Back to top

Kelekótya farsang

Gyöngyvirág néptánccsoport: 

Már megint remekelt a medgyesi Gyöngyvirág néptánccsoport...

Ám kezdeném inkább a legelejével. Részletezném az előzményeket és a göröngyös utat.

A csoporton kívüliek legtöbbször úgy látnak minket, mint egy jól összekovácsolt, gondatlan, nagyon vidám csapat. Összekovácsolt és vidám igen, de sajnos koránt sem gondtalan. Mi is nehézségekkel küszködünk, ahogy sokan mások.

Biztosan sokaknak feltűnt, hogy elég hosszú ideje nem készültünk önálló előadással. Fennállásunk tizenharmadik évében vagyunk. A legelején kétévente bemutattunk egy-egy műsort. 2012-ben elkészült a „Karácsonykor éjféltájban” című előadás, 2014-ben bemutattuk a „Kerge farsang” című bolondozást, 2016-ban pedig a „Táncoló topánka” című művünket, mellyel több helyen is felléptünk.

Aztán jött egy hosszabb időszak, amikor ez a folyamat leállt. Sajnos csoportunk létszáma kissé lecsökkent. Mi is azzal küszködünk, mint általában a szórványmagyarság. Vannak olyanok, akik úgy érzik „kiöregedtek”. Ők, ha nincsenek is köztünk a színpadon, a háttérben ilyen-olyan tevékenységgel támogatják csoportunkat. Vannak olyanok, akiket a jobb életkörülmény nagyon távolra rendelt el. Ők egy darabig távol lesznek sajnos tőlünk. Az ő hiányukat nem csak fizikailag, de lelkileg is megérezzük. Lassan azzal is kell számolnunk, hogy az egykori óvodás alapítótagjaink felnőttek, már középiskolások. Egy-két év és páran közülük főiskolások lesznek, ami még csökkentheti csoportunk létszámát, mivel egyre ritkábban tudnak majd eljárni próbákra.

Nagy szerencsénkre még mindig ott van nekünk a „pici” csoport. Jó látni, hogy van utánpótlás. Ám a csoporton belül azt is tapasztaljuk, hogy nem minden pici, akit elhoz anyuka, apuka, nagymama, marad  közöttünk. Jó páran néhány táncpróba után nem jönnek el többet, mert nem szeretik, vagy nem találják fel magukat új társaik között.

Az elmúlt „csendesebb” időszakunk sem henyéléssel telt, a csoport állandóan tevékenykedett. Többek között egy nagyon kemény év áll a nagy- és felnőttcsoport mögött. Mátéfi Csaba táncoktató keze alatt két szép, de nehéz táncot tanult meg, vajdaszentiványi és balázstelki táncokat. Ezekkel a táncokkal bárhol és bármikor felléphet. És fel is lépett. Kilencen még Szlovákiába is elvihették táncainkat és gasztronómiánkat.

Többek között ezért is nem ért rá arra, hogy önálló előadással készüljön. Ritka az olyan hónap, amikor ne kapnánk valahonnan fellépési meghívást. Olyan hónap is volt, amikor majdnem minden hétvégén valahol megfordultunk. Ám ezekre az alkalmakra is nagyon komolyan kellett készülnünk. Majdnem minden esetben változtatni kellett a felálláson, mert legtöbbször változás történt a fellépők személye között. Egyszer egyesek tudtak elmenni, máskor pedig mások. És ez mindig változást igényel a színpadi felállásban.

Műkedvelő csoport lévén külön-külön mindegyik tagnak megvan a maga élete. A felnőttek munkába járnak, a gyermekek iskolába-óvodába. A felnőttek otthon is végzik a házimunkát.  A gyerekek oldják a házifeladatokat, sőt, mellette más szabadidős tevékenységeket is folytatnak (sport, zene...stb). Ezek mellett mindenki igyekszik a tőle legpontosabban eljárni próbákra, habár sokszor már otthonról úgy indul el, hogy holtfáradt.

Drága oktatóinkról, Lukács Levente és nejéről Gyöngyiről, már nem is merek nyilatkozni. Ezelőtt tizenhárom évvel ők voltak ennek a tánccsoportnak a megálmodói és alapítói.  Ők hívták össze az akkori óvodásokat, később pedig a gyerekek szüleit is. Ők azok, akik tizenhárom éven keresztül egy próbáról sem hiányoztak. Minden táncpróbai napon végig oktattak, táncoltak az óvodásokkal, a kisiskolásokkal és utána a nagy és felnőttcsoporttal. Ez sokszor 4-5 óra is volt megállás nélkül és hangsúlyozni szeretném, hogy mindezt teljesen díjtalanul. Sok türelemmel vannak irántunk, pedig bevallom, sokszor kibírhatatlanok vagyunk.

Levente már ősz óta rágta a fülünket, hogy egy újabb önálló előadást kéne összehoznunk. Mi csak mosolyogtunk az ötleten, mert nem tartottuk reálisnak azt, hogy ilyen rövid idő leforgása alatt ez megvalósuljon. Hála Levente kitartó határozottságának, íme összejött. 2020. február 22-én ott izgult csoportunk a színpad függönye mögött. Készen álltunk bemutatni a „Kelekótya farsang” című előadásunkat.

Ezt megelőzte Ferkó Zoltán „Kóbor” című rövid filmje, amely egy Brassó megyei eldugott faluról szól. Ezt a falut 1206-ban alapították. Ezelőtt 100 évvel a falu népessége közel 1000 főt számlált. Egy tiszta magyar, református vallású faluról van szó.  Napjainkig többször is teljesen kihallt, de mindig sikerült visszanépesíteni. Ám a kommunizmus teljesen tönkretette. Mindenüket elvették. A falu nagyja kénytelen volt városon keresni munkát, és a jobb lét miatt ott le is telepedett. Jelenleg a falu 200 lakost számlál és ebből kb. 70 magyar. Zöme 60 és 80 év közöttiek. Gyermek már egyáltalán nincs a faluba. Már csak az idősek beszélik a magyar nyelvet. Az interjúk során több idős ott élő szájából elhangzik, hogy ők még reménykednek abban, gyermekeik majd ott hagyják a városi kényelmet és visszatelepednek Kóborra. Szomorú, de sajnos gyakori folyamat ez a falvak kiöregedése, kinéptelenedése.

Ezt a kissé szomorú kisfilmet követte a mi bolondos előadásunk. Picitől a nagyokig minden csoportunk bemutatta mit sajátított el az elmúlt időszakban. A picik a megszokott formában követték Gyöngyinek minden mozdulatát. A nagyobbak elővették legjobb táncaikat, majd a farsang hangulata miatt összekevertük a modernt a hagyományossal, a keringőt a legényessel, a lányokat elküldtük katonának, és még „Ilyést” is eltemettük, úgy ahogy ezt a farsang megköveteli. „Cigány muzsikusaink” könnyekig nevettették a közönséget. A temetéssel zárult előadásunk, ahol jelen volt pici, kicsi és nagy egyaránt. Gondolom, hogy még senki nem ment el temetésről olyan vidáman, mind a mi közönségünk, és pontosan ez is volt a célunk. Jó hangulatot, jó kedvet kelteni mindenkiben. Most úgy érezzük, hogy sok munkánk meghozta gyümölcsét.

Csoportunk nagyon sok köszönettel tartozik.

Elsősorban Leventének és Gyöngyinek szeretnénk megköszönni, hogy ez a tizenhárom tartalmas év alatt egyszer sem adták fel, habár olykor-olykor nagyon nehéz volt minket kezelni, kibírni. Köszönjük a gyermekeinkkel való törődést, nevelést és türelmet. Sok jóval hozzájárultak a gyermekeink fejlődésében. Adja a jó Isten, hogy még ezután is sok szülő tudja átérezni azt a kellemes izgalmat, amikor ott látja csemetéjét a színpadon népviseletben táncolni, énekelni, mosolyogni, vagy éppen pityeregni az izgulástól. A fellépés végén pedig boldogan könnyezve ölelje át Leventét és Gyöngyit azzal, hogy „Köszönjük!”

Nagyon szépen köszönjük a közönségnek, hogy tapsukkal, dicséretükkel, gratulációjukkal mindig mellettünk vannak, ezzel is bíztatva minket, hogy nem hiábavaló a munkánk. Csoportunk köszönettel tartozik, állandó támogatóinknak, a medgyesi RDMSZ-nek, MADISZ-nak, Pro Scola-nak és a történelmi egyházaknak, hogy soha nem utasították vissza, ha a támogatásukat és segítségüket kértük.

Záró gondolatként szeretném említeni azt, amit már sokszor hangsúlyoztunk, hogy a csoportunk nyitott. Mindenkit nagy szeretettel fogadunk csoportunkba legyen az gyermek vagy felnőtt. Jöjjön közénk bárki, aki jobban meg szeretne ismerni egy vidám, színes csoportot, szeretne elsajátítani pár tánclépést, megtanulni pár népdalt.

Szeretettel hívunk és várunk mindenkit!

a Gyöngyvirág néptánccsoport