Skip to Content
Február: Jégbontó, Élet-föld, Böjtelő hava                   2018.Február.25, , Géza napja.  Holnap Edina napja lesz.

Emlékzarándoklat Medgyesről Kolozsvárra

Emlékzarándoklat Medgyesről Kolozsvárra

Autóbuszos zarándoklattal rótták le kegyeletüket a medgyesi polgárok azon 5000 Szovjetunióba elhurcolt kolozsvári magyar civil emléke előtt, akik több évet szenvedtek a vörös diktatúra kényszermunkatáboraiban. A foglyul ejtett magyarok több mint egyharmada nem élte túl a szibériai hideget, az állandó éhezést, az embertelen körülményeket. A magyar kormány által meghirdetett GULÁG-GUPVI Emlékév jegyében elnyert pályázati támogatás által január 28-án a Millennium-Ház elől indultak az emlékzarándoklat tagjai, hogy fejet hajtsanak az ártatlanul szenvedettek, elpusztultak emléke előtt. Történészek számításai szerint Erdélyből mintegy 20 ezer magyar civilt hurcoltak el a Szovjetunióba, akik 1944-1953 között éltek fogolyként kényszermunkatáborokban.

A medgyesi zarándokokat dr. Murádin János Kristóf egyetemi tanár fogadta a Sapientia Erdélyi Tudományegyetem épületében, ahol vetített képes előadásban mutatta be az 1944 utáni történéseket, kiemelve az erdélyi magyarságot ért veszteségeket, amely által a kolozsvári és tordai magyarok lélekszáma megtizedelődött. Dr. Murádin János Kristóf még egyetemi hallgatóként szembesült azzal, hogy az 1944-es szovjet deportálások témája gyakorlatilag feldolgozatlan. Több éves munkájának köszönhetően nyílt meg tavaly ősszel az a tárlat, amely a fogolytáborból hazaérkezők emléktárgyait mutatja be a látogatóknak. Az érdekfeszítő előadás után dr. Murádin János Kristóf a medgyesieknek egy még érdekesebb tárlatvezetést tartott: fényképek, kézzel festett cigarettatartók, magyar címeres csajkák, színes rajzokkal díszített levelek és üdvözlőlapok, különböző tábori szuvenírtárgyak fogadták a távolról érkező látogatókat. Szinte minden egyes kiállított tárgy történetét megismerhették a medgyesi zarándokok, amely által megelevenedtek a kényszermunkatáborok szomorú hétköznapjai, a messze távolban töltött ünnepek reménysugarai. A kiállítást látni kell, a donyecki szénbányából származó lapátot („Sztálin szíve”) meg kell fogni, a katonai faláda mélyére kell nézni… A hideg barakkban egy pokróc alatt édesapáddal, aki hajnalra visszaadta lelkét a Teremtőnek – mai ember számára elképzelhetetlen szenvedésekről beszélnek eme tárgyak.

A medgyesiek sem érkeztek üres kézzel. Nagy Ferenc elhozta dr. Murádin János Kristófnak annak a közel félszáz áldozatnak a névsorát, akik a foksányi gyűjtőtáborba való szállításuk közben betegedtek le annyira, hogy Medgyesen hagyták őket, és később a kórházban hunytak el. A kolozsvári magyar civileket ott fogdosták össze, ahol találták éppen őket. Volt olyan eset, hogy a bombázást követő tetőjavításról parancsolták le apát és fiát, és már vitték is. Az sem számított, ha 13 éves volt a fiúgyermek. Az embereket marhavagonokba tuszkolták, úgy megtöltve azokat, hogy moccanni sem lehetett. A kényszermunkára hurcolt polgárokat ugyanúgy hadifoglyoknak tekintették, mint a fogságba esett honvédeket és német katonákat.  Dr. Murádin János Kristóf elmondta, hogy a fogságba ejtettek családja legtöbb esetben csak hosszú idő után kapott valami életjelt hozzátartozójukról – közel egy évig még egy levelezőlapot sem küldhettek haza –, de ebben a tomboló embertelenségben akadtak pozitív példák is. Ilyen volt Kolozsi Gergely István esete is, akiknek a Foksány felé haladó szerelvényből kidobott kis cédulái közül az egyiket egy medgyesi román lány megtalálta, és saját kezűleg írt levelével együtt elküldte a megadott címre. Kiss Csaba, balázstelki református lelkész elmondta, hogy a közhiedelemmel ellentétben Dél-Erdélyben is voltak fogolyszedések, egy kilencvenes éveiben járó idős hölgy, aki túlélte a szovjet fogság nehéz éveit éppen az ő gyülekezetének tagja, aki szintén sokat elmondhatna a szörnyűségekről.  Gazdag Sándor a szászok elhurcolásáról emlékezett meg, a német közösség tagjai közül még a háború lezárását követő években is sokakat elvittek „málenkij robotra”.

A túlélők hosszú évtizedeken keresztül még családi körben sem mertek a szovjet kényszermunkatáborokban és lágerekben átélt szenvedésekről beszélni, hiszen a kommunista diktatúra idején ezért börtön járt, sőt a hírhedt Szekuritáte emberei fel is keresték őket és megfenyegették sokukat: ha beszélni mernek a fogságról, akkor elviszik a család minden tagját. Generációk nőttek fel úgy, hogy semmi fogalmuk nem volt a magyarság huszadik századi történelmének eme tragédiájáról. Dr. Murádin János Kristóf külön örömét fejezte ki, hogy a medgyesi zarándokok között szép számban képviseltette magát a diákság is. Balász Botond, a medgyesi MADISZ  ifjúsági szervezet elnöke elmondta, hogy a 20. századi diktatúrák mind súlyos tapasztalatot hagytak ránk, amelyhez ártatlan emberek milliós nagyságrendű elhurcolása és megsemmisítése fűződik. Minden meghurcolt és elpusztított emberre emlékezni kell, mert nincs különbség áldozat és áldozat között.

A tárlat megtekintését követően a medgyesi zarándokok dr. Murádin János Kristóf kíséretében kilátogattak a Házsongárdi temetőben található emlékműhöz, ahol elhelyezték a kegyelet koszorúját. A megemlékezés egyperces néma főhajtással ért véget. Az emlékzarándoklat a Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások emlékéve alkalmából Magyarország kormányának részéről az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő és a Gulág Emlékbizottság támogatta.

Emlékzarándoklat Medgyesről Kolozsvárra
Emlékzarándoklat Medgyesről Kolozsvárra
Emlékzarándoklat Medgyesről Kolozsvárra
Emlékzarándoklat Medgyesről Kolozsvárra
Emlékzarándoklat Medgyesről Kolozsvárra