Skip to Content
November: Enyészet, Víz, Szent András hava                   2017.November.23, csütörtök, Kelemen napja.  Holnap Emma napja lesz.

Első nap az iskolában Medgyesen

Első nap az iskolában Medgyesen

Idén is, a hagyományoknak megfelelően szeptember 14-én, reggel 8:00 órakor csengettek be a Báthory István Általános Iskolába, mely Szeben megye egyetlen, önálló magyar nyelvű általános iskolája. Az ünnepélyes megnyitón Szederjesi György, az iskola igazgatója, köszöntötte a jelenlevőket.

Az ünnepségen tiszteletét tette a megyei RMDSZ elnöke Dr. Balázs Béla Attila, Varga Emese, a Petőfi Sándor program ösztöndíjasa, valamint Márkus Hunor unitárius lelkész úr, Székely Zoltán református tiszteletes úr, a római katolikus Babota Tibor plébános úr és Csíki Szabolcs káplán úr, akik megáldották az iskola tanulóit, dolgozóit és sikeres, eredményekkel teli új esztendőt kívántak.

Szeben megyében az egyedüli önálló magyar iskolában tanulni és dolgozni önmagában megtiszteltetés és hatalmas feladat, hiszen évről évre csökken a diákság létszáma. Ez évben öröm- és reményteli kezdetnek bizonyult, hogy -a tavalyi 112 tanulóhoz képest - 121 tanulóval nyithatta meg kapuit az iskola. Ezt a számot az Adofl Kolping gyermekotthon diákjai növelni fogják, hiszen a Böjte Csaba által fenntartott intézmény bentlakói a medgyesi közösség aktív részesei lesznek.

Az iskolában már 1993 óta működik a Pro Schola Alapítvány, melynek fontossága nem hangsúlyozható eléggé, ugyanis az alapítvány közreműködésével tudja megoldani az iskola, hogy a környék magyar lakta településein élő magyar családoknak is elérhető legyen a magyar nyelvű oktatás. Ez évben 21 gyermek utazását tette lehetővé az intézmény.

Minden szórvány közösségben egyaránt fontos, hogy a fiatalabb generáció magyar nyelvű oktatásban vegyen részt, hiszen a magyar anyanyelvünk által kerülnek kapcsolatba magyar gyökereinkkel, kultúránkkal. S ebben a hagyományőrző munkában nagyon fontos szerepük van a kiváló tanároknak és pedagógusoknak, akik az iskolapadokban ülve már évtizedek óta derekasan ellátják ezt a feladatot.

Ezúton kívánunk mi is sok sikert az előkészítősöknek, akik most ismerkednek az iskolával, az alsó-és felső tagozatosoknak a sikeres félévhez, a végzősöknek a minél eredményesebb vizsgáikhoz és a pedagógusoknak a gördülékeny és eredményekkel teli iskolaévhez.

V.E.