhatnak hozzám, vagy a közösséghez.

Amióta visszatértem az Egyesült Államokból, az ott tapasztaltak miatt újra és újra megfogalmazódik bennem a gondolat, bárcsak a mi erdélyi gyülekezeteink tagjai is mernének megnyílni felénk. Szeretném, ha megosztanák velünk nem csak a pozitív, de a negatív, kritikus gondolataikat és érzéseiket is. A kölcsönös tisztelet és küldetéstudat jegyében a feladatok, a kommunikáció, az elvárások is lehetnek kölcsönösek.

Ma már nem azt a világot éljük, amikor a lelkész egyszemélyes döntései kell meghatározzák a gyülekezeti életet. Sajnos van elég rossz példa erre. Meggyőződésem, hogy az ideális viszony lelkész és gyülekezet között sokkal inkább hasonlít az egyenrangú felek közötti kapcsolatra, semmint egy hatalomközpontú alá-fölé rendeltségi helyzetre. Ehhez viszont kellene azok, akiknek szívügye a lelki közösség sorsa és erősítése, akik teljes bizonyossággal érzik, hogy jó ide tartozni, és képesek időt, energiát áldozni ezért a jólétért.

Miként látja a ma unitárius egyházát?

Alapvetően optimista ember vagyok, ezért azt mondom, hogy az unitárius egyház a jövő egyháza. A hagyomány mellett olyan értékeket képviselünk, ami iránt egyre fogékonyabbak az emberek. Emberközeli, életközeli, életigenlő, ami közelebb hozza az embert a valláshoz. Véleményem szerint lélekben többen vagyunk unitáriusok, mint ahányan papíron. Már csak el kell indulni saját lelkünk hangja felé.

Abban hiszek, hogy akkor is, ha elindult egy elvallástalanodó tendencia, van nálunk valami, ami nem idejétmúlt, és pontosan ebben van az ereje az unitárius egyháznak. Semmi sem korhoz kötött, folyamatosan fejlődik és úgy érzem, hogy tanításai egyre inkább aktuálisak lesznek. Ez a folyamatos fejlődés számomra különösen fontos pillére, mind egyénre, mind a társadalom egészére vonatkoztatva.

Végül, hogy érzi, mi az, amit személyesen önnek adni tud az unitárius egyház?

Egyrészt azt adja, hogy kérdezhetek és megkérdőjelezhetem önmagam. Folyamatos önvizsgálatot teremt azzal, hogy elgondolkozom, vajon valóban azt élem-e, amiben hiszek? Nem szeretem az üres szólamokat, amik szépen hangzanak bár, de nincs mögöttük valós cselekedet. Emlékeztetem magam újra és újra, hogy a szeretet, a nyitottság és az elfogadás mellett köteleződtem el. Hogy a szeretet nem személy válogató és hogy a megbocsátásnak folyamatosan jelen kell lennie az életünkben.

Másrészt úgy gondolom, hogy a ma egyházának egyik legnagyobb feladata olyan közösségek erősítése, ahova jó tartozni, ahol mindenki azt érezheti, hogy befogadva, szeretve van, mert figyelnek rá, mert fontos a jelenléte, a véleménye, a tehetsége és értékei. Az elmagányosodás korában ilyen lelki család megteremtése kell legyen a legfontosabb küldetésünk.

Ezúton is szeretném megköszönni beszélgetőpartneremnek a közvetlen és őszinte interjút, mely által biztos vagyok benne, hogy mindnyájan kicsit jobban megismerhettük közösségünk egyik fontos tagját és az általa, valamint az unitárius egyház által képviselt gondolatokat, értékeket.

Töttösi Gergő